Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Minden oldalon a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Fogadja olyan szeretettel ezt az oldalt, amilyen szeretettel, összeállítottuk. Olyan tartalmakat talál, amelyek talán, segíthetnek a adventi várakozást szebbé és tartalmasabbá tenni. Az oldal 2023. január 6-ig, vízkeresztig lesz elérhető.

Figyelem! A tartalom fekvő képernyős nézetre van optimalizálva. Álló helyzetben, bizonyos tartalmak a képernyőn kívülre esnek.

Az élet kérdései

mese

Olvasnivaló

ötletek

Zenék

Versek

Mindennapjaink

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Számos interaktív gomb található az oldalakon. A navigáló ikonok mellett a képekre, esetenként a szereplőkre kattintva új tartalmak jelennek meg.

Figyelem! A tartalom fekvő képernyős nézetre van optimalizálva. Álló helyzetben, bizonyos tartalmak a képernyőn kívülre esnek.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Figyelem! A tartalom fekvő képernyős nézetre van optimalizálva. Álló helyzetben, bizonyos tartalmak a képernyőn kívülre esnek.

Vissza az előző oldalra.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

"Istent nem lehet félvállról venni. Egyszerűen nem bírod el."

Ki ez az Isten? Ahány vallás, annyiféle istenkép.

Légy erős, 7,8 milliárdféleképpen keressük az Istent.

7,8 milliárdféle istenkép van. Az enyém milyen?

Tetted már fel magadnak a kérdést: Ki leszek én? Mi rá a válaszod?

Hol a helyem? Ahhoz, hogy a végső célt elérjük az élet pályáján mérföldköveken; rövid, közép és hosszútávú célokon keresztül jutunk el. Milyen úton haladtál eddig? Változtatnál valamin a múltadban, ha megtehetnéd? Mi lenne az?

Ha körülnézünk a világban, mindennek van feladata. Vizsgáljunk meg mindent a szobánkban, vagy kint a természetben, és egyesével válaszoljuk meg a tárgyaknak, létezőknek a feladatát, vedd észre azt is, amit más nem biztos, hogy észrevesz.

Végül tegyük fel a kérdést: Nekem mi a feladatom?

Mely cselekedeted az, ami épít és mely az, ami rombol, amivel adsz vagy elveszel?

A talentum egy olyan érték, amit kézzelfogható értékké lehetett váltani. Mindegyik embernek van talentuma, azaz tehetsége. Te milyen talentummal, talentumokkal rendelkezel? Írd fel ezeket egy lapra és tedd a tükör mellé, amit használni szoktál!

Tudj meg magadról többet, kérdezd meg a családodat vagy valakit, aki vissza emlékszik a születésedre, hogy miként jöttél a világra? Gondolj azokra, akiknek nincs már igazi szülője vagy valamelyik már nem él, imádkozz értük!

Te milyen sorsot szánsz gyermekednek?

Mit szeretne neked a Mennyei Atya?

Tetted már fel magadnak ezt a kérdést: Ki vagyok én? Mi rá a válaszod? Jézus nagyon sokféleképpen ad erre a kérdésre választ: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”, „Én vagyok a jó pásztor”, „Emberfia”. Ha már megkérdezted ezt magadtól és most újra megkérdezed, mi a válaszod rá?

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Minden ember boldog akar lenni. Ha esetleg az életünkben szerzett keserű tapasztalataink miatt tagadnánk is, de szívünk mélyén arra vágyunk, hogy szeretve legyünk és szerethessünk. Nagyon ritkán tesszük fel a kérdést: Honnan van bennünk ez a vágyakozás?

Vajon miért van az, hogy ha visszatekintünk egy percet, egy órát, egy napot, egy hetet, vagy akár éveket is és összefüggéseikben értelmezzük, akkor pontosan tudjuk egy adott tettünkről, hogy az jó volt avagy sem. Legtöbbször utólag sokkal helyesebben értékelünk. Egy nagy gondolkodó azt mondta: "Senki nem tesz szánt szándékkal rosszat. Mindenki valami olyasmit tesz, amit ő jónak ítél meg."

Vajon mitől függ az, hogy jelen tettünket alapjában véve jónak, vagy rossznak ítéljük meg? Vajon mitől van az, hogy idővel csak egy része marad olyannak, mint amilyennek akkor véltük?

Lehet, hogy létezik egy anyagon túli valóság is? Lehet, hogy létezik a lélek? Lehet, hogy nekem is van lelkem? Van olyan része a magamról felfogott világnak, ami nem kapcsolható idegpályákhoz, molekulákhoz, reflexekhez, biokémiai történésekhez, hanem túlmutat ezeken?

Szerethető vagyok egyáltalán? Kik vannak körülöttem? A szeretetre irányuló vágyam vajon összefüggésbe hozható bármilyen érdekkel? Van meghatározható formája annak, amikor egész biztos vagyok benne, hogy szeretnek, vagy ez pusztán egy olyan érzés, amit szavakkal kifejezhetetlen?

Mit teszek akkor, amikor rámtör a szeretetéhség? Eszem? Iszom? Vásárolok? Játszom? Elbújok? Sportolok? Zenét hallgatok? A munkába menekülök? Panaszkodok? Világgá kürtölöm a neten? Meditálok? Imádkozom? Zenélek? Drogozok? Önigazolást keresek?

"Isten az embert az ő képére és hasonlatosságára teremtette." Olvasható a világon a legnagyobb példányszámban kinyomtatott könyvben, a Bibliában. Elképzelhető-e, hogy a bennem lévő kielégíthetetlen szeretetvágy megtapasztalása és elfogadása az egyetlen módja annak, hogy megtaláljam a boldogságomat?

Honnan bennem a spirituális éhség? Ha nem foglalkozom vele, akkor mikor és miért tettem le róla? Mi az, ami pótolja azt bennem: Mire, vagy kire irányul vágyam a legintenzívebben? Vajon őszintén ki merem-e mondani, hogy szeretnék boldog lenni, örülni, keresni, növekedni, közeledni, megnyugodni?

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

A helyzet az, hogy az agyunk egy kicsit hasonlít a mobilunk aksijához. Ha lemerül, akkor jelzi. Ha tartalék energiára kapcsoljuk, akkor csak kicsit később fog kikapcsolni. Nincs mese, töltőre kell tenni! Az agyunk akkor van töltőn, ha alszunk, lehetőség szerint teljes sötétségben. Minél pontosabban betartjuk a "töltési időt", annál tovább fog tartani a teljesítőképessége..... az agyunk annyival több, mint a mobilunk, hogy a töltöttségi szintje befolyásolja a futó appok - azaz a gondolkodásunk - hibátlan működését is.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Volt már úgy, hogy nehezen tudtál elaludni, amikor sokáig játszottál? Előfordult már veled is, hogy hosszú játék után őrültségeket álmodtál? Naaa!....., de őszintén! Ne kamuzz kérlek!

Nos ez azért van, mert amikor játszol bizonyos értelemben az agyadat hozzákapcsolod a telódon vagy a gépeden futó játékhoz. A játék szabályai, kihívásai kezdenek érvényesülni a fejedben. Az agyunk bonyolult szerkezet, mert azok a területek, amik túl sokat foglalkoznak egy játékkal, nem tudnak növekedni. Nézz körül! A fák növekednek, a kutyák, macskák, hörcsögök, nyulak stb. növekednek. Az agyunknak is változnia kell, ahogy növekszünk. Jobb talán, ha gondolkodós játékokat választasz, de még jobb, ha társasoztok a tesóval, vagy a szüleitekkel. Akkor tusz növekedni és okosodni, ha a megoldásokat nem a gép, hanem az agyad dolgozza ki!

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Vissza az előző oldalra.

Vissza az előző oldalra.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

"Az önmagában végtelenül tökéletes és boldog Isten tisztán jóságából elhatározott terve szerint, szabad akaratból megteremtette az embert, hogy boldog életének részesévé tegye. Ezért Isten mindig és mindenütt közel van az emberhez. Hívja őt és segíti, hogy keresse, megismerje és minden erejével szeresse Őt."

A Bibliában megírt teremtéstörténetet szinte mindenki hallotta már, mégis talán érdemes egy kicsit közelebbről megvizsgálni, mi is az üzenete ennek a többezer éve leírt történetnek. "Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett." Mit jelent ez, hogy "az élet leheletét?" Próbálja ki a következő gyakorlatot: Vegyen egy mély levegőt, majd fújja ki! Megint vegyen egyet, fújja ki, és most ne vegyen levegőt.... Gondolt már valaha úgy, erre az egészen természetes dologra, hogy az Isten minden pillanatban adja nekünk az életet?

Milyen érdekes, hogy a teremtés történet elbeszélésében: "Azt parancsolta az Úr Isten az embernek: »A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod!« " Az emberek közül ma is sokan vannak, akiknek csak az jut eszébe, "hogy az Isten azonnal korlátozta az ember szabadságát", pedig ebben a rövid mondatban benne van az is, hogy "minden fájáról ehetsz", azaz a teremtéskor az embernek minden megadatott, hogy ne kelljen felhalmoznia, gyűjtögetnie, valaki más rovására törtetnie.

Az Isten, aki szeretetből alkotta meg a világmindenséget, az embernek adta ajándékba, hogy őrizze azt." Minden bőség hiánytalanul, az ember rendelkezésére állt. "A kígyó, amely ravaszabb volt mint a föld minden állata, amelyet az Úr, az Isten alkotott..." becsapta az embert. Érdekes lehet talán végiggondolni és fontolóra venni ezt az egészen egyszerűnek tűnő eseményt. A teremtő, aki szereteből teremt, felhívja a figyelmet egy kockázatra -"... a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod!" - és az ember mégis, egy másik teremtményre, a kígyóra hallgat inkább.

Lehet, hogy a boldogtalanságunknak és a kielégíthetetlen szeretetéhségünknek ennyi oka van csupán?

Lehet, hogy ma is a Teremtő féltő figyelmeztetései helyett a teremtmények "ravaszsága" vesz rá minket, hogy olyan dolgokkal foglalkozzunk, amelyek végsősoron felőrölnek, megölnek minket?

Az egész Biblia, arról a küzdelemről szól, amit az ember vív, hogy visszakerüljön abba az édeni állapotba, ahol nincsen, halál, se gyász se fájdalom, se jajjkiáltás. Isten egy olyan világot alkotott, "amit szem nem lát, fül nem hall, és emberi szív föl nem fog". Teremtettségünk okán teljesen érthető, hogy maradéktalanul nem elégíthet ki minket semmi olyan, ami emberi alkotás. Az Isten soha nem hagyta el a saját képére teremtett "nagyon jó" teremtményét, az embert. Az ember a saját döntései mentén választja el önmagát az Istentől. Mindig ezt teszi, amikor megfeledkezik róla, hogy az Isten lehelete élteti. Isten, már ott, az Édenben megígéri, hogy az asszony gyermeke szét fogja tiporni a kígyó - a hazug, a kísértő, a halált okozó - fejét. Karácsonykor ennek a gyermeknek a születését ünnepeljük.

Az ember sajnos nem tud elvonatkoztatni az időtől. A múló időben értelmez mindent. A Biblia nyelvezete és szimbolikája nagyon mély, spirituális síkon ad választ az embert foglalkoztató kérdésekre. Ádámnak és Évának a bűnét ma is elkövetjük. Valószínűleg a ma embere inkább butaságnak, vagy őrültségnek mondaná, amit az első emberpár tett. Nem szeretjük az értelmetlenséget, a bűnt, és nem szeretjük néven nevezni sem, mert a "butaságunkra és/vagy az őrültségünkre" mutat rá. Csak ritkán vesszük fontolóra, hogy a minket teremtő Isten ma is, most is a javunkat akarja. Ott legbelül, a szívünk mélyén mindig érezzük, hogy mi helyes, mégis gyakorta megtesszük azt, ami nem helyes. Butaságokat, sőt őrültségeket teszünk. Ahogy Éva a kígyót, Ádám, Évát okolta, úgy mi is valaki, vagy valami mást találunk hibásnak mindenben, ami nyugtalanít minket. Önigazolásainkkal mi vesszük fel, és mi tartjuk a távolságot Istentől, aki mint szerető Apa ma sem, most sem akarja, hogy akár egyetlen gyermeke is meghaljon, "butasága, őrültsége", azaz a bűne miatt.

"Isten az embert az Ő képére és hasonlatosságára teremtette." Ez olvasható a világon a legnagyobb példányszámban kinyomtatott könyvben, a Bibliában. Elképzelhető-e, hogy a bennem lévő kielégíthetetlen szeretetvágynak, ide visszavezethető isteni oka van? Lehet, hogy a boldogtalanságomnak végsősoron nincs is más oka, mint az a távolság, amit ilyen-olyan okok miatt én tartok az Istentől. Miről gondolom azt, hogy ha elveszíteném, abba belehalnék? ... Valami teremtett dolog?.... Sokan azért tartják magukat távol a hittel való foglalkozástól, mert azt hiszik, hogy nem lehet teljes az életük, ha ezzel töltik a "drága időt". Ki, vagy mi adja az idő értékét? És az az érték, az kiket tesz boldogabbá? Ha őszintén ránézek az életemre, akkor a pénzen megvehető dolgok, vagy valami más okoz nekem örömöt, tesz boldoggá?

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

MESE A BÁTOR SÜNRŐL

Sün Soma nagyon picike volt még, mikor Papa Süni és Mama Süni levitték a Sünsuliba. Süniknél a fiatalság egyik velejárója, hogy ilyenkor a tüskéi még puhák, csak simogatásra alkalmasak, és csak később, amikor nagy süngyerekké cseperedik, válnak alkalmassá, hogy megvédjék.

A Sünsuliba jelentkezésnél nagyon fontos dolgokat kérdezett a tanító néni: almákat kellett számolni, kukacokat csoportosítani, bogyókat rendezni, és Somának mindez remekül ment. Annyira, hogy a tanár néni azt javasolta, Soma ne is elsősként, hanem másodikosként kezdje a Sünsulit.

Ezen Papa és Mama süni nagyon sokat gondolkoztak, vajon jó ötlet-e? Végül arra jutottak, megengedik ezt Somának, hiszen, ha most elsőbe kellene járnia, valószínűleg hónapokon át csak unatkozna, hiszen azt, amit elsőben tanulnak: ő már tudta.

Történt aztán egy derűs őszi napon, hogy Soma sírva jött haza az iskolából, két gézengúz süngyerek: Gubancos Samu és Sündörgő Simon ugyanis az egész napot azzal töltötték, hogy Samut piszkálták. Elvették az uzsonnáját, belelökték az avarba, és összetörték a szépen kifestett csigaházat, amit rajzórán csinált.

Soma panaszkodott otthon Mama Süninek, szipogva mesélte, hogy nagyon szerette volna magát megvédeni, de sajnos a süni srácok nagyobbak, erősebbek és sokkal tüskésebbek voltak, mint ő. Hiába adott Mama és Papa jó tanácsokat, a helyzet mindig csak egy kicsit lett jobb, aztán megint rosszra fordult. Volt olyan, hogy Soma elbújt egy korhadt fatörzsbe, hogy a többiek ne bántsák, de akkor meg azt találták ki, hogy befalazzák oda, és mindenféle tobozokat, meg ágakat hordtak a fatörzs bejáratához. Szerencsére Soma elég okos volt ahhoz, hogy tudja, az ilyen törzseknek jellemzően két vége van így ahelyett, hogy pakolta volna az ágacskákat órákon át, szép óvatosan kihátrált a másik végén, anélkül, hogy Samu vagy Simon megneszelték volna. Aztán lassan jött a tél, bezárt az iskola, mert téli álmot aludtak a süncsaládok. Tavasszal pedig, mikor újra kinyitott, Soma örömmel tapasztalta, hogy már nem ő a legkisebb süni, hiszen az elmúlt hónapokban akkorára nőtt, mint Samu, ráadásul a tüskéi is megkeményedtek, megerősödtek. A nyári beiratkozásnál új süngyerekek érkeztek: két kislány: Saci, Stefi és egy fiúcska Sebestyén, akit mindenki csak Sebinek becézett.

Ahogy telt az idő, Samu és Simon megint szervezkedni kezdtek az új kis sünik bosszantására, és hívták Somát is, hogy legyen a társuk ebben.

Egyik nap elcsenték Saci uzsonnáját, másik nap földet szórtak Stefi hátára, de legjobban Sebit szerették ugratni, mert ez a kicsi süni mindig egyből elpityeredett, és ők nagynak és erősnek érezhették magukat, hiszen látszott, hogy képesek voltak valakinek ártani. Sebit így aztán nem kímélték: elgáncsolták, fellökték, félrevezették, megkergették. Soma egy ideig velük tartott, szeretett ő is „nagy” lenni, szerette ő is, hogy már nem őt cukkolják, nem őt bántják, hanem találtak egy másik balekot.

Történt azonban egyszer, hogy hazafelé a sünsuliból Somának a kidőlt fatörzs előtt vezetett el az útja és hallotta, hogy abból furcsa hangok szűrődnek ki. Megállt, fülelt. Határozottan sírásnak, szipogásnak hangzott.

– Hahó. – szólt Soma.

– Jajj, ne bánts te is! – kiabált vissza egy vékonyka kis hang.

– Sün Soma vagyok – próbálkozott tovább a süngyerek.

– Tudom, hogy az vagy. Biztos azért jöttél, hogy megverj te is, mint a Simonék, vagy azért, hogy csúfolódj, vagy azért, hogy még több ágat pakolj ide és aztán én soha többet ne juthassak haza a szüleimhez... – sírdogált tovább Sebi.

– Hogy kerültél oda be? – kérdezte Soma.

– Bemenekültem, amikor kergettek. De aztán bezártak, azt mondták, hogy ez egy börtön és soha többet nem engednek ki, mert rossz voltam. És gondolom téged küldtek ellenőrizni, hogy meg sem próbáltam kijutni.

– Engem ugyan nem küldött senki. – szólt Soma. – Nagyon rossz ott neked? – kérdezte.

– Igen, sötét van és elgémberedtek a tagjaim, kicsit fázom is, és egyre éhesebb vagyok... és... és... hiányzik a mamám. – sírta el magát megint Sebi.

– Sebi, – suttogta Soma, egészen közel hajolva az ágakhoz – elmondok neked egy titkot, ennek a fatörzsnek van egy hátsó kijárata. Óvatosan kezdj el tolatni...

– Nem hiszek neked! – jött a válasz. – A mamámat akarom!

Soma elbizonytalanodott abban, hogy mit tegyen. Egyrészt az előbb megpróbált segíteni, de a másik süngyerek nem akarta ezt elfogadni, másrészt viszont pontosan tudta, mennyire vacak dolog abban a fatörzsben raboskodni és valahol, a szíve mélyén azt is értette, hogy Sebi miért nem bízik benne. Végül hirtelen elhatározásra jutott, és elkezdte félretúrni, félrepakolni a fatörzs bejárata elől az ágakat, tobozokat.

– Ha belülről te is bontani kezded, hamarabb kijutsz... – vetette oda és aztán hallotta, ahogy Sebi is szuszogva nekiállt kaparászni. Ketten együtt fél óra alatt végeztek. Soma nagyon elfáradt közben, de örült, mikor meglátta a könnyes orrú Sebit a fatörzs előtt.

– Köszönöm – szipogta a kissüni – örülök, hogy te más vagy, mint Simonék.

Soma is örült.

Hazafelé menet pedig elhatározta, hogy ő soha többet nem fog nála kisebbeket bántani, sőt ha lehet, akkor ő soha többet nem fog senkit sem bántani. Az elhatározás persze könnyen ment, ezt megtartani viszont nehezebb volt, másnap ugyanis a gézengúz srácok: Simon és Samu megint szekálni kezdték a kicsiket. Azaz csak kezdték volna, de Soma eléjük állt:

– Elég volt. – mondta. – Ugrassátok egymást, hagyjátok békén a kicsiket!

– De nagy szád lett hirtelen – mondta Samu, – hiszen tegnap még te is ellenük voltál.

– Ma már nem vagyok! – jelentette ki határozottan Soma – És ha valamelyikőtök kekeckedni kezd velük, velem gyűlik meg a baja.

Ahogy ezt mondta, a szemében megcsillant az erő, a hátán égnek meredtek a tüskécskék, és olyan elszántság volt a hangjában, hogy Simon és Samu jobbnak látták elsündörögni. Este, mikor Süni Papa hazaért, magához hívatta Somát. – Képzeld, – mondta neki – találkoztam ma Sebestyén anyukájával, aki elmesélte, hogy milyen bátran megvédted a kisfiát és a másik két sünilányt az iskolában. Soma kihúzta magát. Sünpapa pedig folytatta:

– Tudod Soma, ahogy telnek a hónapok egyre erősebb és ügyesebb süni leszel. Ezt az erőt pedig két dologra tudod fordítani: tudsz vele ártani, és tudsz vele segíteni. Az erő adottság, azt viszont, hogy mire használod: mindig te döntöd el. Amikor szeretet van benned, akkor ez az erő segít, hogy megvédd a gyengébbeket, amikor félelem van benned, akkor ugyanez az erő képessé tesz arra, hogy bántsál másokat és fájdalmat okozz.

– Nem akarok többet fájdalmat okozni másnak! – mondta Soma határozottan.

– Nagyon büszke vagyok rád, Soma! – mondta Sünpapa és megcirógatta az orrával.

Mester Györgyi

A KARÁCSONYFA MESÉJE

A világ kezdetén, amikor az Úr a növényeket teremtette, egy sziklás, kopár vidékre ültetett egy fát. A fának tükörsima, szürkésbarna kérge, és tenyérnyi sötétzöld levelei voltak. Gyökereivel jó erősen megkapaszkodott a földben, leveleit kitárta a Nap felé. Törzse olyan erős volt, hogy a legerősebb szélviharnak is ellenállt.

A Gonosz azt hitte, hogy ez a kopár táj az ő birodalma lesz. Ahogy meglátta ezt a fát, elhatározta, hogy elpusztítja. Odasündörgött hát hozzá, és elkezdett suttogni a leveleivel:

– Miért állsz itt egymagadban? Társaid körül bokrok nőnek, színes virágok nyílnak, zöld fűszőnyeg veszi körül őket, te meg itt árválkodsz egymagadban. Nem jó hely ez neked.

– Az Úr ide állított – felelte a fa – és én már nagyon erősen belekapaszkodtam a földbe.

– Ó, hát ezen könnyen segíthetünk – hunyorgott a Gonosz – ha akarod, egy szempillantás alatt kiemellek innen.

A fa tétovázott. A Gonosz pedig kibillentette őt a helyéből. Amikor a fa már egyetlen gyökérszálacskájával sem tudott a földben megkapaszkodni, a Gonosz meglökte, és a fa gurult, gurult, gurult és gurult; meg sem állt a tengerpartig. Ott feküdt, meg sem tudott mozdulni. Gurulás közben tenyérnyi levelei összehúzódzkodtak: hosszú, tüskés levelekké váltak. Csak a színük maradt ugyanolyan sötétzöld, mint addig volt. Az éles kövek itt is, ott is fölsértették a törzsét. A fa sírni kezdett. Hogy hallgathatott egy pillanatig is a Gonoszra? Meghallották ezt az angyalok. Azonnal ott termettek körülötte. Rögtön látták, hogy mi történt vele. Óvatosan visszagörgették a helyére. Akkor az Úr odalépett a fához, megérintette, és a fa újra egyenesen állt. Gyökereit még mélyebben beléeresztette a földbe, hogy soha többé semmi se tudja kimozdítani onnan. Könnyei befedték a sebeket, amiket gurulás közben szerzett. Ez lett a gyanta. Illatától a Gonosz messzire elmenekült arról a tájról. Akkor az Úr visszaindult a Mennybe. A Föld azonnal utána akart menni. Meg is indult fölfelé; a fa azonban olyan erősen kapaszkodott belé, hogy azt is vitte magával. Az Úr visszafordult.

– Ne félj, nem hagylak árván. Várj türelemmel – simogatta meg a Földet. – Újra eljövök, ha itt lesz az ideje. És attól kezdve mindig együtt leszünk.

A Föld hát úgy maradt, ahogyan az Úr megállította. Így születtek a magas hegyek. Ahol az Úr tenyere hozzáért a földhöz, az éles, kemény sziklákon puha, sötétzöld mohaszőnyeg termett.

A fenyő is hallotta persze az Úr ígéretét.

– Vajon mikor lesz itt az ideje annak, hogy újra eljöjjön a Földre? – gondolkodott magában. – Nem várhatom akármilyen ruhában! Mi lesz, ha éppen akkor jön, amikor lehullanak a leveleim?

– Ne félj – suttogta neki az angyal. – Ha egy-egy levélkéd le is hullik, mindig nő helyette új. Akármikor is jön el az Úr, te friss zöld ruhában fogod köszönteni őt.

Így is lett. Amikor a Nap már alacsonyan járt az égen, és sugarai csak rövid ideig melegítették a teremtményeket, a legtöbb fa levelei elsárgultak, megszáradtak, leperegtek a földre. De a fenyőé nem! Már vastag hótakaró borította a tájat, és a fenyő még mindig úgy zöldellt, mint nyár közepén! Várta az Úr érkezését.

Egyszer azután eljött az az idő is. Az emberek csak egy kisbabát láttak egy barlangistállóban, jászolban, a szalmán – és csak sok-sok évvel később jöttek rá, hogy ki is volt ott valójában. De a fenyő kezdettől fogva tudta! És nagyon boldog volt, hogy ünneplő zöld ruhában fogadhatta Őt.

Ezért van, hogy az angyalok minden évben Karácsonykor, a kis Jézus születése napján elvisznek egy-egy fenyőfát az emberek házaiba.

Szentkúti Márta

Vissza az előző oldalra.

Gunhild Sehlin

Mária kis szamara Egyiptomban

Mária kis szamarának története.

Ha tavaly végighallgattad, most

itt megtalálod a folytatást.

Gunhild Sehlin

Mária kis szamara

A történetet Réka néni

meséli el nektek.

Bal oldalon egymás

alatt vannak a

történet részei.

Rajzold le, amit

hallasz!

Küldj egy fényképet,

a rajzról a hitoktatódnak,

és a legszebbeket tedd

a karácsonyfa alá!

AZ IGAZI BÁTORSÁG

Az erdőlakók épp gyűlést tartottak a tisztáson, amikor nagy csörtetve megérkezett, az amúgy késésben lévő vaddisznó. Meneküljön, ki merre lát, nagy vihar közeleg, és ég az erdő! – röfögte szinte elhaló hangon. Ő maga szaladt is tovább, hogy minél messzebbre kerüljön a nagy robajjal egyre közeledő tűzvésztől.

Valamennyi állat lábra kapott, és szaladt, ki merre látott. Leginkább előrefele, mert mindegyik félt a tűztől, és többen már azt érezték, a lángok ott ropognak a sarkukban. Egyedül a kis, vörös róka torpant meg. Ő hátat fordított a többieknek, és loholt vissza, egyenesen a lángtenger irányába. Csak a nagy, szürke farkas vette észre, és nem értette az

okát. „Emögött valamiféle csalafintaság rejtőzik. Lehet, hogy nem is igaz a tűz, csak ez a csavaros észjárású ravaszdi eszelt ki már megint valamit. Talán a közelben jó lakomára nyílik lehetőség, és ő átverte úgy a vaddisznót, mint a világgá szaladó többi erdőlakót is, csak hogy egyedül övé lehessen a préda” – morfondírozott magában.

A farkas mindezt végiggondolta, kicsit várt még, de aztán egy hirtelen elhatározással követni kezdte a róka nyomát. A levegő egyre melegebb lett, a füstszag is jobban érezhető volt, és mintha a hangok is az erdőtűz valós voltára figyelmeztettek volna. Percekig loholt, amikor egyszer csak meglátta a rókát. Egy nagy fatörzs gyökerei előtt feküdt, magatehetetlenül.

Testét beborították a vihar által letört ágak. Mozdulni sem tudott. A fa gyökerei közül halk nyüszögés hallatszott. A kölyköm van odabenn a kotorékban – mondta a farkasnak. A nagy, szürke farkas akkor nekifeszült, és hatalmas körmeivel, fogaival, addig rángatta a faágakat, amíg a kis, vörös róka ki nem szabadult. Szerencsére nem sérült meg komolyan. Kicsit fájlalta ugyan a hátát, de ez nem akadályozta meg abban, hogy kölykével a szájában ne szaladjon a farkas után. Rohantak a tűz, a száraz gallyakat ropogva emésztő lángok elől. Egy tűzcsóva megelőzte őket, és az égő zsarátnok a farkas farkára hullt, kiégetve jó darabon róla a szőrt. Ez persze csak akkor derült ki, amikor kijutottak a tűzzónából, és védett helyen végre megpihenhettek. A nagy, szürke farkas akkor vette észre, hogy a tűz lekopasztotta a farka végéről a szőrt. Amikor látta, hogy a kis, vörös róka is azt nézi, szomorúan megjegyezte. „Na, most aztán lesz miért csúfolnod. Még annyi eszem sincs, hogy megőrizzem a bundám épségét, hiába olyan nagy a termetem és az erőm!” De a róka, szokásától eltérően, egyáltalában nem kezdett el gúnyolódni. Sőt, azt mondta.

„Tudod farkas, én magam fogom elmondani minden erdőlakónak, hogy te vagy a legbátrabb közülünk. Téged nem riasztott el a tűz, nem menekültél, hanem az erőddel - bár nem is vagyunk barátságban -, megmentettél a kölykömmel együtt. Ha az eszed nem is, de a szíved neked a legnagyobb közöttünk. És ez az igazi bátorság!”

Mester Györgyi

Mária kis szamara 3. rész

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Mária kis szamara 1. rész

Mária kis szamara 2. rész

Mária kis szamara 3. rész

Mária kis szamara 4. rész

Mária kis szamara 5. rész

Mária kis szamara 6. rész

Mária kis szamara 7. rész

Mária kis szamara 3. rész

Vissza az előző oldalra.

Gunhild Sehlin

Mária kis szamara

A történetet Réka néni

meséli el nektek.

Bal oldalon egymás

alatt vannak a

történet részei.

Rajzold le, amit

hallasz!

Küldj egy fényképet,

a rajzról a hitoktatódnak,

és a legszebbeket

oda fogjuk készíteni

a karácsonyfa alá!

Mária kis szamara 7. rész

Mária kis szamara 6. rész

Mária kis szamara 5. rész

Mária kis szamara 4. rész

Mária kis szamara 3. rész

Mária kis szamara 2. rész

Mária kis szamara 1. rész

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

TUDTAD!

Egy indián törzsben a felnőtté avatás szertartását csak azután végezték el, miután az ifjak egy bizonyos időt a legszigorúbb magányban töltöttek. Ezen időszak alatt kellett bizonyítaniuk, hogy megértek a férfi korra.

Az egyik indián fiú zöldellő és virágoktól tündöklő pompás völgyre talált. A völgyet körülvevő hegyeket szemlélve, az ifjú észrevett egy hóval borított, vakító fehérségű, meredek csúcsot. "Azon a hegyen szerencsét próbálok" - gondolta. Felvette bölénybőr ingét, egy takarót vetett a vállára és megkezdte a csúcs meghódítását.

Midőn fölért a tetőre, maga alatt látta az egész világot. Szeme sokáig élvezte a látványt és szíve megtelt büszkeséggel.

Hirtelen zörejt hallott a lábainál. Lenézett és egy kígyót pillantott meg.

Mielőtt az ifjú mozdulhatott volna, a kígyó már megszólalt:

- Halálomon vagyok - mondta. Nagyon hideg van itt fenn, és ennivaló sincs. Tégy be az inged alá, és vigyél le a völgybe.

- Nem - válaszolt az ifjú. - Ismerem a fajtádat. Csörgőkígyó vagy. Ha felveszlek, megmarsz, az pedig halálos.

-Ne félj - mondta a kígyó. - Veled ezt nem teszem. Az ifjú egy ideig húzódozott, ám a kígyó nagyon meggyőző tudott lenni. Végül is, az ifjú betette őt az inge alá és levitte magával a hegyről.

Midőn a völgyben voltak, fogta és gondosan a földre helyezte. Akkor a kígyó hirtelen összetekeredett, megrázta csörgőit, előre vágott és megmarta a fiú egyik lábát.

- De hiszen megígérted nekem... - kiabálta az ifjú.

- Tudtad, mit kockáztatsz, midőn magadhoz vettél - mondta a kígyó - és gyorsan eltűnt.

Ajánlható mindazoknak, akik engednek a kábítószer, az alkohol vagy az országúti száguldás kísértésének. "Tudtad, mit kockáztatsz, midőn magadhoz vettél." Jobb elhinni, hogy "más kárán tanul az okos."

Forrás - Bruno Ferrero: Ami fontos: a rózsa (Don Bosco Kiadó Bp.)

Tényleg nem jött senki? 

Egy hatéves fiúcska sírva ment haza. Nagyapja eléje ment és karjába vette. A fiú tovább zokogott. Nagyapja megsimogatta és szerette volna megvigasztalni őt. - Talán megvert valaki? - kérdezte. Az unoka csak megrázta a fejét, jelezve, hogy nem bántotta senki sem. - Vagy talán ellopták a karórádat? - hangzott a következő kérdés. - Nem lopta el senki - válaszolt zokogva a fiú. - Hát akkor meg miért sírsz, mi történt veled? - kérdezte a nagyapa. A fiúcska szipogva elmondta, hogy mi történt. Bújócskát játszottunk, nekem sikerült jól elbújni. Ott lapultam és vártam, hogy jön valaki, de hiába. Amikor beleuntam a várakozásba, előjöttem és... észrevettem, hogy a többiek abbahagyták a játékot, hazamentek, de engem senki nem keresett. Teste is beleremegett a sírásba és így folytatta: - Érted? Nem jött senki sem, hogy megkeressen! 

Estefelé a férfi és az asszony meghallották, hogy Uruk és Istenük a kertben sétál. Nem akartak vele találkozni és elbújtak a kertben. De Isten, az ő Uruk, hangos szóval hívta a férfit és így szólt: - Ádám, hol vagy? A férfi válaszolt: - Hallottam lépteidet a kertben. Féltem, mert meztelen vagyok és elbújtam. (Ter 3,8-10) Az elbeszélés minden emberre vonatkozik. Különösen a velünk élőkre. Hol vagy? Talán elbújtál? Féltél? Gyáva vagy? Lustaságból? Isten tovább keres. Amikor a rejtett kincs esetét hallotta egy gyermek hittanórán, felkiáltott: "Istenem, én vagyok a Te rejtett kincsed!" 

Forrás - Bruno Ferrero: Van ott fent valaki? (Don Bosco Kiadó Bp.)

Művészi alkotás titka

A perzsaszőnyeget készítés közben keretbe feszítik. A szőnyeg mögötti lépcsőkön, állványokon gyerekek ülnek, akik segítkeznek a munkában.

A mester a színen dolgozik, utasításait átkiabálja a gyerekeknek. Megtörténik, hogy valamelyikük hibát ejt.

Állítólag éppen ezek a szabálytalanságok igazolják legjobban a perzsaszőnyegek eredetiségét.

Megkérdeztem útvezetőnket, mi történik akkor, ha komoly hibát követnek el a fiúk.

Ezt válaszolta: A legtöbb esetben a mester nem parancsolja meg a gyerekeknek, hogy távolítsa el a nem megfelelő fonalat. Ha igazi művész, a hibát belekomponálja a mintába.

Milyen csodálatosan illusztrálja ez a tény Isten munkamódszerét!

Mi emberek a szőnyeg visszáján dolgozunk, és képtelenek vagyunk követni a minta alakulását. Tudom magamról, hányszor szövök bele nem megfelelő szálat, rendszerint feketét, oda, ahová Isten talán pirosat, sárgát, vagy fehéret szeretett volna. Sőt a mellettem levő munkások is hibáznak.

Hányszor kerít hatalmába a kísértés átkiáltani: Van-e egyáltalán valaki a szőnyeg másik oldalán? Vagy nekem egyedül kell rendbehoznom ezt az összevisszaságot, amit én és felebarátaim okoztunk?

Az is gondot és kérdést vet fel számomra, mennyire kell megváltoztatni a Mesternek előre eltervezett munkáját? Mert egész biztosan nem olyan már a mű, amilyennek elképzelte.

Mégis remélem - mivel hatalmas művész - hogy nem tudtam teljesen elrontani azt a perzsaszőnyeget, amely az életemet jelenti. Amikor majd teljesen elkészül az alkotás, a Mester leemel az állványról és a gyönyörűséges mű elé állít. Csak akkor fogok igazán rácsodálkozni, hogy hatalmas művészi képességével, mint sikerült megakadályoznia, hogy teljesen elrontsam remekművét.

F. Antoin

Három szó 

Egy nagyravágyó, fiatal katona rendszertelen és kicsapongó életvitele közismert volt. Senki sem tudta rábeszélni, hogy változtasson az életén. Még egy pap ismerőse is határozottan megmondta neki, hogy ilyen lélekkel nem lehet megjelenni az Úr előtt, az örökélet szempontjából veszélyes lenne. - Nem félek - válaszolta. - Tudom, hogy az Úr jóságos és irgalmas. Halálom előtt kimondok három szót, biztosan besegítenek az örökkévalóságba: Jézusom, irgalom, bocsánat. A papot nem győzte meg a válasz. A tiszt folytatta feslett életmódját. Egy viharos délután a megduzzadt folyó partján lovagolt. Nem akart hiányozni egy ünnepségről. A villámcsapás és a mennydörgés annyira megriasztotta a lovat, hogy az a folyóba esett. A tiszt utolsó szavai ezek voltak: dögölj meg, átkozott állat.  

Lényeges különbség Istentől félni, mint Istenfélőként élni.  

Forrás - Bruno Ferrero: Az aranyhalak titka (Don Bosco Kiadó Bp.)

Az ingaóra

Egy bölcs a dolgozószobájában tartott egy hatalmas ingaórát, amely minden órában ünnepélyes lassúsággal, de ugyanakkor nagy dörgések közepette szólalt meg.

- Nem zavarja?-kérdezte az egyik diákja.

- Nem - válaszolta a bölcs-, mert így minden órában meg kell kérdeznem magamtól, hogy mit csináltam az elmúlt órában.

- És te? Te mit csináltál az elmúlt órában?

A HIT BÁTORRÁ TESZ 

Egy éjszaka tűz pusztított a városban. Az emberek mentették magukat, hozzátartozóikat és értékeiket. Mindegyik szülő azon igyekezett, hogy a lángok közül kimentsék gyermekeiket. Az egyik ház már teljesen lángokban állott, amikor az édesapa összeszámolva a család tagjait, rémülten vette észre, hogy hatéves kisfiuk hiányzik. A kisfiú, aki az emeleten aludt, későn hallotta meg a kiáltozást és a félrevert harangokat. A gyerek rémülten a még sértetlen erkélyre rohant, és onnét kezdett rimánkodni: - Segítség! Segítség! Apja már éppen az égő ház ajtaja felé rohant, abban reménykedve, hogy áttörhet a sűrű füstön és lángokon. Akkor meghallota fia hangját, és látta, hogy a lángok még nem érték el az erkélyt. Odafutott és felkiáltott: - Itt vagyok, kisfiam, ugorj le az erkélyről! A kisfiú megijedt, mert semmit sem látott maga körül, csak füstöt és lángot: - Édesapám, nem látlak! Hová ugorjak? - Ugorj csak bátran! - válaszolt az apa. - Én látlak téged, és ez elég. A gyermek így is tett, s néhány pillanat múlva apja karjában találta magát, aki magához ölelte. Megmenekült, biztonságban volt. 
(Suenens bíboros írásaiból)
 
Forrás: A bölcsesség iskolája - 101 történet az emberi bölcsességről és butaságról kicsiknek és nagyoknak (O.M.C. - Christianus)

AZ ÉLET FÉLELME 

Egy fiatalember kétségbeesett, félt, életét céltalannak látta. Elment egy pszichiáterhez. A vizsgálat után azt mondta neki: - Barátom, magának nincsen semmi baja. Ki kell kapcsolódnia. Most érkezett a napokban egy cirkusz a városunkba. Azt mondják, egy nagyon szellemes bohóc is fellép. Menjen el, meglátja, hogy kitisztulnak a gondolatai. A páciens megijedt. Karon ragadta az orvost és így szólt: - Doktor úr, az a bohóc én vagyok.

"Fiam, úgy van rendjén, hogy engem tarts legfőbb és legvégső célodnak, ha valóban boldog akarsz lenni... Ha helyesen gondolkodol, csak bennem leled majd örömed, csak bennem reménykedel, mert senki sem jó, csak egyedül az Isten, őt kell minden fölött dicsérni és áldani." (Kempis Tamás: Krisztus követése) 

Forrás - Bruno Ferrero: Több fényt (Don Bosco Kiadó, Bp.)

A KÖTÉLTÁNCOS 

Világhírű volt. Soha nem bizonytalankodott mutatvány közben. A munkaadó cirkusz pénzügyi zavarba került. A kötéltáncos enyhíteni akart a helyzeten. Rendkívüli mutatványt gondolt ki. Ezzel akart nézőket szerezni. Kifeszített egy kötelet a városháza és egy magas ház között. Egyensúlyozó rúd nékül ide-oda járkált a kifeszített kötélen. A közönség óriási lelkesedéssel és tapsviharral nyugtázta a láványt. A kötéltáncos az akrobata mutatvány mellett azt is tudta, hogyan kell a belelkesedett tömeg csodálkozását fokozni. Még látványosabb mutatványra szánta el magát. Egy kubikus talicskával minden nehézség nélkül átment a kötélen. Ekkor is óriási taps volt a jutalom. Leszólt a magasból: - Elhiszi-e valaki, hogy a talicskával vissza is tudok menni. Száz torokból hangzott a válasz: - Igen, igen! - akkor ismét a nézőkhöz fordult a kötéltáncos: - Ha valaki tényleg elhiszi, hogy vissza tudok menni, jöjjön fel és üljön a talicskába. - Természetesen erre senki nem vállalkozott.  

"(Jézus) bárkába szállt s tanítványai követték. Egyszerre csak nagy vihar támadt a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a bárkát. Ő aludt. Fölkeltették és kérték: >> Uram, ments meg minket, elveszünk! << Jézus ezt mondta nekik: >> Mit féltek, kishitűek?<<" (Mt 8,23-26) 

Forrás - Bruno Ferrero: Csak a szél tudja (Don Bosco Kiadó Bp.)

Az ellopott gyémánt

A spanyol Aragónia egyik királyáról szól a következő érdekes történet:

Udvaroncaival a király egy ékszerészhez ment el. Míg ő a kereskedővel beszélgetett, az udvaroncok az ékszereket nézegették. Alig hagyta el a király és kísérete az üzletet, máris jött izgatottan futva utánuk az ékszerész. Jelentette az uralkodónak, hogy eltűnt egy értékes gyémántja.

A király kíséretével együtt visszament az ékszerüzletbe. Megkérte az ékszerészt, hozzon egy korsót sóval megtöltve. Ezután felszólította embereit, hogy mindenki dugja öklét a korsóba és nyitott tenyerét húzza ki belőle.

Miután ezt valamennyien megtették, a korsóból a sót kiöntötték az asztalra. És íme, élőkerült a gyémánt.

Ez a király jószívű ember volt. A tolvajnak alkalmat akart adni arra, hogy jóvá tegye vétkét nyilvános megszégyenítés nélkül.

Krisztus is így tesz velünk, amikor a gyónás által elnyerhetjük újra bocsánatát.

(Forrás: Pierre Lafèvre: Tanít az élet – Ecclesia - 1994.)

Beszélgetés a világhírű zsenivel

“Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki:

Prof: – Hiszel Istenben?

Diák: – Teljes mértékben, uram.

Prof: – Jó-e Isten?

Diák: – Természetesen.

Prof: – Mindenható-e Isten?

Diák: – Igen.

Prof: – A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm?

A diák hallgat.

Prof: – Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten?

Diák: – Igen.

Prof: – Jó-e Sátán?

Diák: – Nem.

Prof: – Honnan származik Sátán?

Diák: – Istentől?

Prof: – Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban?

Diák: – Igen.

Prof: – A bűn mindenhol jelen van, nemde?

Diák: – Igen.

Prof: – És Isten teremtett mindent. Így van?

Diák: – Igen.

Prof: – Tehát ki teremtette a bűnt?

A diák nem válaszol.

Prof: – Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye?

Diák: – Igen, uram.

Prof: – Tehát, ki teremtette mindezeket?

A diák nem felel.

Prof: – A tudomány állítása szerint öt érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent?

Diák: – Nem, uram.

Prof: – Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?

Diák: – Nem, uram.

Prof: – Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről?

Diák: – Nem uram, attól tartok nem.

Prof: – És mégis hiszel benne?

Diák: – Igen.

Prof: – A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz, fiam?

Diák: – Semmit. Nekem „csak” HITEM van.

Prof: – Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak. A professzor ezzel befejezettnek tekintette volna a szemléltetést, de a diák nem mozdul.

Diák: – Professzor úr, kérdezhetek valamit?

Prof: – Persze, kérdezz csak.

Diák: – Professzor úr, létezik-e a hő?

Prof: – Igen.

Diák: – És létezik-e a hideg?

Prof: – Igen.

Diák: – Nem, uram, téved! Nem létezik! Az események ezen fordulatára az előadóterem elcsendesedik. Diák: – Uram, lehet sok hőnk, még több hőnk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük, lehet kevés hőnk, vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. -273 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia. A hideg nem az ELLENTÉTE a hőnek uram, hanem a HIÁNYA. Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani. Diák: – És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség? Prof: – Igen. Hogyan beszélhetnénk AZ éjszakáról, ha nem lenne sötétség? Diák:

– Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejű fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi, S azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde? Prof: – Tehát, mire akarsz utalni mindezzel, fiatalember? Diák: – Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás. Prof: – Hibás? Meg tudod magyarázni, miért? Diák: – Uram, ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van az élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni. Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket is megértette volna. Ha a HALÁLT az ÉLET ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényről, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte, hanem annak hiánya! És most mondja meg nekem, professzor: Ön azt tanítja a diákjainak, hogy a majmoktól származnak, így van? Prof: – Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen igen. Diák: – Látta-e már valaha az evolúciót a saját szemével, uram? A professzor megrázza a fejét. Diák: – Mivel eddig még senki sem látta az evolúciós-folyamatot végbemenni, sőt azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy Ön a saját véleményét tanítja, professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor? Nagy zajongás támad az osztályban. Diák: – És csak egy utolsó kérdést engedjen meg, professzor úr. Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha az Ön agyát? Az osztály nevetésben tör ki. Diák: – Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát? – Mivel nem érkezik válasz, a diák folytatja: – Úgy tűnik, senki sem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az előadásainak? A teremben síri csend.A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen. Prof: – Azt hiszem, a hit alapján kell elfogadnod, fiam. Diák: – Erről van szó, uram! Ember és Isten között is a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetője! A diák neve Albert Einstein volt.”

Elutasított kegyelem

Egy fiatalember, aki életében először volt részeg, a kocsmában verekedés közben embert ölt. Letartóztatták és halálra ítélték. Az egész falu nagyon sajnálta ezt a fiút, hisz addig nagyon rendes életet élt. Egy kérvényt írtak az uralkodóhoz és az egész falu aláírta. Leírták, hogy ez a fiú mindig nagyon rendes volt, soha nem tett semmi rosszat, most történt vele először ilyen. Kérték a királyt, ha lehet, adjon neki kegyelmet. A király, amikor kezébe vette ezt a kérvényt, nagyon elcsodálkozott. „Milyen lehet az az ember, akinek az érdekében az egész falu összefog, és annyi ember kéri neki a kegyelmet?” Azt mondta: „Kegyelmet adok neki, de én magam fogom elvinni, hadd lássam azt az embert!” Abban az országban a bírók fekete talárban jártak és ebben az öltözékben ment be az uralkodó is az elítélt cellájába. A fiú felemelte a fejét és ránézett arra, aki bejött. Azt gondolta: itt a pap. Persze holnap meghalok, küldik a papot. Az uralkodó azt mondta: „Fiatalember, jó hírt hoztam magának.” – „Köszönöm, nem kell a maguk jó híre, holnap úgyis meghalok. Nem érdekel a jó hír.” – „De fiatalember! Az életéről van szó, a kegyelmet hoztam.” – „Nem kell a kegyelmük. Tartsák meg maguknak!” A király tanácstalanul állt ott, és kérte: „Legalább hallgasson meg engem!” – „Senkit nem hallgatok meg, és ha azonnal el nem hagyja a cellámat, hívom az őrt és kidobatom.” A király megrántotta a vállát és elment. Ezután rögtön jött a börtönőr és kíváncsiskodva kérdezte: „Na, itt volt a király, mit hozott, kegyelmet?” – „Jaj, nem tudtam, hát a király volt itt? Azonnal adjanak papírt, ceruzát, írni akarok a királynak!” És írta: Felség, bocsánat, nem tudtam, kell a kegyelem! Gyorsfutár vitte a levelet. A király egyetlen mozdulattal széttépte. – „Ez az ügy nem érdekel tovább.” A következő hajnalon kivégezték a fiút. Ahogy ott állt a bitófa alatt, kérte, hagyják szólni, az utolsó szó jogán mondani akar valamit. Aztán belekiáltott a tömegbe: „Emberek, nem azért halok meg, mert öltem, én nem a bűneimért halok meg. Azért halok meg, mert visszautasítottam a kegyelmet. Elszalasztottam az utolsó lehetőséget.”

Senki sem fog azért elkárhozni, mert vétkezett, hanem azért, mert Isten felajánlotta a kegyelmét, de neki nem kellett! Jézus Krisztus semmivé akarja tenni az egész múltadat, eltörölni minden bűnödet ingyen. De ha neked nem kell, több szava nincs.

Hol volt, hol nem volt...

Egy milliomos vállalkozó sajtótájékoztatóján az újságírók megkérdezték: - Miért hiszi, hogy van Isten? Mivel tudná bizonyítani a Teremtő létezését? A gyáros észrevette a gúnyt, és diktálni kezdett a titkárnőjének: "Pályázat, egy torony tervezésére és kivitelezésére az alábbiak szerint: Alapja, kör, átmérője 4 méter. Magassága, az átmérő 200 szorosa, 800 méter. A fal vastagsága alaptól a felső szintig max. 25 cm lehet. A víz, gáz, csatorna csöveit, vezetékeit a falba kell szerelni. A torony belseje üres és kívül-belül teljesen sima, egyenletes, merevítés, kitámasztás nem lehet rajta. A torony tetején legyen egy önműködő vegyi üzem, amely tápszereket állít elő, emberi fogyasztásra. A honorárium összegét a mérnök szabja meg, bármilyen magas összegben." Aláírta, átnyújtotta az újságíróknak. Közöljék le a lapjukban!

Az eredményhirdetésre jó néhány neves építészmérnök, és még több újságíró jött el. A szakma legismertebb építésze felállt és azt mondta: - Ezt lehetetlen megépíteni! A gyáros megkérdezte: - Nos, van még jelentkező? Ha nincs, akkor, bemutatom az eredetit. Elővett egy hosszú, cső alakú papírtekercset és kihúzott belőle egy ép búzaszálat, szép, tömör aranykalásszal. Azután így szólt a jelenlevőkhöz: - Ezt az Úr alkotta. Mérjék le! Kör alakú a szára, átmérője pontosan 4 mm, magassága ennek éppen 200-szorosa, azaz 800 mm. A falvastagsága mindenütt 0,25 mm. Kívül sima, belül üres, az összes táp- és kiszolgáló csatorna ebben a vékony falban fut, no és ez a miniatűr vegyi üzem, a kalász itt a tetején önállóan működik. És tudják hogyan? Napenergiával! Ráadásul a Napot is Isten teremtette. Ez a kis vegyi labor 8-9 féle tápanyagot, vitamint állít elő vízből és a talajból felszívott ásványi anyagokból. Ez alatt szelek és viharok tépik, kényükre hajlítgatják, akár a földig. De a búzaszálak ezt is kibírják.

Két magzat beszélget

– Mondd, te hiszel a születés utáni életben?

– Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

– Hagyjuk már! A születés után nincs semmi! Onnan még senki nem tért vissza! És különben is, hogy nézne az ki?

– Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak... Talán a lábunkon fogunk járni, és a szánkkal eszünk.

– Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! Még, hogy szájjal enni! Nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? És ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit: azért sem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.

– Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.

– Ostoba vagy! A születéssel az élet véget ér, és kész.

– Figyelj! Nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk...

– A Mama? Te hiszel a Mamában?!

– Igen.

– Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?

– Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. És bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk.

– Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.

– Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét...

Tényleg nem jött senki? 
Egy hatéves fiúcska sírva ment haza. Nagyapja eléje ment és karjába vette. A fiú tovább zokogott. Nagyapja megsimogatta és szerette volna megvigasztalni őt. - Talán megvert valaki? - kérdezte. Az unoka csak megrázta a fejét, jelezve, hogy nem bántotta senki sem. - Vagy talán ellopták a karórádat? - hangzott a következő kérdés. - Nem lopta el senki - válaszolt zokogva a fiú. - Hát akkor meg miért sírsz, mi történt veled? - kérdezte a nagyapa. A fiúcska szipogva elmondta, hogy mi történt. Bújócskát játszottunk, nekem sikerült jól elbújni. Ott lapultam és vártam, hogy jön valaki, de hiába. Amikor beleuntam a várakozásba, előjöttem és... észrevettem, hogy a többiek abbahagyták a játékot, hazamentek, de engem senki nem keresett. Teste is beleremegett a sírásba és így folytatta: - Érted? Nem jött senki sem, hogy megkeressen! 

Estefelé a férfi és az asszony meghallották, hogy Uruk és Istenük a kertben sétál. Nem akartak vele találkozni és elbújtak a kertben. De Isten, az ő Uruk, hangos szóval hívta a férfit és így szólt: - Ádám, hol vagy? A férfi válaszolt: - Hallottam lépteidet a kertben. Féltem, mert meztelen vagyok és elbújtam. (Ter 3,8-10) Az elbeszélés minden emberre vonatkozik. Különösen a velünk élőkre. Hol vagy? Talán elbújtál? Féltél? Gyáva vagy? Lustaságból? Isten tovább keres. Amikor a rejtett kincs esetét hallotta egy gyermek hittanórán, felkiáltott: "Istenem, én vagyok a Te rejtett kincsed!" 
Forrás - Bruno Ferrero: Van ott fent valaki? (Don Bosco Kiadó Bp.)

Jézus adventi levele neked

Amint jól tudjátok, közeledik a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget rendeztek, és úgy tűnik ez idén is így lesz.

Nagyon sok ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra szóló rádió- és TV-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ minden pontján arról beszélnek, hogy születésnapom egyre közeledik. Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább egyszer az évben sok ember gondol rám.

Amint tudjátok, születésnapomra való emlékezés sok évvel ezelőtt kezdődött. Az első időkben még úgy tűnt, hogy az emberek értették, és hálásak voltak mindazért, amit értük tettem, de manapság egyre inkább úgy látszik, hogy alig akad, aki tudja az okát az ünneplésnek. Mindenhol összejönnek az emberek, családok, barátok, és nagyon kellemesen érzik magukat, de valójában nem tudják, nem értik, és nem is keresik a valódi jelentőségét az ünnepnek. Emlékszem, az elmúlt évben is hatalmas lakomát rendeztek a tiszteletemre. Az asztal, roskadásig tele volt ízletes ételekkel, gyümölcsökkel, édességekkel. Tökéletesen díszített helyiségekben sok-sok gyönyörűen becsomagolt ajándék várta gazdáját.

De tudjátok mi történt? Engem meg sem hívtak! Pedig én voltam az ünnepség díszvendége - mégsem küldtek meghívót. Miattam volt az egész összejövetel, a sok dísz, és minden egyéb, és amikor maga az ünneplés elkezdődött, én kívül maradtam, bezárták előttem az ajtót… pedig be akartam menni, velük lenni, együtt ünnepelni… Habár, az igazság az, hogy mindez nem lepett meg, hiszen az elmúlt néhány évben sokan bezárták előttem az ajtót. Mivel pedig nem hívtak meg, hát úgy döntöttem, hogy titokban megyek be, minden zaj nélkül, és csendesen megállok az egyik sarokban. Mindenki nagyon jól érezte magát, ittak, ettek, beszélgettek, vicceltek, nevettek, és hatalmas jókedvük volt. Egyszer csak belépett a szobába egy nagydarab, kövér, piros ruhás, fehér szakállas ember azt kiabálva: HO-HO-HO. Leült egy díványra, a gyerekek pedig rohangáltak hozzá: Télapó, Télapó! - mintha ez az egész ünnepség róla szólt volna.

Aztán az emberek körülállták a karácsonyfát, és átölelték egymást. Én is kitártam a karomat, de engem nem ölelt át senki. Aztán nagy várakozással elkezdték osztogatni, és csomagolni az ajándékokat. Végül minden elkelt, és néztem, vajon nekem van-e valami - de nem, én nem kaptam semmit. Te hogyan éreznéd magad, ha a születésnapodon mindenki kapna ajándékot, csak éppen te nem? De megértettem, hogy nemkívánatos személy vagyok saját születésnapom emlékünnepén, és csöndesen elhagytam a helyiséget. És - tudjátok - ez minden évben rosszabb és rosszabb. Az embereket csak az étel, ital, ajándékok, összejövetelek érdeklik, és alig néhányan emlékeznek rám. Pedig én annyira szeretném, ha ezen a karácsonyon beengednének engem az életükbe!

Nagyon szeretném, ha felismernék a tényt, hogy több mint 2000 évvel ezelőtt azért jöttem el erre a világra, hogy az életemet adjam értük, hogy megmentsem őket a halálból. Csak annyit szeretnék, hogy ezt teljes szívvel elhiggyék, és beengedjenek az életükbe. Még valamit szeretnék megosztani veletek, különösen arra való tekintettel, hogy jónéhányan tudjátok az ünnep igazi értelmét. Hamarosan lesz egy saját ünnepségem, egy látványos, hatalmas összejövetel, amit soha senki még elképzelni sem volt képes. Most még dolgozom rajta.

Ma küldöm ki a meghívókat - egyet személyesen: Neked. Tudni szeretném, szándékozol-e részt venni, és foglalhatok-e egy helyet a számodra? Beírhatom-e a nevedet aranybetűkkel a vendégkönyvembe - merthogy csak azok jelenhetnek meg az ünnepségen, akiknek nevei ott szerepelnek. Akik nem válaszolnak a meghívásra, azok kívül maradnak. Légy felkészült, mert amikor minden kész, te is részese lehetsz az én csodálatos ünnepségemnek. Hamarosan látjuk egymást!

Szeretlek: Jézus Krisztus

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

A BIBLIA ÉRTHETŐSÉGÉT ILLETŐEN

(Ismeretlen szerző)

"A történet egy öregemberről szól, aki a Börzsöny hegyei közt élt fiatal unokájával.
Minden reggel a nagyapa korán kint ült a konyhában, és olvasta régi, megviselt Bibliáját.
Az unokája, aki ugyanolyan szeretett volna lenni, mint ő, mindenben utánozni igyekezett a nagyapját. Egyik nap megkérdezte, „Papa, én is próbálom olvasni a Bibliát úgy, mint te, de nem értem azt, és amit értek, azt is elfelejtem, amint becsukom. Mire jó a bibliaolvasás?”
A nagyapa, aki közben szenet tett a tűzre, csendesen odafordult hozzá, és azt mondta:
- Fogd meg ezt a szenes kosarat, menj le a folyóhoz, és hozz egy kosár vizet!
A fiú úgy tett, ahogy mondták neki, bár az összes víz kicsurgott a kosárból, mielőtt visszaért volna a házhoz.
A nagyapa nevetett, és azt mondta,
- A következő alkalommal egy kicsit jobban szedd a lábad!, - és visszaküldte azzal, hogy próbálja újra. Ezúttal a fiú gyorsan futott, de a kosár csak üres volt, mire hazaért.
A szuszból kifogyva mondta nagyapjának, hogy lehetetlen a kosárban vizet hozni, és elindult, hogy vödröt kerítsen a kosár helyett. Az öregember ezt mondta,
- Nem akarom, hogy vödörrel hozd a vizet; én egy kosár vizet kérek. Meg tudod te azt csinálni, csak nem igyekszel eléggé, - ezzel el is indult, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy megnézi, hogyan sikerül a következő forduló. Bár a fiú tudta, hogy lehetetlen, most már csak azért törte magát, hogy lássa a nagyapja az igyekezetét. Megmerítette a kosarat, és futott, ahogy csak tőle telt.
Természetesen sokkal azelőtt, hogy elérte volna a nagyapját, a kosár már üres volt.
Alig bírt beszélni,
- Látod, papa, nincs ételme, ugye te is így gondolod?.
Az öregember azt mondta:
- Nézd meg a kosarat!. - A fiú ránézett, és a kosár másmilyen volt. A régi, piszkos szenes kosár helyett egy tiszta kosár volt.
- Fiam, ez történik akkor is, amikor a Bibliát olvasod. Lehet, hogy nem érted, vagy nem emlékszel mindenre, de amikor olvasod, az kívül-belül megváltoztat. Ez Isten munkája az életünkben. Ez az, amit csak Isten tud elvégezni, átalakítani bennünket kívül-belül, és lassan Krisztushoz, a Fiához hasonlók leszünk."

Bruno Ferrero: A mérleg

A jómódú gazda, és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad.

Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni amit kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte - hát csak másfél kiló volt! Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.

A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt:
- Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát, amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet. A gazda roppant módon elszégyellte magát és hazament.

Sokszor talán mi is úgy vagyunk, hogy vannak igényeink, elvárásaink embertársunkkal szemben. És közben mi még azt sem adjuk meg a másiknak, ami szükséges.

A teáscsésze

Egy házaspár elment vásárolni, hogy vegyenek valamit közelgő házassági évfordulójuk alkalmára. Mindketten szerették az antik tárgyakat, kerámiákat, különösen a teáscsészéket. Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét.

A férj megkérdezte az eladót:

– Meg szabad néznem ezt a csészét? Még sosem láttam ennyire szépet.

A boltos a kezébe adta, és miközben csodálta a mesteri alkotást, a csésze – legnagyobb meglepetésére – megszólalt:

– Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép? Tudod, nem voltam mindig teáscsésze. Volt idő, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek. Mesterem kiásott, megdolgozott, összelapított, meggyúrt újra és újra, én pedig üvöltöttem a fájdalomtól!

– Hagyj békén! – üvöltöttem, de Ő csak mosolygott, és így szólt:

– Még nem.

Aztán egy gyorsan forgó korongra helyezett és én hirtelen csak forogtam, forogtam, forogtam, körbe-körbe.

– Állíts meg! Szédülök! – kiabáltam, de a Mester csak ingatta a fejét és azt mondta:

– Még nem.

Aztán betett a kemencébe. Sosem éreztem olyan forróságot!

Csodálkoztam, miért akar megégetni. Sikoltoztam. Ki akartam jutni.

Láthattam a Mester arcát az üvegen át, és leolvashattam ajkáról, ahogy a fejét rázta:

– Még nem.

Végül az ajtó kinyílt, kitett a polcra. Hűlni kezdtem.

– Most már jobb. – gondoltam.

Aztán mindenütt befestett. A festék szaga rettenetes volt. Undorodtam tőle.

– Hagyd abba! Hagyd abba! – kiáltottam. De csak ingatta a fejét:

– Még nem.

Aztán hirtelen újra visszatett a kemencébe. Nem ugyanabba, mint először. Ez kétszer olyan forró volt. Úgy éreztem, megfulladok.

Könyörögtem, mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam. Közben láttam, amint rázza a fejét, és azt mondja:

– Még nem vehetlek ki.

Tudtam, nincs többé remény. Végem van. Kész voltam rá, hogy végleg feladjam, mire kinyílt az ajtó. A Mester kivett, és újra a polcra tett.

Egy órával később elém állított egy tükröt és azt mondta:

– Nézd meg magad!

Amikor a tükörbe néztem, alig tudtam hinni a szememnek:

– Ez nem én vagyok, ez nem lehetek én!?! – hitetlenkedtem. – Ez gyönyörű! Gyönyörű vagyok! – kiáltottam.

– Szeretném, ha emlékeznél arra – mondta – tudom, fájt, amikor gyúrtalak, gyömöszöltelek, de ha nem teszem, kiszáradsz. Tudom, hogy szédültél, mikor a korongon forgattalak, de ha megállítom a korongot, szétmorzsolódsz. Tudom, hogy elviselhetetlenül forró volt a kemencében, és nem értettél, miért teszlek oda, de ha nem teszem, megrepedsz. Tudom, hogy rettenetes volt a szag, amikor bevontalak mázzal és befestettelek, de ha nem teszem, akkor sosem erősödsz meg, és nem lesz színes az életed. És ha nem teszlek újra vissza a másik kemencébe, nem élhettél volna sokáig, nem lennél elég erős. Befejeztelek. Olyan vagy, amilyennek elképzeltem akkor, amikor hozzáfogtam a munkához.

Így formálja Urunk is az életünket. Néhányan a kemencében vagyunk, üvöltve, sikoltozva: „Engedj ki!”. Néhányan épp színesedünk, és ez kellemetlen, majd megőrjít. Néhányan körbe forgunk, és nem tudjuk, hol vagyunk. Csak azt kérdezzük: „Mi történik velem?” Minden olyan zavaros. De Ő tudja, hogy mit tesz. Bízz benne!

A madár dala

"Meglehetősen jó viszonyban vagyok az Úrral.

Különböző dolgokat kérek tőle, beszélgetek vele, dicsőítem őt és hálát adok neki.

De állandóan ott motoszkál bennem az a kellemetlen érzés, hogy az Úr Jézus azt szeretné, hogy nézzek egyenesen a szemébe... És ezt én nem merem megtenni.

Beszélek hozzá, de másfelé nézek, amikor azt érzem, hogy rám tekint.

Mindig másfelé néztem. És tudom is az okát: féltem. Azt hittem, hogy valami vádat olvasok ki a szeméből, valamelyik meg nem bánt bűnömért.

Azt hittem, hogy valamilyen kérést, elvárást látnék benne: valamit akarna tőlem.

Egyszer azonban összeszedtem minden bátorságomat és belenéztem a szemébe. Nem volt benne semmi vád. Kérés sem volt benne.

A szeme azt mondta: szeretlek. Sokáig néztem azt a szemet. Mélyen elmerültem benne. De az továbbra is csak azt mondta- szeretlek.

S akkor kimentem és Péterhez hasonlóan én is síri kezdtem."

Anthony de Mello

A fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a mellette lévő ülésre.

Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt:

- Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok hazafelé. - Áradt a szó belőle, miközben mesélte, hogy egy szegény, de becsületes családban nőtt fel, és az a bűntett, amit elkövetett mekkora szégyent és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktől a két év alatt semmi hírt nem kapott. Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy vállalják az utat és meglátogassák őt a börtönben, és azt is tudta, hogy túl tudatlannak érzik magukat ahhoz, hogy levelet írjanak neki.

Mivel választ nem kapott, ő a maga részéről nem írt nekik többet. Szabadulása előtt három héttel tett egy utolsó, reménytelen próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük.

Bocsánatukért könyörgött, amiért csalódást okozott nekik. Miután kiengedték, felszállt az első buszra, ami éppen a házuk előtt haladt el, ott ahol felnevelkedett, és ahol még most is élnek szülei. Szüleinek megírta, hogy megbocsátásuk jeléül egy jelet kér tőlük. Olyan jelet, amit jól lát az autóbuszból: ha még visszafogadnák őt, kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. Ha ezt a jelet nem látja, nem száll le az autóbuszról, és örökre távozni fog életükből.

Az úti célhoz közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság töltötte el. Nem mert az ablakon kinézni. Biztos volt benne, hogy az almafán nem fogja meglátni a szalagot.

Útitársa, végighallgatta történetét, majd udvariasan megkérte a fiút:

- Cseréljünk helyet. Majd én figyelek az ablakból.

Éppen csak néhány ház előtt haladt el az autóbusz, amikor a nő meglátta az almafát. Könnyeivel küszködve, kedvesen megérintette a fiatalember vállát:

- Nézze! Nézze! Az egész fát szalagok borítják.

Hányan lesik a te almafádat, keresik a megbocsájtás kis jelét rajta? Ne halogasd, menj és tűzd ki rá!

A fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a mellette lévő ülésre.

Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt:

- Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok hazafelé. - Áradt a szó belőle, miközben mesélte, hogy egy szegény, de becsületes családban nőtt fel, és az a bűntett, amit elkövetett mekkora szégyent és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktől a két év alatt semmi hírt nem kapott. Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy vállalják az utat és meglátogassák őt a börtönben, és azt is tudta, hogy túl tudatlannak érzik magukat ahhoz, hogy levelet írjanak neki.

Mivel választ nem kapott, ő a maga részéről nem írt nekik többet. Szabadulása előtt három héttel tett egy utolsó, reménytelen próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük.

Bocsánatukért könyörgött, amiért csalódást okozott nekik. Miután kiengedték, felszállt az első buszra, ami éppen a házuk előtt haladt el, ott ahol felnevelkedett, és ahol még most is élnek szülei. Szüleinek megírta, hogy megbocsátásuk jeléül egy jelet kér tőlük. Olyan jelet, amit jól lát az autóbuszból: ha még visszafogadnák őt, kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. Ha ezt a jelet nem látja, nem száll le az autóbuszról, és örökre távozni fog életükből.

Az úti célhoz közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság töltötte el. Nem mert az ablakon kinézni. Biztos volt benne, hogy az almafán nem fogja meglátni a szalagot.

Útitársa, végighallgatta történetét, majd udvariasan megkérte a fiút:

- Cseréljünk helyet. Majd én figyelek az ablakból.

Éppen csak néhány ház előtt haladt el az autóbusz, amikor a nő meglátta az almafát. Könnyeivel küszködve, kedvesen megérintette a fiatalember vállát:

- Nézze! Nézze! Az egész fát szalagok borítják.

Hányan lesik a te almafádat, keresik a megbocsájtás kis jelét rajta? Ne halogasd, menj és tűzd ki rá!

Várlak…

Uram, ma este vacsorára várlak. Elővettem a legféltettebb tányérokat,

kifényesítettem az étkészletet, félbehajtottam a szalvétát, és nekikészültem, hogy feltálaljam azt, amit készítettem. Első fogásként hozom hazugságaimat, amikkel védekezem. Azután gyávaságban pácolt, harag lángján pirított sértődés kerül az ünnepi asztalra. Italként összegyűjtöttem a könnyeimet, levezetésként ott vannak a tisztátalan, édes-keserű vágyaim és terveim. Mindezt felrakom, és közben őszintén szégyellem magam, hogy bár várlak, TÉGED várlak, mégis ezeket

teszem eléd. Mert csak ezt tehetem…

Feltálaltam az életem: az elrontott döntéseket, a megszakított kapcsolatokat, a megromlott szeretetet, mindazt a rosszat, amit a te jó alapanyagaidból főztem ki, saját receptem alapján. Odaférnek még a félelmeim, a kétségeim, a kiborulásaim és a mások hibáztatása is. Az órára nem nézek, tudom, akkor jössz, amikor akarsz, vagyis amikor igazán jönnöd kell. De végignézek a terített ünnepi asztalon, és közben megőrjít a szégyen: tudok-e letenni valamit eléd, amit szeretsz, vagy csak az undokságaimmal tukmállak?

Úgy érzem, évek teltek el azóta, hogy vacsorára és életközösségre hívtál

magaddal. Régen volt már, hogy egy falat kenyér és egy korty bor édesebb és táplálóbb volt, mint a bűn sokfogásos menzája. Bánom és szégyellem, hogy végigkóstoltam a menü javát. De ezen már változtatni nem tudok. Csak remélem, hogy ezek ellenére eljössz ma este.

Várlak, Uram. Várom az eljöveteled, hogy belépj hozzám, mosolyogva az

asztalomra nézz és megkérdezd: „Szerinted ez ennivaló? Te ezt a szemetet eszed?”. Várom, hogy a sarkainál megfogva felemeld az abroszt, összefogd vele mindazt, amit eléd tettem, és kividd egy hatalmas kukába. Aztán talán odaülnél az asztalhoz, rám néznél, mosolyognál és csak ennyit kérdeznél: „Ugye tudod, hogy most is én hoztam vacsorát?”. S kitennéd a kegyelem tányérjára az élet kenyerét és az élet vizét. Utána együtt ennénk, én pedig sírnék, mint egy kisgyermek – de a könnyeim felszáradnának.

Várlak, Uram, és közben megéhezem. Kiéhezem a te jelenlétedre, szeretetedre, vigasztalásodra. Ismét meg tudom kívánni azt, hogy szólj hozzám. Várlak és hiányzol. Nélküled nem vagyok egész. Szinte repülök, mikor meghallom az egyetlen koppanást az ajtón. Útközben felöltöm a legszebb mosolyom, ölelésre tárom a karom, és már mielőtt belépnél, boldog vagyok, hisz megígérted: aki ajtót nyit, ahhoz bemész és nem vádaskodsz, nem fejmosást végzel, nem finnyáskodsz, nem keresel kifogásokat, tudálékos és kioktató se leszel, hanem vele vacsorázol.

Ülj le az asztalomhoz ma este, Uram. S ne csak vacsorára maradj, rendezkedj be itt örökre!

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Egy sötét órán, a műtétem után két nappal megismerkedtem a félelemmel. Dermesztően markolt belém és nem eresztett. Hideg verítékben úszva vergődtem a betegágyon órákon keresztül. Az óra kétszeresen is sötét volt. Kint a hideg téli éjszaka, bent a belső romhalmaz, ami az addigi életem nagy részét kitette.

A megelőző hetekben teljes természetességgel követték egymást az események. Hosszú évtizedek után váltunk el, addigi munkahelyem és én. Akiktől tartottam, csak az adták, amit vártam. Akiktől nem tartottam, nos ők, néhány drága kivételtől eltekintve, addig nem ismert keserűséget okoztak. Bénultan néztem, hogy másodpercek alatt dőlnek le kulisszák, amik a világ felém fordított arcát jelentették. Időm viszont töprengésre nem volt sok: kivizsgálás, előkészületek, pergett a film. Egyre inkább problémaként kezdtem magamra tekinteni, és a világ egyetértőleg bólintott. Megaláztak, kigúnyoltak, de nem féltem. A műtét szépen sikerült, és bár erős fájdalmaim voltak, de nem féltem. Két nap elteltével azonban, azon az éjszakán megismerkedtem a félelemmel. Ez az új ismerősöm, percek alatt tudtomra adta, hogy amit én az addigi életemben félelemnek gondoltam az egészen biztosan nem volt az. Izgalom az egyetemi vizsgák előtt, sorsfordulók és azok bejelentése a magánéletben, aggodalom a pácienseim miatt. Temérdek nehéz perc, óra, nap, hét volt az életemben. De a félelem az valami egészen más. Valami egészen elemi. Feltör az ösztöneinkből a tudatunkba, egészen a felettes énünkig. Egyszerre világossá válik, hogy múlandók, végesek, egyszersmind a nagy egész részei vagyunk. A dolgok zajlanak, függetlenül attól, hogy mi hogyan látjuk őket, vagy, hogy egyáltalán látjuk-e őket.

A félelmet megismerve megváltozott számomra a lét. Megváltozott az idő múlása. Megváltozott a szó, megváltozott az emberség, megváltozott az embertelenség. Megváltozott az erdő, megváltozott a Nap, megváltozott az ebéd, megváltozott a szenvedés, megváltozott az öröm. Megváltozott a megértés. Érteni kezdtem, hogyan állnak fel emberek a földről, iszonyatos erőfeszítéssel. Akár naponta. Megértettem hogyan állt fel Ő háromszor a pusztulásba vezető úton. Megértettem, miért kellett elesnie.

Mindez négy éve történt.

Az idén beköszöntött az apokalipszis. Nem úgy, ahogy vártuk. Nem vártuk sehogy. Elképzeltük, hogy várjuk, de belülről meg voltunk győződve, hogy nem jön. Legalábbis a mi időnkben nem. De jött. Kúszott. Körül folyt bennünket. Észre sem vettük, és már itt is volt. És magával hozta a nagy kollektív félelmet. Lett, aki szorongott, lett, aki összeomlott, lett, aki tagadásával szorongott. Szemlélődéseim közben arra jutottam, hogy sokan, talán a legtöbben most ismerték meg a félelmet. Korábban próbálták elkerülni a kölcsönös bemutatkozást, de most nem tudtak kitérni. Vajon, akik korábban megismerték előnyben vannak a többiekhez képest? Nos ez attól függ, milyen viszonyba keveredtek vele. Meggyőződésem, hogy akik a kölcsönös tiszteleten alapuló korrekt viszonyban vannak a félelemmel, azok előnyt élveznek azokhoz képest, akik félnek tőle, megvetik, vagy kigúnyolják. A félelem egyszerű eszközökkel dolgozik. Pontosan tudja, hogy hozzá csak egyféleképpen lehet viszonyulni. Tettessen bárki bármit. Nem vár sokat. mindössze annyit, ismerjék el, hogy létezik. Annak, aki ezt elismeri pajtásává szegődik. Nem bántja. Segít neki felismerni mi az, ami értékes, és mi az, ami értéktelen. Korábban azt hittem, hogy az erkölcs a félelemnek egy barátja. Időnként összejönnek, pusmognak, kiértékelnek helyzeteket, embereket. Rá kellett jönnöm, hogy az erkölcs a félelemnek igazából a ruhája. Ha az emberi dicséri, vigyáz rá, annak a gazdája nagyon örül. Ki ne akarna a pajtásának örömet szerezni.

A félelmet megismerve érdekelni kezdett, hogy merre kóborol a bátorság. Mert elkóborolt az nem vitás. Én magam még nem találkoztam vele. Néhány ember egészen gyanús lett: irdatlan nehéz munkát végez, betegségből gyógyul fel, bántalmazást tűr el, megalázást visel el. Némelyiktől megkérdeztem, hogy találkozott-e már a bátorsággal. Értetlenül néztek rám. Bár a kérdésem szemmel láthatóan jól esett nekik, kivétel nélkül azt állították, hogy nem találkoztak vele, nem is látták, ők maguk pedig végképp nem bátrak. Pedig kívülről teljesen úgy néztek ki. Csak azért nem voltam csalódott, mert addigra már tudtam, hogy a világot abszolút nem érdekli, hogy én milyennek látom. A világ teszi a dolgát. A dologtevés, na az a bátorság. A félelem és a bátorság jelen van, katalizál, fékez, összeköt, szétválaszt. Ahogy az a műszaki tervekben szerepel. Ahogy azt a Tervező felskiccelte az elején.

Angyali érintés...

A halál, a veszteség érzése mindig fájdalmas, de különösen az, ha egy gyermek, számára a legfontosabbat - az Édesanyját - veszíti el. Történetünk kis szereplőjével éppen ez történt. Mikulás napja előtt két héttel halt meg az Édesanyja. Az apukája próbálta félretenni az őt ért veszteséget, hogy a kislányának minél több vigaszt tudjon nyújtani. Megbeszélte hát egy barátjával, aki Mikulásként egy közeli áruházban dolgozott, hogy legyen ebben segítségére. Elmondta az elképzeléseit, a "Mikulás" pedig boldogan vállalta el a feladatot. Megbeszélték, hogy másnap ellátogatnak az áruházba, hogy a kislány találkozhasson a Mikulással.

Másnap hamar végeztek a vásárlással, és az apa úgy intézte, hogy arra fele menjenek, ahol a Mikulásnak elmondhatták a gyerekek kívánságaikat. A kisfiúk és a kislányok énekeltek, verset mondtak a Mikulásnak, de volt, aki csak hallgatott, a többiek pedig, akik még nem kerültek sorra, szájtátva figyelték a produkciókat. A kislány is nézegette őket, de míg a többiek szemében vidámság csillogott, az övében valami mély, szelíd fájdalom. Eszébe jutott, hogy tavaly talán ugyanitt állt és az Édesanyja kezeit szorongatva várta, hogy ő is sorra kerülhessen a Mikulásnál.

Az emlékezés könnyeket csalt bánatos szemeibe. Az apja észrevette, és vigasztalóan megszorította a puha kis kezecskét. Magához ölelte a kislányt és olyan elveszettnek látszottak a vidám nevetéstől, és izgatott beszélgetéstől hangos tömegben. Aztán a Mikulás, mintha csak véletlenül nézett volna feléjük, a kislányra nézett. Kissé összeráncolta a homlokát és úgy tett, mint aki erősen gondolkodik. - Niki? Ugye Te vagy Niki? Gyere csak, van itt Neked egy vers. Az a címe, hogy Angyali Üzenet. A kislány bólintott, de nem mozdult. Továbbra is az apukája kezét szorította. A Mikulás pedig elkezdte szavalni az üzenetet:

Angyalok a mennyben laknak,

De szívünkben is helyet kapnak.

Vigyázzák az álmainkat,

Felügyelik napjainkat.

Nem kérnek semmit, mindig csak adnak,

Ha bánat ér minket, megsimogatnak.

Ott vannak minden szelíd ölelésben,

Minden szívből születő mosoly melegében.

Úgy szeretnek, mint az Édesanyák,

Letörlik arcunkról a könnyeink nyomát.

Én ott jártam az Angyaloknál,

Tőlük hoztam üzenetet,

Az van írva e levélben,

Édesanyád itt van veled.

Ha nem is látod őt, a szíveddel majd érzed,

Hogy amíg csak élsz, ő vigyázza lépted.

- Ne szomorkodj - ezt üzeni, Én mindig veled maradok.

Bármikor, ha szükség lesz rám, A szívedbe nézz, ott vagyok.

Őrizd meg jól e a levelet, hogy emlékeztessen rám,

S ha majd egyszer nagy leszel, akkor is gondolj rám.

És amikor már neked is lesz egy gyermeked,

Neki is olvasd fel ezt az üzenetet.

Mindig érezni fogod soha el nem múló szeretetem,

Ha fázna a lelked, én napfénnyel hevítem.

A csillagokkal együtt őrzöm majd az álmod,

Megkérem a szelet, hogy fújja el bánatod.

Ott leszek, a holdfényben, mely szelíden simogat,

Az angyalokkal együtt kísérjük utadat.

A Mennyországból is vigyázok rád,

Mert ott is én maradok a te Édesanyád.

A kislány tágra nyílt szemmel hallgatta a verset, és mintha a szemében a szomorúság fogyatkozott volna. Amikor a Mikulás átadta neki az "égi postán” érkezett üzenetet, halkan megkérdezte: - Találkoztál a mennyországban az Édesanyámmal? - Igen, ő volt a legkedvesebb Angyal, akit valaha láttam. Ő írta neked ezt az üzenetet. Niki a szívéhez szorította a levelet, majd egy puszit nyomott rá és odafordult az apjához: - Este majd elolvasod még nekem? - Igen, még sokszor elolvassuk közösen - mondta apja, és láthatóan alig tudta visszafojtani a meghatottságát.

Pár nap múlva Niki újra eljött az apjával együtt. Mikor rákerült a sor megkérdezte: - Szavalhatok neked? - Ó, igen, alig várom - mondta a Mikulás és megsimogatta az arcát. És a kislány hibátlanul, gyerektől szokatlan átéléssel elmondta az égi postán jött angyali üdvözletet. - Azért tanultam meg, hogy mindig bennem, mindig a szívemben legyen, hogyha a levéllel bármi is történne - mondta a kislány. A Mikulás nem szólt semmit, mert a torkát fojtogatta a meghatódottság, csak a szemei kezdtek furcsán csillogni, és belül a szívében érezte, hogy az a mások számára értéktelen papírdarabka, amelyre az Angyali Üzenet volt írva, a kislánynak minden földi kincsnél értékesebb. Mert az Anya érintése egy igazi Angyali érintés.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Weöres Sándor: A tündér

Bóbita Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, igér neki csókot,
röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita álmos,
elpihen őszi levélen,
két csiga őrzi az álmát,
szunnyad az ág sürüjében.

Weöres Sándor: Száncsengő

KORONÁTLAN KIRÁLY KÖSZÖNTŐJE

Ismerek egy királyt, kinek nincsen koronája,

palotája, aranytrónja, cifra sok szolgája.

De ha reggel békén felkel Isten jóvoltából,

s kitekint a szép tavaszba kitárt ablakából,

azt csicsergi minden madár virágos faágon:

„Felség, a te birodalmad legszebb a világon.”

Ha el is fér szűk falak közt, végtelen az mégis.

Akad benne magasság is, mélységes mélység is.

Rét bársonya, erdő zöldje, rónák termő földje,

csupa titkos lehetőség minden hegye-völgye.

Ne maradjon ugar, parlag, reggeltől napestig

viselsz érte fáradságot, nehéz lelki-testit.

S felvirágzó friss vetések édes illatárja

bőséges, nagy jutalomként lelkedet átjárja.

Bizony szebb a birodalmad, Felség, addig élek,

minden másnál itt a földön: sok, sok gyermeklélek.

Korona és trónus nélkül jó királynak lenni:

magot vetni, ütlegelni, meg nem is pihenni.

Hálavirág, örömvirág szép kelyhenyílását,

békén várni égi Király mennyei áldását.

Mi vagyunk a birodalmad. Nyílik a virágunk.

Tartson meg az Isten téged, felséges királyunk.

Tekintsen le kegyelmével bő áldásával rád:

úgy igazgasd gyermeklelkek boldog birodalmát!

Túrmezei Erzsébet

Gryllus Vilmos: Maszkabál

Piros, sárga, kék, kézenfogva lép.

Piros, sárga, kék, kézenfogva lép.

Három karcsú viráglány,

tarka, mint a szivárvány:

Rózsa, Tulipán, Harangvirág,

Rózsa, Tulipán, Harangvirág.

Piros, sárga, kék, egy csokorba szép.

Piros, sárga, kék, egy csokorba szép.

Kelyhük mélyén édes bor,

nektárcsepp és virágpor.

Rózsa, Tulipán, Harangvirág,

Rózsa, Tulipán, Harangvirág.

Weöres Sándor: Buba éneke

Ó ha cinke volnék,
útra kelnék,
hömpölygő sugárban
énekelnék -
minden este
morzsára, buzára
visszaszállnék
anyám ablakára.

Ó ha szellő volnék,
mindig fújnék,
minden bő kabátba
belebújnék -
nyári éjen,
fehér holdsütésen
elcsitulnék
jó anyám ölében.

Ó ha csillag volnék
kerek égen,
csorogna a földre
sárga fényem -
jaj, de onnan
vissza sose járnék,
anyám nélkül
mindig sírdogálnék.

Sík Sándor: Tedd a jót!

Tekintet nélkül arra, hogy

Másoknak tetszik

Vagy nem,

Tekintet nélkül arra, hogy

Látják-e vagy nem

Tekintet nélkül arra, hogy lesz-e

Sikere vagy nem,

Tedd a jót!

Tégy minden jót, amit

Megtehetsz,

Ott, ahol vagy,

Úgy, ahogy teheted,

Akkorát, amekkorát tehetsz,

De mindig, szüntelen ez legyen

A programod!

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Túrmezei Erzsébet

ÁDVENTI EMLÉK

Ha már lehullt a hó
s fekete földünket befödte,
hogy’ szállott gyermekálmok röpte
a fényes ég felé,
az égi trón elé…
De Téged nem talált meg.

Az égi gyermeket kereste,
akiről, ha leszáll az este,
csodálatos mesék borulnak,
vágytól égő gyermekszívekre.
Az égi gyermeket kereste
és nem talált rád, nem ismert meg…
Hiszen Te nem vagy többé gyermek.

Szétfoszlottak a régi álmok,
meghaltak a mesék.
A karácsonyfa lángjait
oltogatták hideg szelek…
Még mindig nem ismertelek.
Sok évbe telt, s ha Te nem jössz elém,
Megváltóm, Uram, Messiásom,
ma sem ismerlek én.

Hála neked, hogy megkerestél.
Ó, most már van karácsonyom,
s ádventi nagy csodavárásom.
Megcsaltak mind a régi álmok,
de benned nincs csalatkozásom.
Benned mindenem megtalálom.
A valóság szebb, mint az álom.

Almási Mihályné

LÉGY KÉSZ

Légy kész meghallani az Úr hangját,

Ha szólít csendes éjszakán!

És mondd, mint mondta egykor Sámuel,

Csak szólj, figyelek, Atyám!

Légy kész meghallani az ÚR hangját,

Ha lázas munkában talál.

És kér idődből csak egy fél órát,

Légy kész mondani: Itt vagyok, Atyám!

És légy csendesen, míg beszél!

Légy kész megtenni, amit kér!

Mert nemsokára jő a vég,

S nem lesz rá időd elég.

Túrmezei Erzsébet

HAMAR KIALVÓ MAGYAR LÁNGOK

Szüzek az éjszakában,
kialudt mécsű, meglankadt szüzek,
oly ismerős nekem az arcotok.
Tudom, tudom: ti erre jártatok
és ittátok gémeskutak vizét
és ettétek az Alföld gabonáját
és megkóstoltátok Tokaj borát
s bejártátok a délibáb hazáját.
Azért él az az ismerős, rokon
vonás megsápadt orcátokon.

Talán innét is indultatok el
égő méccsel a Vőlegény elé.
Úgy lobogott a mécs.
Úgy lobogott szívetekben a vágy.
Úgy lobogott a lelketek tüze.
Bennetek minden csupa lobogás volt!
Mélységes éj borította a távolt…
Ti nem bántátok: frissen, ernyedetlen
lángolt a mécs fölemelt kezetekben,
– lángolt egy ideig.
De a Vőlegény késett egyre még.
Olaj nem volt elég.
A lángok kialudtak:
a vágy, a mécs, az éltető remény.
Hajnal nem pirkadt az ég peremén.
A Vőlegény
bizony már el se jő.
És tovább várni nincs hit, nincs erő.
Lelankadtak a fölemelt karok,
porba hervadt a lélek reménysége:
„Olyan boldogan, bátran, bízva vártam.
Minek már? Vége!”

Szüzek az éjszakában,
kialudt mécsű, meglankadt szüzek,
úgy véd titeket bennem valami.
Nincs nehezebb, mint bátran, szépen várni,
mint mindig-égő méccsel állani,
ha a kémlő szem hiába figyel,
ha semmi biztatás és semmi jel,
sehol semmi.
Olyankor jobban esnék megpihenni.
Akkor könnyebb
kaput tárni a keserű közönynek
és nem várni tovább.
Da jaj, akkor már hiába rivall
a kürt, zendül a menyegzői dal,
vonul a boldog ünneplő sereg.
Kialudt mécsű, kintrekedt szüzeknek
szeméből már csak fájó könny pereg.

Szüzek az éjszakában,
kialudt mécsű, meglankadt szüzek,
oly ismerős nekem az arcotok.
Valami fájó, keserű rokonság,
hogy nagyon forrón, égve várjatok,
de ne a célig, mindhalálig.
Most mégis megtagadlak titeket.
Utam az utatoktól messze válik.
Várni akarok! Kitartóan várni.
Nem elcsüggedni, elernyedni gyáván.
A lankadó reménnyel szembeszállni,
túlnőni bátran minden kétely árnyán.
Nagy mégis-hittel emelni a mécset
és várni, várni! Krisztus el nem késhet.

Schvalm Rózsa

LÉTEZIK EGY ORSZÁG

Létezik egy ország, minek idő és tér,
nem szabja határát, hol nincsen sötétség.
Hol örök fény ragyog, hol nem váltják egymást,
éjszakák és nappalok, Isten a fényforrás.

Az Ő dicsősége ragyog, s Krisztus által,
világossága jött, a földi világba.
Ki Őt befogadja, szíve mélyén annak,
már e földön felragyog, Isten országa.

Nem gyötri félelem, az út végét látva,
küszöb a halál az örök boldogságba
Ahol Ura által, készített hely várja,
örökös otthona, az égi hazába.

Túrmezei Erzsébet

ÁDVENTI HARANGSZÓ

Borús szemű, gondbarázdált,
fáradt arcú emberek.
Itt is egy és ott is egy.
Vége sincs és száma sincs.
Mellettem sodródnak el
mind az utcaforgatagban.
Várja őket íróasztal,
akta, gép, katedra, műhely,
munka terhe, kenyér gondja.
A nagy város ontja, ontja
őket végtelen tömegben.
Gondbarázdált fáradt arccal
tovatűnnek, elsietnek.
Itt is egy és ott is egy.
Vége sincs és száma sincs.

Valamikor, nem is régen…
csak húsz éve… negyven éve…
mind ez a sok fáradt ember
hívő, boldog gyermekszemmel
tekintett a nagyvilágba.
Csodákat várt! Szelíd szárnyon,
ha közelgett szent karácsony,
tekintete csodavárón,
csodahívőn csillogott.
Jaj, a hajszás nagy robot
szeme fényét kioltotta.
Sose csillog benne most a
csodavárás öröme.

Valamikor nekik is volt
gyertyafényes fenyőfájuk.
Évről évre kevesebb lett
rajt’ a gyertya… és az ágát
szelek törték, tördelgették…
Most már nincsen. Minek várnák
szent karácsony közeledtét?
A mennyország csukva-zárva.
Nem suhog az angyal szárnya.
A gyermekkor szép világa,
s vele minden – oda rég.
Most ők vesznek karácsonyfát
alkudozva, olcsó pénzen
és ők mondnak mesét.

Zúg az adventi harangszó.
Gyermekszemek lámpácskái
felragyognak – fénylenek.
Ők csak mennek fejlehajtva.
Másé már az üzenet.
Istenem, zúgó haranggá
teremtsd most a szívemet.
Istenem, harangozok:
ádventet harangozok.
Fáradtléptű embereknek
ádventet harangozok.

Bim-bam! Higgyetek megint!
Legyen ádvent bennetek!
Csodahívő szemetek
világítson a világba…
benne várakozás lángja,
benne ádventi remény!
Mert elő a Messiás!
Szeretete fénylő fáját
Lángja gyújtja, ahol várják.

Fül nem hallott, szem nem látott
égi békét, boldogságot,
el nem múló szép karácsonyt
irgalommal osztogat.
Önmagát is úgy megosztja,
hű szívét is – szeretettel.
Rózsásarcú kisgyerekkel,
fáradt léptű emberekkel,
úgy megosztja önmagát!

Jaj, a hajszás nagy robot
annyi szemnek Krisztus-vágyó
tiszta lángját kioltotta.
Sose csillog benne most a
csodavárás öröme…
istenem, harangozok.
Ádventet harangozok.
Fáradtarcú embereknek
ádventet harangozok.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Füle Lajos

ÖRÖK KARÁCSONY

Örök Karácsony vágya hordoz,

ádventi lélekkel megyek,

szívemben elsüllyedt harangok:

felejtett igék zengenek

Valakiről, Ki újra eljön,

ahogy régesrég megjelent.

Dicsőség fenn a magasságos

mennyben Istennek, Aki Szent.

Belülről zeng az angyalének,

a Csillag is itt benn ragyog.

Előderengenek régi fények

és elveszített angyalok.

"Megtartó született ma néktek!"

A földön békesség legyen!

A test fölött lebeg a Lélek,

a bűn fölött a Kegyelem...

Füle Lajos

Angyalok éneke

Csak egyszer énekeltek

az angyalok ezen a Földön,

Mikor a Gyermek

eljött, hogy minden űrt betöltsön

Isten s ember között.

Amikor földi testbe öltözött,

hogy hordja ami fáj,

és meggyógyítson, hogy ne fájjon:

hogy pásztor és király

alázattal elébe álljon:

és békesség legyen

harctereken, sebzett szívekben:

hogy az egész világ

örülni és szeretni kezdjen...

Dicsőség a magasságos

mennyekben az Istennek,

és a földön békesség,

ész az emberekhez jóakarat!"

Dallamai az égnek

mint tárt karok elénk siettek.

Kétezer éves ének:

ma sem tud nála senki szebbet.

Ember, ne félj a rossztól!
Arkangyal áll a poszton,
Van, aki hallja hangod:
Szabadíts a gonosztól.

Ne félj a fájdalomtól:
Nem kontár kése koncol,
Próbált sebész az Isten;
Megifjodol, ha boncol.

A bűnt se féld: a pázsit
Gyomot is hajt, ha ázik.
Ravasz művész az Isten:
A rossz is jót csírázik.

Még magadat se féljed:
Isten kezén a mérleg.
Ha még oly semmi volnál:
Majd megnagyít a Lélek.

Ha napba, holdba lőnek,
Örülj a szép erőnek:
Minden javára munkál
Az Istent szeretőnek.

A kék magasba nézz föl,
Ne kérdd, hogy meddig érsz föl.
Egyet pillant az Isten,
És egész lesz a részből.

A halál is csak ennyi:
- Ne félj elébe menni -
Édesapád az Isten,
Röpül eléd, ölelni.

TÉL

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

József Attila

KRISZTUS!

Kitaszítunk Téged

magunk közül, mert számunkra

túlságosan tiszta voltál.

Elfordulunk Tőled, mert Te szent

voltál! Elitélünk és megfeszítünk

Téged, mert jelenléted a mi

bűneinket ítélte meg.

ÉS MOST?

Most, amikor így szemétdombra

kerültünk, most látjuk, érezzük,

mint fojtogat a vágy utánad, csak

Teutánad.

KRISZTUS,

Nincs nekünk semmi bajunk,

csak az, hogy TE hiányzol nekünk.

AKI ÉHES, azt hiszi, hogy kenyér

Után vágyódik. – Nem, Te hiányzol neki.

AKI SZOMJAS, azt hiszi, hogy italra

szomjazik. – Teutánad szomjazik.

AKI BETEG, azt hiszi, hogy egészsége

hiányzik. – Te hiányzol neki.

AKI A SZÉPET keresi a világban,

Nem is tudja, hogy Téged keres,

az örök szépséget.

AKI IGAZSÁGRA vágyik, Utánad

vágyik: örök Igazság után.

AKI BÉKÉT szomjazik, Utánad

szomjazik, akiben egyedül

nyugszik meg a nyugtalan szív.

ÉG és FÖLD, jólét és balsors,

öröm és szenvedés, síró és

mosolygó ember, mind Utánad

kiált, édes Krisztusunk.

NÉZD, milyen Betlehem a lelkünk!

Hogy vár, hogy vár Téged!

JÖVEL URAM JÉZUS!

Giovanni Papini

Ismeretlen IX. századi szerző:

Adventi himnusz

Csillagok teremtő Ura,
hitünk örök fénysugara,
világmegváltó Krisztusunk,
hallgasd meg esdeklő szavunk.

Mert irgalomra indított
a halálthozó pusztulás,
megváltást hoztál: a beteg,
bűnös világnak gyógyulást.

A világ fáradt estelén,
mint nászteremből vőlegény,
elhagytad áldott Szűzanyád
méhének tiszta templomát.

Erőd és hatalmad előtt
térdre borulnak mindenek,
az égiek s a földiek
készséggel hódolnak neked.

Szent Urunk, hittel kér imánk,
ki egykor ítélőnk leszel,
ne érhessen minket soha
az álnok ellenség nyila.

Krisztus, legkegyesebb Király,
dicsérünk téged és Atyád,
s a Lelket, a Vigasztalót
most és örök időkön át. Ámen.

Fordította: Farkasfalvy Dénes

SÍK SÁNDOR: MENTS MEG, URAM

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól
A meddőségtől, lanyhaságtól,
a naptalan és esőtelen égtől;
Ments meg Uram a szürkeségtől!

Édes az ifjak méntás koszorúja,
Fehér öregek aranyos borúja,
Virága van tavasznak, télnek;
Ne engedj Uram, koravénnek!

Csak attól ments meg, keresők Barátja,
Hogy ne nézzek se előre, se hátra.
Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad,
Ne tűrd, Uram, hogy bezáruljak!

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Szabolcska Mihály: Adventi ének

Szállj, szállj magasra, szíveink reménye
Vezess el minket Jézusunk elébe,
Ragyogj előttünk fénynek oszlopával:
Szent bíztatással.

Hogy jó az Isten, ráüt a viharra,
Vidám szivárványt sző a borulatra;
Igéje napfény, az ragyog felettünk,
Mit félne lelkünk?

Óh jó az Isten, a mi sziklavárunk,
Nem tart soká már bűnben bujdosásunk.
Az ígéretnek földjére érkezünk,
Jézus az nekünk.

Ő lesz a váltság élet-birodalma;
Változz’ örömre szívünk aggodalma.
Az elhagyottnak lesz már pártfogója,
Oltalmazója!

S lesz, lesz hitünknek diadalma, teljes,
Atyánk az Isten, irgalmas, kegyelmes,
A szeretetnek fényes napja jő fel
Idvezítőnkkel!

Szállj hát magasra, szíveink reménye,
Vezess el minket Jézusunk elébe,

Elsírni könnyünk’ édes örömünkben,
Szeretetünkben!

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Meg tudjátok mondani, hogy melyik énekhez melyik kép tarozik?

a

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Dalszöveg

Mit mondjak még?

Fáradt reggelek, nehéz nappalok,
A legszebb álmaid, közöttük lassan elhagyod.
Sok rejtett félelem rozsdás lakat mögött.
Bátran nézz mögé, ismerd meg és mind elköszön!

Ami vagy, amit hinni se mersz,
Hogy egyedi vagy, ami csak te lehetsz,
Hogy ami bánt az is szebbre csiszol,
Amit látsz, amit érzel, azt értsd meg jól.

Hogy többet érsz, mint az éveid száma,
A ruhád, cipőd, autód ára,
Hogy a Twitteren, Facebook-on mennyi az arc,
Aki bejelölt, vagy annál, hogy mire tart.

Többet érsz, mint egy személyi szám,
Matek doga, évvégi bizonyítvány.
Többet érsz, mint egy gyerek, egy felnőtt, egy öreg,
Egy születésnapi köszöntő szöveg.

Több, mint egy kereszt vagy családi név,
Az Isten is csodálva, szeretve néz,
De ha elvesztjük egymást: bolyongva élsz.

Refrén
Nem várom, nézd:
Nem kell, hogy járj
Tó vízén, a kereszten megfeszülj,
Nem kell a vízből bort csinálj!
Mit mondjak még!?
Ennyi és kész!
Francba a nagy dolgokkal!
A kicsikben ha velem vagy
Sokkal többet ér!

Nem kell, hogy járj
Tó vízén, a kereszten megfeszülj,
Nem kell a vízből bort csinálj!
Mit mondjak még!?
Ennyi és kész!
Francba a nagy szavakkal!
Ha naponta szeretsz, az
Sokkal többet ér!

A nehéz éveket, köszönd, hogy ennyi csak!
Jól tudod mindig van, akiknek sokkal több akad.
Mindaz, mit nem szeretsz, a szíveden sebhelyek,
A múltból visszatért érzelmek, tettek, emberek,

Ami vagy, amit hinni se mersz,
Hogy egyedi vagy, ami csak te lehetsz,
Hogy többet érsz, mint egy platinakártya,
Egy TAJ szám, egy mobil, pénztárca.

Többet érsz, mint egy munkahely,
Aki szeret az nem elvisel!
Többet érsz, mint a földön bármilyen szerep,
Te a múzsa vagy, nem a kép vagy a keret.

Több mint egy test, akár csúnya vagy szép.
Az Isten is csodálva, szeretve néz,
De ha elvesztjük egymást: bolyongva élsz.

Refrén: 1x

Mindenki keresi mindig,
az alagút végén egy fényre vár,
amiben végül igazi otthont talál.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Dalszöveg

Mit mondjak még?

Fáradt reggelek, nehéz nappalok,
A legszebb álmaid, közöttük lassan elhagyod.
Sok rejtett félelem rozsdás lakat mögött.
Bátran nézz mögé, ismerd meg és mind elköszön!

Ami vagy, amit hinni se mersz,
Hogy egyedi vagy, ami csak te lehetsz,
Hogy ami bánt az is szebbre csiszol,
Amit látsz, amit érzel, azt értsd meg jól.

Hogy többet érsz, mint az éveid száma,
A ruhád, cipőd, autód ára,
Hogy a Twitteren, Facebook-on mennyi az arc,
Aki bejelölt, vagy annál, hogy mire tart.

Többet érsz, mint egy személyi szám,
Matek doga, évvégi bizonyítvány.
Többet érsz, mint egy gyerek, egy felnőtt, egy öreg,
Egy születésnapi köszöntő szöveg.

Több, mint egy kereszt vagy családi név,
Az Isten is csodálva, szeretve néz,
De ha elvesztjük egymást: bolyongva élsz.

Refrén
Nem várom, nézd:
Nem kell, hogy járj
Tó vízén, a kereszten megfeszülj,
Nem kell a vízből bort csinálj!
Mit mondjak még!?
Ennyi és kész!
Francba a nagy dolgokkal!
A kicsikben ha velem vagy
Sokkal többet ér!

Nem kell, hogy járj
Tó vízén, a kereszten megfeszülj,
Nem kell a vízből bort csinálj!
Mit mondjak még!?
Ennyi és kész!
Francba a nagy szavakkal!
Ha naponta szeretsz, az
Sokkal többet ér!

A nehéz éveket, köszönd, hogy ennyi csak!
Jól tudod mindig van, akiknek sokkal több akad.
Mindaz, mit nem szeretsz, a szíveden sebhelyek,
A múltból visszatért érzelmek, tettek, emberek,

Ami vagy, amit hinni se mersz,
Hogy egyedi vagy, ami csak te lehetsz,
Hogy többet érsz, mint egy platinakártya,
Egy TAJ szám, egy mobil, pénztárca.

Többet érsz, mint egy munkahely,
Aki szeret az nem elvisel!
Többet érsz, mint a földön bármilyen szerep,
Te a múzsa vagy, nem a kép vagy a keret.

Több mint egy test, akár csúnya vagy szép.
Az Isten is csodálva, szeretve néz,
De ha elvesztjük egymást: bolyongva élsz.

Refrén: 1x

Mindenki keresi mindig,
az alagút végén egy fényre vár,
amiben végül igazi otthont talál.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Ne félj, mert megváltottalak,
Neveden szólítottalak,
Karjaimba zártalak,
Örökre enyém vagy.

Viruló réteken át
Hűs forrás felé vezetlek,
Pásztorod vagyok,
Elveszni senkit sem hagyok
Karom feléd tárom, kiárad áldásom;
Nem rejtőzöm el,
Szívem a szívednek felel,
Amikor úgy érzed, nyomaszt az élet.

Ne félj...

Nem taszítalak el, amikor vétkezel,
Irgalmat lelsz a szívemben,
Örök feléd a hűségem,
Amerre jársz védlek, nyomodba lépek.
Nem rejtőzöm el, szeretetlángom átölel,
Ne félj, ha éjben jársz, hidd, hogy a fény vár rád!

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Vissza az előző oldalra.

Vissza az előző oldalra.

Vissza az előző oldalra.

Zokni-csata

Tiszta, összegombócozott zoknikra lesz szükség. Két csapatot kell, kialakítani, vagy mindenki mindenki ellen küzdhet. Azonos számú zokni-lövedéknek kell lenni minden csapatnak. Tapsra lehet kezdeni egymást dobálni, cél a másikat eltalálni. Természetesen az elkapott zoknit vissza lehet dobni. Az nyert, akinek a legtöbb találata volt.

Többféleképpen lehet játszani, előzetes megbeszélés alapján!

• A másik csapat műanyag táljába kell bedobni a zoknit, és fakanállal lehet védeni.
• Az átrepülő zoknit azonnal vissza kell dobni, az nyer, akinek a térfelén egy zokni sem maradt.
• stb. A variációk száma végtelen!

Hógolyózás

(Hittan órákon ez az egyik kedvenc játék.)

Minden családtag/legalább 4 fős család/ kap egy A/5-ös fehér lapot. Ennek közepébe tollal leír magáról 3 tulajdonságot. Mindenki összegyűri a lapot gombócba és kezdődhet a „hócsata”. Némi dobálózás után mindenki szerez egy „hógolyót”, kisimítja, utána felolvasva megpróbálja kitalálni, hogy ki írta. Minél többen játszák a családból, annál izgalmasabb!

Változat:

- Mindenki kap annyi lapot, ahány családtagja van. Egy-egy lapra ír egy-egy családtagjáról 3 valamit: Azt szeretem benned, hogy… "Tudom, hogy szereted a …" Összegyűrni a lapokat, mehet a csata, egy-két perc után kisimítani a lapokat és kitalálni, melyiket ki írta, és kiről.

Papírrepülők

Már az is közös elfoglaltság lehet, hogy együtt hajtogatunk papírrepülőket.

- Lehet versenyeztetni, kié ér el legmesszebb.

- Lehet ráírni kedves üzenetet: Ma érted imádkozok! Legyen szép estéd!

Akihez odarepül, annak szól az üzenet.

Menjünk medvét vadászni

Menjünk medvét vadászni- menjünk- nini- olálá- mit látok?- egy híd- menjünk át- átértünk

Menjünk medvéd vadászni – menjünk – nini- olálá – mit látok?- egy folyó- ússzunk át- átértünk

Menjünk medvéd vadászni – menjünk – nini – olálá – mit látok?- egy mocsár- menjünk át – átértünk

Menjünk medvét vadászni – menjünk – nini – olálá – mit látok?- egy barlang- menjünk be- valami nagy- valami szőrős- valami büdös-gyorsan siessünk- Ott a mocsár- át a folyón- át a hídon- megúsztuk!

ADD TOVÁBB

Eszköz: egy-két kisebb tárgy, zene

A család körben áll és egy tárgyat (ha nagy a család, akkor egyszerre két tárgy is lehet) adnak kézről kézre, amíg a zene szól. Akinél a zene végén a tárgy van, kiesik a játékból. Megpróbálhatja még átadni a szomszédjának, ha az elveszi, ő esik ki. A játéknak akkor van vége, ha elfogytak a játékosok.

Szoborkészítés

Kiválasztunk egy embert, aki kimegy a szobából, a többiek megbeszélik, hogy ki milyen tulajdonságot személyesítsen meg. Például: harag, félelem, gyűlölet, szeretet, jókedv, büszkeség, dac, gúny, kétely, megvetés, ámulat, meglepetés, ijedtség, bátorság stb. A „szobrok” sorba állnak, arcuk és mozdulataik azt a tulajdonságot fejezik ki, amelyiket a megbeszélésen választottak. Például a jókedv megszemélyesítője széles mosolyra nyitja ajkát stb. Ezután a kint lévő bejön és megpróbálja kitalálni, hogy a szobrok mit ábrázolnak, s észrevételeit megbeszélik. Megismétlik más tulajdonságokkal, más kiválasztottakkal. Az nyer, amelyik a legjobban megközelítette a valóságot.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Lovag, sárkány, királylány

Szeretet befőtt

elkészítésének

receptje

A fa összes levelén egy jó cselekedeti ajánlás van.

Ha sikerül, megtenni, akkor ki lehet színezni a levelet.

Papírhengerekből készített adventi naptár.

A napi jócselekedeteket egy kis lapra felírva,

el lehet helyezni, az egyes hengerekbe.

Adventi naptár befőttesüvegben

Az alább található bibliai idézeteket tartalmazó táblázatból másold ki a szövegeket, majd vágd ki ollóval a 24 darab cédulát! Tekerd össze a cédulákat, és egy madzaggal vagy színes szalaggal köss át minden tekercset! Tedd egy tiszta befőttesüvegbe, amit tetszés szerint kidíszítettél. Minden nap húzz egy kis tekercset az üvegből!

Ötlet: Készíthetsz egyéni elképzelésed szerint más szöveggel is cédulákat. Írhatsz a cetlikre minden napra egy-egy teljesítendő jócselekedet is; például azt, hogy ma olvasok valamit, segítek a házimunkában, kevesebb időt töltök képernyő előtt, felhívom egy rég nem látott barátom, nem eszek édességet és hasonlók.

Karácsonyi ajándékot is lehet készíteni ezen a módon. Annak a neve "Szeretet befőtt" A kis lapokra jó kívánságokat írhatsz.

pl: "Ma olyan sokat dolgoztál sétálj egy kicsit."

"Ennek a cetlinek a felmutatója jogosult arra, hogy holnap reggel ágyba kapja a reggelit." .... Légy kreatív! Minek örülne, akinek a befőttet akarod ajándékozni?

Fontos, hogy együtt dolgozzatok! A legszebb alkotásokat fényképezzétek le és küldjétek el a hitoktatótoknak! Amikor eljön Karácsony napja, ezeket is oda fogjuk tenni a karácsonyfa alá!

Vissza az előző oldalra.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Vissza az előző oldalra.

Vissza az előző oldalra.

Vissza az előző oldalra.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Advent első gyertyalángja

Advent első gyertyalángja legyen ma a béke,

apró gyermekszívek szépreményű éke.

Ráncos, fázós kézfejeknek forró meleg kályha,

szomorú arcocskáknak pihe-puha párna.

Advent első gyertyalángja legyen ma a mosoly,

ott is ahol szívfájdító nyomorúság honol,

hisz az Adventi gyertyákban fellobbanó láng,

koldusra és királyra is mennyei fényt ád.

Kun Magdolna

Mennyei atyám segíts nekem a mai napon!

Tudom, hogy az örömöt is tőled kapom.

Segíts kérlek, hogy jó legyek!

S hogy mások öröméért

én is mindent megtegyek.

AMEN

Két kezemet összetéve

imádkozom reggel, este.

Elmondom, hogy boldog vagyok,

az Istennek hálát adok.

Ámen.

Szeress engem jó Istenem,

Szüleimet tartsd meg nekem,

Oltalmazd meg otthonunkat,

Áldd meg, áldd meg, szép hazánkat!

Ámen.

Én Istenem, jó Istenem,

Mennyi szépet adtál nekem!

Eget, Földet, fát, virágot,

Ezt az egész nagy világot.

Ámen.

„Kis Jézushoz az utat

sokszor végigjártam,

megtalálom nappal is,

sötétben is bátran.

Van hozzá egy gyertyaszál,

fényét mindig ontja:

a gyertya a szeretet,

imádság a lángja.”

(Ida Bohatta)

Kis Jézusom, szeretlek,

ígérem, hogy jó leszek!

Hogyha pedig nagy leszek,

mindenkinek segítek.

Ámen.

Szívből kérlek Istenem

Ma egész nap légy velem.

Segíts meg, hogy jó legyek,

mindenkivel jót tegyek!

Ha rám nézel e napon,

öröm legyen arcodon!

Ámen.

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Drága Istenem! Tudom, nem vagyok tökéletes, tudom, néha

elfelejtek imádkozni. Tudom, néha nincs elég hitem. Tudom, néha

rossz kedvem van, de köszönöm, hogy feltétel nélkül szeretsz, hogy

újabb napot adsz nekem, hogy holnap mindent újrakezdhessek!

Mennyei Atyám kérlek, engedd nekem megérteni és tiszta szívvel elfogadni, hogy:
"Érvekkel, a magunk igazolásával sohasem győzhetjük meg azokat, akik másként gondolkodnak, mint mi. Egyedül a megbocsátás, a szeretet képes arra, hogy továbbvigye bármiféle közösség – sőt az egész társadalom – ügyét is… Szeretni, amikor szeretnek, mikor tele van a lelkem érzelemmel – semmi! Szeretni, mikor ez nehéz, amikor talán szívemnek panasza van rá, amikor ellöknek! Ez, ez kell az Úristennek!"
(Boldog Salkaházi Sára)

Atyám, aki a mennyekben vagy és mindig szeretsz engem, aki Jézus által a világban is megmutattad magad. Te vagy a világosság. 
Amióta melletted vagyok, úgy érzem, világosság gyúlt az életemben. Nem mindegy, hogy egy táj napsugárban fürdik, vagy sötétség borul rá. Hasonló a különbség a kegyelemmel elárasztott és a bűn sötétjében botorkáló lélek között. Ahogy a napfény rügyeket pattant, úgy kelti föl lelkemet a Te irgalmas szereteted, hogy az örök élet számára gyümölcsöt hozzon. Ahogy a fény meleget áraszt, úgy kap erőre lelkem is kegyelmed által. Ahogy felmelegítik a sugarak a levegőt, és az fölfelé száll, úgy vonz engem is hozzád a te kegyelmed. Uram, légy az én világosságom!

A jövő a hívőké, nem a hitetleneké és a kétkedőké! A jövő a bátraké, akik mernek remélni és cselekedni, nem a kishitűeké és határozatlanoké! A jövő azoké, akik szeretnek, és nem a gyűlölködőké. (XII. Pius)

Uram  taníts meg engem szeretni! Szeretném összeszorított fogak nélkül, derűsen, mindig  a jót tenni!
Amen

Ma az élethez való bátorságért imádkozom hozzád szerető Atyám.
Szeretnék azokhoz tartozni, akik mernek élni, akik életüket oda merik adni. Hiszen mi más értelme lenne az életnek, ha nem az, hogy föláldozzuk? Uram, aki útközben, a betlehemi istálló-barlangban születtél, aki az emberek szemében mint gonosztévő haltál meg a kereszten, miután szegényen vándoroltál a földön, kérlek, szakíts ki kényelmességemből és önzésemből! Add, hogy ne féljek a kemény élettől, s megálljam ott is a helyem, ahol bátorságra van szükség, és súlyos felelősséget kell vállalnom! Érted, a te egyetlen szavadra, Uram, bátran lépek az élet sodró forgatagába. Mások maguknak akarnak mindent összegyűjteni; engem pedig azzal bíztál meg, hogy mindenemet elajándékozzam. Amíg mások otthonosan berendezkednek, tőlem azt várod, menjek a világba, legyek elkészülve örömre, szenvedésre, sikerre, csalódásra, félreértésre; magamban soha, mindig csak benned bízva; hogy merjem ezt a szent játékot bátran játszani anélkül, hogy a végét várnám; és végül, hogy minden ingadozás nélkül egész életemet merjem terád, a te végtelen szeretetedre bízni. Uram, mennyire nem mindennapi dolog kereszténynek lenni!

Mennyei Atyám! Szeretném, sőt akarom, hogy megértsem és bensőmben nyitottá váljak arra, hogy megtaláljam a hozzád vezető utamat:
"A feladatot, amelyre Isten hívott, nekem magamnak kell végrehajtanom, nem másnak. Olyan helyet töltök be a világban, amelyet Isten épp nekem jelölt ki. Nem számít gazdag vagyok-e vagy szegény, tisztelt vagy megvetett az emberek előtt - csak egy számít: hogy Isten ismer - és nevemen szólít." 
(Newmann bíboros)

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Uram, Istenem, te munkálkodsz bennem. Gyakran előfordul, hogy ezt nem érzem, bár gondolataimat nem nehéz erre hangolnom. E pillanatban is körülvesznek például a rádióadók láthatatlan sugarai. Mindenütt ott vannak, körülvesznek engem is, itt vannak jobbról, balról, könyveim között és tagjaimban. Elég volna egy rádiót bekapcsolni, a hullámhosszt az adóra állítani, és már hallhatnám is a műsort. A világ minden tájáról foghatok föl így sugarakat. Így töltik be kegyelmed sugarai a világegyetem minden pontját. Működsz mindenütt, lelkembe hatolsz. Bárhol vagyok, hatásod alól nem vonhatom ki magam. Atyai gondoskodásod mindenüvé elkísér. Gyakran hiányzik azonban belőlem az összeszedettség, hogy megfigyeljem, ami bennem végbemegy. Sokat bánkódom e szétszórtság miatt, és szánom bűneimet, amelyek akadályozzák bennem munkálkodásodat. Segíts, hogy soha tőled el ne szakadjak, és szavadra mindig készen álljak! A rám bízott feladatokat szorgalmasan akarom teljesíteni, és nem engedem, hogy tőled bármi eltérítsen.

Blaise Pascal

Ádventi imádság

Kihez kiálthatnék, én Istenem,

kihez fordulhatnék segítségért,

ha nem Tehozzád?!

Egyedül csak Isten tudja

teljesíteni reményeimet!

Mert magát az Istent keresem,

utánad vágyódom, Istenem,

Hozzád fordulok hát, hogy elérhesselek.

Te teremtetted lelkemet,

egyedül csak Te ismered,

s Te tudod újjáteremteni is!

Te saját képedre alkottál engem,

egyedül Te tudsz átalakítani

annak képére és hasonlatosságára,

aki Jézus Krisztus,

Megváltóm, Tükörképed,

isteni lényed Jele és Igéje!

Mindenható mennyei Atyám! Sötétségben vergődő életemet eléd viszem és várom azt, hogy rám tekints. Mindennapi rohanásban morzsolódnak el napjaim és örömtelenségben keresem a kivezető utat. Te vagy az én teremtőm és oltalmazóm is születésemtől fogva. Irányítsd az én lépéseimet, hogy… (fogalmazd meg a célodat)

Kérünk, Uram éleszd fel erődet és jöjj,
hogy segítségeddel kitépjük magunkat a bűnnek vészes hálójából,
s szabadító kezed által megmeneküljünk tőle.

Ámen.

Urunk, Istenünk,

Adventi üzeneted, tudjuk, nekünk is szól:

„Készítsétek az Úr útját! Egyengessétek ösvényeit!”

– így mondja Izajás próféta.

„Térjetek meg!” – ezt hirdeti Keresztelő János.

Add, hogy mostani karácsonyi készületünk

És életünk nagy adventjének minden igaz törekvése

Eredményes legyen:

Mindjobban hozzád térjünk,

Kinyissuk szívünket előtted,

És egyre nagyobb részt kapjunk életedből.

Lelked irányítsa napjainkat,

Mindennap hasonlóbban legyünk Krisztushoz,

És így munkáljuk

Magunk és a világ megszentelését.

Ámen.

Látod, Istenem, milyen esendő vagyok? Ha legalább nagyjából rendben mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled. Bezzeg, ha fáj, szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon, szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy… (fogalmazd meg a kérésedet)

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Köszönöm Neked, Uram Jézus Krisztus, hogy e világba jöttél,

hogy segítsd az embert és megmutasd a helyes utat.

Bocsásd meg, ha elfeledkeztem róla, hogy eljöveteled valóban oly döntő.

Űzz el minden kételkedést és önts ádventi gondolatokat szívembe.

Engedd megtapasztalnom, hogy Te ma is újra hozzánk jössz.

Tarts éber készenlétben, hogy örömmel fogadjalak.

Költözz be országunkba, házunkba, közösségünkbe és szívünkbe.

Ámen.

"Íme, jön a te királyod, igaz és szabadító Ő". (Zak 9, 9)

Szent Imre herceg imája

Úristen, te az egész világ gondviselője vagy.
Te adsz erőt a gyönge embernek, a te kezedben van
a fejedelmek lelke.
Te hatalmasabb vagy minden földi királynál.
Tégy velem tetszésed szerint!
Ámen.

Adventi csendes áhítattal

várom, Megváltóm, jöttödet.

Ne késlekedj, jöjj el, vigasztalj!

Jöjj, és emelj fel engemet!

Ledobnám, jaj, a keresztem,

Az élet súlya épp elég!

De tudom, mennyit szenvedtél értem...

Megszégyenülten állok eléd.

Adventi csendes áhítattal

várom, Megváltóm, jöttödet.

Tudom, ha újra jő a hajnal,

Velem lesz szent ígéreted.

Ürögdi Ferenc

Urunk, Jézus Krisztus, teremts bennünk csendet, hogy az adventi időben Rád, a Te szavadra, útmutatásodra, szeretetedre figyelhessünk.

Teremts bennünk csendet, hogy lelkünk mélyén meghalljuk bűnbánatra hívó szavadat!

Teremts bennünk csendet, hogy meghalljuk az adventi örömhírt: emberként fogsz megszületni.

Teremts bennünk csendet!

A hit ajándékát elfogadó csendet.

A Te titkaidat elfogadó csendet.

A Te szeretetedet elfogadó csendet.

A Megváltó érkezését váró csendet.

A lélek mélyén megszülető öröm csendjét.

Hiszek, Uram, erősítsd bennem, bennünk a hitet!

Amen

Istenkeresők imája 

Uram, Istenem, én reményem, hallgass meg engem! Ne engedd, hogy belefáradjak keresésedbe. Adj erőt, hogy mindig és mindenütt arcod látására törekedjem. Önts belém reményt, hogy minden lépéssel közelebb kerüljek Hozzád. Te ismered erőimet és gyengeségemet, Őrizd az egyiket s gyógyítsd a másikat! Te juss eszembe mindenütt, szeretnélek megismerni és szeretni! 

(Szent Ágoston)

Advent első gyertyalángja

Advent első gyertyalángja legyen ma a béke,

apró gyermekszívek szépreményű éke.

Ráncos, fázós kézfejeknek forró meleg kályha,

szomorú arcocskáknak pihe-puha párna.

Advent első gyertyalángja legyen ma a mosoly,

ott is ahol szívfájdító nyomorúság honol,

hisz az Adventi gyertyákban fellobbanó láng,

koldusra és királyra is mennyei fényt ád.

Kun Magdolna

Minden képen a jobb felső sarokban

lévő kis ikon megmutatja az adott képen

található aktív pontokat, amelyekre

kattintva valamilyen tartalom nyílik meg.

Vissza az előző oldalra.

Uram, szívemben nincs nagyravágyás,

szememben sincsen kérkedés.

Nem töröm magam nagy dolgok után,

sem erőmet meghaladó feltűnő csodák után.

Csak a békességre és a csendre

intettem a lelkemet.

Mint az anyja ölén nyugvó kisded,

a lelkem bennem úgy pihen.

Aki kicsi, mint a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában.

Uram!

Uram, most csendben vagyok előtted. Nem sietek. Hallgatom a

csendet, amely körülöttem és bennem van. Ebben a csendben nem

vagyok egyedül. Hiszem, hogy nem az idő hordoz, hanem te. Segíts,

hogy ne a körülmények határozzanak meg, hanem mindenek felett

te, Uram, Jézus. Veled beszélgetek, aki az örök Van. Te velem vagy

és szeretsz, reményt adsz és közelséget. Az ártó tüzekkel szemben

te vagy a tűz, amely meleget ad. A sodró folyamokkal szemben te

vagy a forrás, amely felüdíti lelkem. Megvallom neked, hogy most is

látom, az élet negatív oldalait, de köszönöm neked, hogy te

közelebb lévő vagy, te közelebb vagy hozzám minden másnál.

Ámen

Az ünnep fénye

Ima ádventi gyertyagyújtáskor

E legszentebb időszak Ura, Kérünk, áldd meg mindazokat, akik ma összegyűltek, hogy meggyújtsák az ádventi gyertyákat.

Ahogy a remény fényével világítjuk be ezt az időszakot, add, hogy emlékezzünk azokra, akik hittel várták a Messiást.

Ahogy a béke fényével világítjuk be ezt az időszakot, add, hogy emlékezzünk a Szűz csendes erejére, és hogy megéljük a béke üzenetét, amit Fia hozott.