Want to make creations as awesome as this one?

Transcript

Népköltészeti alkotások

MESEMOZI

A téli időszakban a közösségi élet legfontosabb helyszíne a fonó volt. A kender és a len rostjait fonallá fonták, majd vászonná, textíliává szőtték. A fonás az őszi betakarítástól farsang végéig tartott. A fonás a lányok, asszonyok munkája volt. Munka közben beszélgetéssel, pletykálással és dalolással, meséléssel oldották az esték egyhangúságát.

A tengeriként és máléként is emlegetett kukorica betakarítása szeptemberben kezdődött el. Ilyenkor csuhéval együtt tördelték le a csöveket, aztán a letördelt kukoricát szekérre rakták és hazaszállították. Ezután jött a kukoricafosztás, amit esténként a rokonok, szomszédok együttesen végeztek. Kibontották a csöveket, közben meséltek, daloltak, gyakran táncoltak is. A munkába gyakran a gyerekeket is bevonták, akik a mesék hallgatása közben szívesebben segítettek be.

A legtöbb paraszti gazdaságban megtalálható volt a tyúkon kívül a liba, később a kacsa. Ezeket az állatokat nemcsak húsukért, hanem tollukért is tartották. Az ősszel kitépett és összegyűjtött kacsa- vagy libatollat minden évben télen fosztották. A tollfosztás az asszonyok, lányok társas munkája volt a téli időszakban. Mint a többi kaláka jellegű munka, a tollfosztás a közös szórakozás alkalmát is jelentette. Mesélve, énekelve esténként 10-11 óráig is dolgoztak.

forrás: mek.oszk.hu

Hogyan keletkeztek a népköltészeti alkotások? Idézzük fel a képek segítségével! (A gombbal kérd a képeket!)

  • ismeretlen
  • ismert

  • közösségi
  • egyéni

  • szájról szájra
  • nyomtatásban

  • változó
  • állandó

  • ismert
  • ismeretlen

  • egyéni
  • közösségi

  • írásban
  • szájról szájra

  • állandó
  • változó

szerzője

szerzője

szövege

alkotás

alkotás

terjed

terjed

szövege

NÉPKÖLTÉSZET

MŰKÖLTÉSZET

Mi jellemző a népköltészeti és mi a műköltészeti alkotásokra?

Népmesegyűjtők

Népdalgyűjtők

A 19. században kezdték el a népköltészeti alkotások felkutatását, összegyűjtését.

Benedek Elek

Arany László

Bartók Béla

Kodály Zoltán

verses mese

közmondás

műmese

vicc

állatmese

szólás

népmese

népmonda

találós kérdés

népdal

mondóka,kiszámoló

Próbáld újra!

Kattintással töröld, ami nem a népköltészeti alkotások egyik fajtája (műfaja)!

Népmese

Csodás elemekkel átszőtt, kitalált történet. A jó mindig győz, a rossz elnyeri méltó büntetését.

tündérmese

csalimese

valós mese

láncmese

  • V0V1
  • V2V3
  • V4V5
  • V6V7
  • V8V9
  • V10V11

tréfás mese

állatmese

szereplői emberként viselkedő állatok

XX

XX

  • #b71414
  • 3
  • 99
  • non
  • oui

varázseszközök, csodák, valóságban nem létező lények

váratlan, semmitmondóbefejezés

egy mozzanat, mondat vég nélküli ismétlése

szereplői, eseményei a valóságban is létezhetnek

humoros események, emberi butaság

szereplői emberként viselkedő állatok

JÓ:

ROSSZ:

Kösd össze a mesefajtákat a jellegzetességeikkel!

A macska és az egér

Világszép Ilonka

A rátóti csikótojás

Füllentő

A kőleves

A molnár, a fia meg a szamár

  • V0V1
  • V2V3
  • V4V5
  • V4V6
  • V7V8
  • V9V10
  • V4V11

A szamárrá változott barát

A róka meg a daru vendégsége

XX

XX

tündérmese

  • #b71414
  • 3
  • 99
  • non
  • oui

csalimese

valós mese

láncmese

tréfás mese

állatmese

JÓ:

ROSSZ:

Kösd össze a mesecímeket a mesefajtákkal!

Benedek Elek: Csalimese

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember kiment a fiával a földre szántani, s amint egyet fordul, egyszerre csak elkiáltja magát a fiú: – Nézze, apámuram, nézze, egy kulcsot találtam! – Az ám, egy kulcs – mondja a szegény ember. – Ejnye, de jó volna, ha egy ládát is találnál hozzá! Na, ez annyiban maradt. Tovább szántanak, kettőt-hármat térülnek-fordulnak. Megint elkiáltja magát a fiú: – Nézze, édesapám, megtaláltam a ládát is!Próbálják a kulcsot, hát jól belétalál a zárba. Kinyitják a ládát, felemelik a fedelét, nézik, mi van benne, hát abban bizony nem volt egyéb, csak egy kurta farkú egerecske. Ha az egérnek hosszú farka lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.

csalimese

A rátóti csikótojás

tündérmese

valós mese

láncmese

tréfás mese

állatmese

Olvasd el az alábbi rövid mesét, majd kattintással válaszd ki, melyik mesefajta-csoportba tartozik!

Nem jó választás.

Nem jó választás.

Így van! Benedek Elek Csalimeséjét olvastad.

Így van! Benedek Elek Csalimeséjét olvastad.

4

100

5

8

7

3

77

9

Próbáld újra!

Kattintással töröld azokat a számokat, amelyek nem meseszámok! Mondj példát a megmaradtakra!

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl ...

Mesekezdés

Mesebefejezés

Hetedhétországra szóló lakodalmat csaptak.

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl ...

Boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Ma is élnek, ha meg nem haltak.

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer a világon ...

Hol volt, hol nem volt, az Üveghegyen is túl…

Hajdanában réges-régen ...

Egyszer volt, hol nem volt ...

Itt a vége, fuss el véle!

Hét nap s hét éjjel tartott a lakodalom.

Csoportosítsd a leggyakrabban előforduló mesekezdéseket és -befejezéseket! (Kattints a gombra!)

Közmondások

Örök igazságot, népi bölcsességet, jó tanácsot tartalmaznak.

... embert barátjáról.

... aranyat lel.

... úgy alussza álmát.

...ha megtartják, úgy jó.

...ne is egyék!

...mint erővel.

...mestert.

...ritkán jó.

Ki mint veti ágyát,...

Az ígéret szép szó,...

Ki nem dolgozik,...

Hamar munka...

Gyakorlat teszi a...

Többet ésszel,...

Madarat tolláról,...

Ki korán kel,...

Tedd a közmondások elejéhez a hozzá tartozó befejezést!

Szólások

ksz

Állandósult szókapcsolatok, melyeknek átvitt értelmük van.

utat kap.

Eszi a

irigység.

-re - zöldre verték.

-ben látja a világot.

Kimutatja a foga

-jét.

Ritka, mint a

holló.

Majd akkor, ha

hó esik.

Hátravan még a

-leves.

Nem lehet velevergődni.

-ágra

Eltűnik, mintködben

szamár a

Milyen színek hiányoznak a szólásokból? Színezd a festékfoltokat! (A palettáról vedd a színeket!)

Egyik

,másik egy híján

bolond

szónak is egy a vége.

a magyar igazság.

-at csinál.

A lónak

lába van, mégis megbotlik.

dudás nem fér meg egy csárdában.

szék közül a pad alá esett.

Mind a

ujját megnyalja utána.

  • 20
  • 19
  • 100
  • 3
  • 1
  • 4
  • 2
  • 10

  • 19
  • 20
  • 100
  • 3
  • 1
  • 4
  • 2
  • 10

  • 100
  • 20
  • 19
  • 3
  • 1
  • 4
  • 2
  • 10

  • 3
  • 20
  • 19
  • 100
  • 1
  • 4
  • 2
  • 10

  • 1
  • 20
  • 19
  • 100
  • 3
  • 4
  • 2
  • 10

  • 100
  • 20
  • 19
  • 3
  • 1
  • 4
  • 2
  • 10

  • 4
  • 20
  • 19
  • 3
  • 1
  • 100
  • 2
  • 10

  • 2
  • 20
  • 19
  • 3
  • 1
  • 100
  • 4
  • 10

  • 2
  • 20
  • 19
  • 3
  • 1
  • 100
  • 4
  • 10

  • 10
  • 20
  • 19
  • 3
  • 1
  • 100
  • 4
  • 2

Milyen számok hiányoznak a szólásokból, közmondásokból?

ksz

Képek: Král Zsuzsa LearningApps feladat: Baráth Jánosné

Párosítsd a képeket a hozzájuk tartozó szólással, közmondással!

ksz

Népdalok

A nép vágyairól, érzéseiről szóló énekek.

0:10,1:56,https://drive.google.com/file/d/14BtVgKk7D8a9ckddsW_bfJczL4_nzCvL/view?usp=sharing

Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom.Minden madár társat választ, virágom, virágom. Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom. Te engemet, én tégedet, virágom, virágom. Zöld pántlika könnyű gúnya, virágom, virágom. Mert azt a szél könnyen fújja, virágom, virágom. De a fátyol nehéz gúnya, virágom, virágom. Mert azt a bú nyomdogálja, virágom, virágom.

BE

BE

Hallgasd meg a Tavaszi szél című népdalt. Énekelheted te is.

Madárka, madárka,Csácsogó madárka,Vidd el a levelem,Vidd el a levelemSzép magyar hazámba!Ha kérdi, ki küldte,Mondjad, hogy az küldte,Kinek bánatában, Szíve fájdalmábanmegszakad a szíve.

https://drive.google.com/file/d/1j6DicKiDzJxZZUcW1MZaVoRG_ep2rfhp/view?usp=sharing

BE

Hallgasd meg a Madárka, madárka ... kezdetű népdalt. Énekelheted te is.

https://drive.google.com/file/d/1G6PBqEIykI46wGw_rdmla4J9JDqx-96N/view?usp=sharing

BE

A csitári hegyek alatt régen leesett a hó. Azt hallottam, kisangyalom, véled esett el a ló. Kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet? Így hát kedves kisangyalom, nem lehetek a tied.Amott látok az ég alatt egy madarat repülni,De szeretnék a rózsámnak egy levelet küldeni, Repülj madár, ha lehet, vidd el ezt a levelet, Mondd meg az én galambomnak, ne sirasson engemet.

Hallgasd meg az A csitári hegyek alatt című népdalt. Énekelheted te is.

https://drive.google.com/file/d/1Mw_ri7_NDXQLpMuSavX7RzqSJV538auF/view?usp=sharing

Erdő, erdő, erdő,Marosszéki kerek erdőMadár lakik abban,Madár lakik tizenkettő.Cukrot adnék annak a madárnakDalolja ki nevét a babámnak,Csárdás kis angyalom,Érted fáj a szívem nagyon. Búza, búza, búza De szép tábla búza.Annak közepébe Kinyílott a rózsa.Tüskés annak minden ága Nem állja a madár lába Kedves kis angyalom Katona híredet hallom.

BE

Hallgasd meg az Erdő, erdő, erdő ... kezdetű népdalt. Énekelheted te is.

Tréfás farkas

Róka koma

Nyúlpásztor

Pinkó

Kiskondás

Az aranyborjú

Az égig érő fa

Az égig érő paszuly

A szállást kérő róka

A csillagszemű juhász

A kőleves

Mészáros Gyuri

A két koma

Kacor király

Szegény ember meg a lova

A macskacicó

Sárkányölő Sebestyén

Fából faragott Péter

Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack

Zöld Péter

Tedd a kamerára a kiválasztott filmet! (Ha újat akarsz nézni, előbb állítsd le az előzőt!)