Bél Mátyás és munkatársai így látták Szegedet 1732-ben

Bél Mátyás és munkatársai így látták a Csongrád megyei Szegedet 1732-ben

Bél Mátyás író, lelkész, történelem- és földrajztudós 1723-ban adta közre tervezetét arról, hogy Magyarország leírását, bemutatását milyen ütemben szeretné megvalósítani, kollégái segítségével. Munkásságát Szeged leírásán keresztül ismerhetjük meg ebben a szabadulószobában. Jutalmul megtudhatjuk, hogy a Honismereti Szövetség és annak tagszervezetei, többek között a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület 2007-től miért március 24-én ünnepli a honismeret napját. A szabadulószoba szobáinak végén, ha helyesen válaszolunk, a megfejtés egy-egy szavát kapjuk. Ezeket kell megjegyezni, hogy a helyes megfejtéshez eljussunk. A kód beírásánál ügyelni kell a kapott szavak helyes beírására és a szóközökre is.

Start

1

2

3

Bél Mátyás

Bél Mátyás 1684. március 24-én született a Zólyom megyei Ocsován evangélikus családban iparos szülők gyermekeként. Ez a körülmény behatárolta tanulmányi lehetőségeit, hisz az evangélikusoknak egyetemi szintű képzésre külföldre kellett menniük. Életútja már nagyon korán soknemzetiségű közegben zajlott, ami részleges magyarázatul szolgál „internacionális” nyelvtudására. Az elemi iskolát lakhelyén végezte, de középiskolába, a kor peregrinus szokása szerint, Losonczra, Kállnóra majd Besztercebányára járt. Utóbbi helyen olyan kiváló tanáregyéniségek szárnyai alá került, mint Pilárik János és Burius János, akik a hazai pietizmus meghatározó alakjai voltak. A német protestantizmus 1690-1730 közötti domináns irányvonala Németországban végzett diákok révén jelent meg Magyarországon a 17. század végén. Bél Mátyás e tanok hívévé szegődött, és indult el a magyar tudományos élet megújításának útján. Etnikai hovatartozásáról vita van a szlovák és magyar történetírók között, előbbiek a szülők származására hivatkozva szlováknak tartják, utóbbiak, elismerve apja szlovák voltát, az anya magyar eredetét tekintik mérvadónak. Maga Bél inkább „hungarusnak” (magyarországinak) tartotta magát, de magyar nyelvismerete bizonyítottan anyanyelvi szintű volt. A magyar tudománytörténet ennek megfelelően magyar anyanyelvű tudósként tartja őt számon, aki beszélte a szlovákot is, és vallása, tanulmányai miatt németül is megtanult, de tudományos médiumként a latint használta.Műveinek magyar orientáltsága miatt soha nem merült föl a szakirodalomban Bél hovatartozásának kérdésessége. 1704-ben a rozsnyói és besztercebányai evangélikus egyházközség támogatásával megkezdhette tanulmányait a hallei egyetemen, ahol 1707-ig tanult. Az európai és a német tudományosság híres intézményében a különböző tudományok nem különültek el élesen egymástól, így a diákok együtt tanulták a kor magas szintű teológiai, történelmi, pedagógiai és természettudományos ismereteit. Hazatérve egyszerre voltak teológusok, tanárok, természettudósok, ahogy ez Bél Mátyás későbbi sorsából is kiviláglik. Halléban az élő hitet és a gyakorlati gondolkodást oktatták legfőképp. Elvként hirdették a hitviták történelemből való eltávolítását, a gondos forráskutatást, az ekkor kialakuló segédtudományok alapján végzendő forráskritikát, melyek a történettudomány módszertanára termékenyítőleg hatottak. A Halle-ban eltöltött évek döbbentették rá, hogy a külföldi emberek milyen kevés, vagy téves ismerettel rendelkeznek Magyarország történetéről, népeiről, azok szokásairól. Ennek elsődleges okát abban látta, hogy az országról nincs megfelelő térkép és nem állnak rendelkezésre megbízható adatok, jó leírások. Nem készült tudományos munka a magyar nyelvről, a népről és szokásairól. A hiányosságok –vélte- a hazai oktatás alacsony színvonalára vezethetők vissza, és emellett hiányoznak az alapvető tudományos tevékenységek. 1708-ban elfogadta a Besztercebányán fölkínált korrektori posztot és hazatért tanítani. A Rákóczi-szabadságharc időszaka volt ez, és bizonyos, hogy támogatta azt, mivel a fejedelem művelődéspolitikáját és a vallási türelmet kihasználva akarta fejleszteni az oktatást, de ebből kevés valósult meg. 1712-ben Besztercebányán átveszi mesterének, Pilarik Jánosnak a helyét a rektori székben, majd fölvirágoztatja a líceumot. Az iskolarendszer reformját a német példa alapján igyekezett véghezvinni. Sikere az egész országban elterjedt, ennek köszönhető, hogy 1714-ben meghívják a Pozsonyi Líceum rektori székébe. Életének pozsonyi időszaka jelenti pályájának csúcspontját. Rektorsága alatt (1714-1719) az ország leghíresebb intézményévé teszi az iskolát. Ezek után kérik föl, vegye át a pozsonyi evangélikus egyházközség vezetői posztját, ami rangos előrelépést jelentett. Életpályájának ezen évei (1719-1749) válnak tudományos tevékenységének legfontosabb szakaszává, Pozsonyt ennek nyomán nevezték a korban „kis Hallénak”. Tudományos munkáiból csak azok jelennek meg a jelzett időszak alatt, melyeket III. Károly király támogatásával ki tudott adni. Életművét pontosan fémjelzi, hogy a Szentpétervári Tudós Társaság és a Londoni Royal Society tagjává választotta, miközben terve a hazai tudós társaság létrehozására nem sikerült.Pedagógiai tevékenysége során elsőként törekedett önálló tanterv létrehozására az anyanyelv oktatásának hangsúlyozásával a latin és a görög mellett. De szerepelt benne a történelem, földrajz, reália, alsó osztályosoknak a mennyiségtan. Nagy hatást váltottak ki tankönyvei is, de számunkra legjelentősebbek az államismereti, történeti-földrajzi munkái. Ezekben mutatkozott meg német tanulmányainak igazi hozadéka, hogy történeti fölfogását alapvetően a forráskutatás határozta meg. Föltárásukat azonban a kor hozzáállása igencsak hátráltatta, mivel a családi levéltárak nem nyitották meg kapuikat előtte. Marjanucz László

Magyarország történeti és földrajzi leírásához 1723-ban adta közre tervezetét, amelyben témáját ketté osztotta: a régi (antiquae Hungariae) és az új (novae Hungariae) Magyarország leírására, közülük nyomtatásban azonban csak az utóbbi látott napvilágot: „Notitia Hungariae historico-geographica” ( Az Új Magyarország történeti-földrajzi leírása) címmel. Ugyanakkor a vármegyék szerinti földolgozás nem nélkülözi a néprajzi, művelődéstörténeti megközelítéseket, nem beszélve az igen komoly egyháztörténeti, genealógiai és oklevéltani kutatásokról. 11 vármegye leírása jelent meg nyomtatásban, köztük a mintapéldánynak szánt 1723-as Bél-tervezet (Szepes vármegye), míg a másik tíz leírás a Notitia 5 kötetében. A többi 37 vármegye és a jászkun kerületek anyaga kéziratban maradt, számos levéltárba, gyűjteménybe szétszóródva. Munkái részben korábbi történetírói hagyományokat követnek (Parschitius Kristóf: Comitatus Regni Hungariae, Oláh Miklós, Michael Bombardus művei), ugyanakkor jelentősen el is térnek azoktól. A történeti forráskiadásokon kívül szüksége volt az ország aktuális állapotát tükröző kútfőkre. Így dolgozta ki szerteágazó adatgyűjtő rendszerét, melynek legfőbb módszere a kérdőíves kikérdezés volt. Maga Bél – az általános véleménnyel ellentétben- nem járt be egyetlen vármegyét sem, adatgyűjtőire illetve adatközlőire volt utalva, előbbieket saját hallgatóiból, munkatársaiból válogatta össze, míg az adatközlők bevonásához a megyéktől kért segítséget. Ismereteket persze hivatalos szervektől is szerzett, mint a Kancelláriától és a Helytartótanácstól. Marjaunucz László

Rossz válasz!

Próbáld újra

Rossz válasz!

Próbáld újra

Rossz válasz!

Próbáld újra

Miért fogalmazódott meg Bél Mátyásban, hogy megírja a Notitia-t?

Be akarta mutatni saját szülőföldjét, Zólyom megyét.

A Halle-ban eltöltött évek döbbentették rá, hogy a külföldi emberek milyen kevés, vagy téves ismerettel rendelkeznek Magyarország történetéről.

III. Károly királytól pénzbeli támogatást akart szerezni.

Mikor adta ki tervezetét Magyarország történeti és földrajzi leírásához?

1740

1711

1723

Megjelent-e nyomtatásban Bél Mátyás életében a Notitia?

Nem.

Igen.

Az ország megyénkénti leírása Bél életében kéziratosan elkészült, 1735-1742 között a Notitia 4 kötete jelent meg

Gratulálok, jó válasz!

Gratulálok, jó válasz!

Ügyesen teljesítetted az első kihívást! A kód egy részlete: Bél

A jelenlegi Csongrád-Csanád megye területét gyakorlatilag két, Bél Mátyás által készített leírás tartalmazza: Csongrád és Csanád megyéé. Igaz, ebben nincs benne a Marostól délre eső rész (Szőreg, Deszk, Klárafalva, Ferencszállás, Kiszombor), mert az a Határőrvidékhez tartozott, és a Jászkun vidéknél tárgyalt Dorozsma, de ezek tudatában egész megyénk 1700-as évek eleji leírását megismerhetjük.

Marjanucz László

Az összeállított kéziratos művek egyike Csongrád megye leírása, mely a szerző születésének 300. évfordulója alkalmából jelent meg Zombori István értékelő tanulmányával és Lakatos Pál magyar fordításában. Bél szövege több kéziratos változatban maradt fenn keletkezésük sorrendjét tekintve. A Zombori István által gondozott kritikai kiadásban Lakatos Pál fordításának alapjául Bél legkorábbi szövegváltozata szolgált. A kézirat, az előlapon szereplő felirat szerint 1732-ben készült el. 1735-1742 között a Notitia 4 kötete jelent meg. Mivel a megyéket északról dél felé haladva vette számba Bél, a Helytartótanács számára tisztázott kézirati példány az utolsók között készülhetett el, de az átadás pontos időpontja ismeretlen. A vármegyék nehezen szánták rá magukat a kéziratokkal való érdemi foglalkozásra, mert többnyire a nemesi jogok megörökítését várták az országos méretű vállalkozástól. Nem sokban különbözött ettől a Helytartótanács állásfoglalása sem, mert pl. utasította a szerzőt a „nem tudományos munkába való értelmetlen és nevetséges népszokások” kihagyására. E bírálatok fényében különös értéke van annak, hogy a Zombori-féle kiadás olyan kéziraton alapul, amely nem ment keresztül a feudális felsőség revízióján, épp ezét csorbítatlanul tükrözi Bél Mátyás eredeti fölfogását és mondanivalóját. Így a Csongrád megyéről 1984-ben megjelent leírást, a föntebb említett, s az 1723-as tervezet témaajánlását követő első kéziratváltozat kritikai kiadásának tekinthetjük. Bevezető része a vármegye földrajzi leírását foglalja magában. Áttekinti térbeli elhelyezkedését, természeti adottságait, majd kitér az itt lakó népek helyzetének (igazgatási, társadalmi, gazdasági) bemutatására. Súlya és kiemelkedő jelentősége miatt külön fejezetben tárgyalja Szeged városát és történetét. A mű második részében a várakkal, a harmadikban a mezővárosokkal (Vásárhely, Szentes) foglalkozik, míg a negyedik részben kerít sort a falvak és a birtokok leírására. Földrajzi szempontból érdekes, hogy Csongrád megyét a Tiszáninneni részhez sorolta a jászkun kerületekkel és Bács megyével egyetemben. Azt is rögzíti, hogy a megye a Tisza két partján fekszik, és csekély erdője van. Az általa leírt határok természetesen nem egyeznek a mai megyéével, mert hiányzik belőle a Tiszai Határőrvidék (ami 1741-ben szűnik meg), és értelemszerűen az akkor önálló „comitatust” képező Csanád vármegye. Tehát a Marostól délre eső településeket (Kiszombor, Szőreg, Deszk, Klárafalva, Ferencszállás) a Bánsághoz tartozás (Kiszombor) illetve határőrvidéki státusa miatt nem tárgyalja. Dorozsmát pedig a Jászkun-vidékhez sorolja. Lényeges tulajdonságként említi, hogy a megye hegyek híján csupa síkságból áll, ami miatt a folyók jelentősége nagyon megnőtt. A Tisza viszonyítási pont, mert a többi folyó (Maros, Körös, Kurca) járását ehhez igazítja, a Körös északon, a Maros délen ömlik bele. A Kurcával kapcsolatban megjegyzi, hogy Szentes környékén gyakran hajtanak vele vízimalmot, illetve maga a város átkelő hely és vámház található benne. Vízrajzi leírását a tavak (Dóci-tó, Matty-tó, Balag-tó, Gyékény-tó) fölsorolásával és a mocsaras helyek (Kondora, Kórugy, Hód, Andalics, Dongér) föltüntetésével egészíti ki. Ábrázolásából sűrű vízhálózat képe bontakozik ki. A vizes helyeket ugyanakkor járhatatlan nád és sáserdők borítják, ez viszont megmagyarázza a Bélt elkápráztató gazdag madárvilág létét. A tavak hasznát a - folyókéhoz hasonlóan- a halászatban látja. Nagy jelentőséget tulajdonít ennek a tevékenységnek a kiemelkedően magas halászati hozam miatt. A Tisza halállományát egyedülállón nagynak jellemzi, rámutatva egyben gazdaságserkentő hatására, amennyiben ösztönözte a halsózás, illetve szárítás szabad ipari forma kialakulását. A halfajtákat külön áruk szerint sorolja föl, hangsúlyozva, hogy drágán csak a ritkán előforduló nagyméretű halak kelnek el. A halászat azonban nemcsak emberi fogyasztásra szolgált. Többször említi ugyanis azt az érdekes hagyományt, hogy a sertések is kapnak apróhalból készült táplálékot. A vízrajz és a halászat témakörét az árvizek kártevésének leírásával zárja. Közismert, hogy a medrükből kilépő folyók a Duna-Tisza közén hetekre-hónapokra széles területet borítottak el. Bél olyan esetre is utal, amikor a Duna és a Tisza vízzel telt árterülete összeért, tengerré változtatva az Alföld nagy részét. Természetes a szerző emiatti aggályoskodása, hisz a termés nagy részét képes elpusztítani egy jelentős árvíz, ami annak ellenére nagyon káros, hogy növeli a halállományt. Nem beszélve arról, - érvel tovább - hogy nyomukban férgek támadnak, amelyek föleszik a termést és terjesztetik a dögvészt. A kiszárított földek viszont jó termést adnak, a körösi föld pedig kifejezetten jót tesz a szőlőnek. Megállapította, hogy a görögdinnye is bő termést hoz ezen a tájon. A megye legelőin szarvasmarhát, juhokat, lovat, disznókat tenyésztenek, míg a vadállományt főleg a nyúl, róka, farkas adja, a szarvas és a vaddisznó kevés. Az állattenyésztést a külterjes sertéstartás jellemzi, de általánossá vált juhtenyésztés is. Utóbbi valószínűleg nem magyar fajtát jelentett, hanem a nyugatról bekerült merinóit. Rátérve a megye „politikai szakaszára”, népességének jellemzésével kezdi. A megye őslakosaiként a jazygokról szól, az ő utódaik a „mai jászok” –írja-, Magyarország régi kiváltságos nemzete. A történelemben mutatott példák alapján szögezi le, hogy a magyar etnikumot különösen alkalmasnak tartja katonáskodásra, de a kortársi nemzedéket már parasztiasnak, és az írásban járatlannak tekinti. A magyarság a török elől a mocsarakba menekült, és a hódoltság után már nemcsak magyarok, akiket egyébként dolgos, jó erkölcsű népnek tart, mert állandóan a földeken és mezőkön tartózkodnak, de németek, szlávok, rácok, görögök, bosnyákok telepedtek le Csongrádban – vonja meg Bél a hódoltság mérlegét. Nem tudjuk pontosan, hogy a különböző népnevek pontosan milyen népet jelölnek, de annyi kétségtelenül megállapítható, hogy a nemzetiségi arányok fölborultak a megyében, különösen a szláv etnikum javára. Juhász Antal tanulmányában külön figyelmet fordít a népek szokásait és jellegzetes tulajdonságait taglaló résznek, legértékesebbnek belőlük Bél személyes benyomáson alapuló temetkezési szertartás-leírását tartja. A nemzetiségek taglalása során a szerző vallási hovatartozásukra is utal, ami talán a legfontosabb kollektív azonosító jegy (rác – ortodox). A megye közigazgatására térve fölsorolja a nemesi családokat, majd a török utáni megye-szervezés nehézségeit veszi górcső alá. Csongrád várából már csak a romokat tudta följegyezni, míg az egyéb „váras” településekből Földvár, Martonos, Kis-Kanizsa és Szegvár helységekről tesz említést. E szempont kiemelése a megye korábbi, várközpontú igazgatási hagyományaira megy vissza. Hivatalai közül különösen a főispáni szék betöltését, és a megyei közgyűlés helyszínének kijelölését látta sokáig esetlegesnek. Városai sorában említi Vásárhelyet, mint nagy népességű piacos települést, ahol bosnyák és görög kereskedők élnek. 1561-től tekinti Csongrád vármegyéhez tartozónak. Fontos tulajdonsága még - folytatja -, hogy a lakosság többsége a helvét hitvallást követi, és hogy Károlyi Sándor gróf, a város ura a katolikusoknak templomot épít. Gazdasági súlyát azzal jellemzi, hogy a megye adójának felét Vásárhely fizeti. Szentes Bél szerint „nyaraló város”, egyben vámszedő hely az Erdély – Buda úton. Helvét vallású magyarok lakják, szűkek a város határai, és van tiszta ivóvize – adja meg röviden a legfontosabb jellemzőket. A megye településeit földesurai szerint vette számba, eszerint a császárnak két (Győ, Mindszent), Károlyinak szintén kettő (Szegvár, Csongrád), Szegednek pedig csak egy faluja (Tápé) van a megyében. Szentes és Kunszentmárton között 10 tagban feküdtek el Harruckern János birtokai, míg a Károlyi birtokok 19-ben. Erdődi birtok volt Pusztaszer és Tömörkény, az „Andrássiakhoz” tartozott Ányás, míg Szeged birtokaként tartották számon „Kis-Telek, Reszke, Zakany, Balag, Csorwa, Otemes” helységeket. Marjanucz László

Rossz válasz!

Próbáld újra

Rossz válasz!

Próbáld újra

Csongrád megye 1732-es települései megegyeznek-e a mai megye településeivel?

Igen

Nem, mert az 1732-es Csongrád megyéből hiányoznak a Tiszai Határőrvidék (ami 1741-ben szűnik meg), és értelemszerűen az akkor önálló comitatust képező Csanád vármegye településeinek leírásai. Tehát a Marostól délre eső településeket a Bánsághoz tartozás illetve Határőrvidéki státusa miatt nem tárgyalja, Dorozsmát pedig a Jászkun-vidékhez sorolja.

Bél Mátyás milyen szempont szerint veszi számba a megye településeit?

Földesurai szerint

Névsorban

Északról délre haladva

Gratulálok, jó válasz!

Ügyesen teljesítetted a második kihívást! A kód egy részlete: M.

Máriazelli kegykép

Szeged rövid története a török kiűzésétől 1732-ig, Bél Mátyás és munkatársai Szeged-leírásának elkészültéig 1542-43-tól Szeged a Török Birodalom része volt. 144 évig tartott a török uralom. Hiszen az 1683-tól törököket üldöző Habsburgok nemzetközi seregek élén, Buda vára 1686-os felszabadítása után, 1686. októberben elfoglalták az addig török irányítás alatt lévő szegedi várat. A szegedi lakosság jó része a harcok elől elmenekült. Az 1699-es karlócai béke értelmében Magyarorszáég fölszabadult a török uralom alól, s Habsburg fennhatóság alá került, kivéve a Temesközt. Szeged így viszont határszéli várossá, vagy inkább erősséggé vált (az 1718-as pozsareváci békéig), amelyre a császáriak gondosan ügyeltek. Kijavították a várostrom nyomait. Magyarország déli részére a Habsburg uralkodó Határőrvidék létrehozását rendelte el, a déli szomszédunk, az Oszmán Birodalom esetleges visszafoglaló támadásainak feltartóztatására. Szeged lett a Határőrvidék egyik kerületének, a tiszai határőr kerületnek a központja. A 4000 fős tiszai határőr kerületben szerb határőrök és magyar huszárok is szolgáltak. Ők a hadiszolgálat mellett földet műveltek és kereskedtek. Így a városban meghatározóvá vált a katonai igazgatás. Ugyanakkor mint minden töröktől visszafoglalt területet, így Szegedet is bécsi udvari kamarai igazgatás alá is helyezték. A hivatalok vezetői és tisztségviselői németekből kerültek ki. A katonai garnizonná lett Szegedet Rákóczi Ferenc kurucai 1704-ben, majd 1706-ban és 1708-ban is megpróbálták elfoglalni, nem sikerült, viszont támadásaikkor sok szegedi, még -rövid időre- a ferences barátok is távoztak a városból. (A Rákóczi-szabadságharc alatt 500 szegedi harcolt a kuruc seregben, 1711-ig, a Rákóczi-szabadságharc végéig.) A Rákóczi –szabadságharc leverése után Savoyai Jenő herceg mint a bécsi haditanács elnöke elrendelte a szegedi vár és város erődrendszerének megépítését. A tervet De la Croix Paitis mérnök alezredes készítette el. Az erődítmény a régi várra, a Palánkra, Felsőváros kisebb részére, valamint a vártól nyugatra elterülő nagy lakatlan térségre terjedt ki, a középkori vár és Palánk területének négyszeresére. Az egészében csillag alakú erődítmény külső rézsűs falakkal, ötszögű bástyákkal, árkokkal tagolt határa azonos a város későbbi belső karéjának helyével. Az új erődítmény földsáncát és azt körülölelő 19 méter széles és igen mély árkot Savoyaira emlékezve tiszteletből hosszú időn át "Eugenius-ároknak" hívták. Az erődítés rendszere végeredményben a terep mély, vizes részeit és annak partjait követte, és máig meghatározója a belváros szerkezetének. Hozzávetőlegesen nyomvonalán fut ma a Tisza Lajos körút, amelyre tulajdonképpen a Várkör elnevezés illene. Az óriásira emelt erődrendszerbe három kapun lehetett bejutni. A délit péterváradi (a mai Kölcsey utca és Kárász utca találkozásánál), a nyugatit budai (a Kossuth Lajos sugárút és a Vadász utca találkozásánál), az északit pedig csongrádi (a Juhász Gyula és Szent Miklós utca találkozásánál) kapunak nevezték. A várkapukból a vizesárkon keresztül épített hidakon lehetett kijutni az erődítményből. A Palánkban szerb és bunyevác népesség, főként katonák, esetleg a török elől ide menekültek lakták, valamint várban, a castrumban a főképp irányítói feladatokat ellátó német hivatalnokok és katonák éltek, akik bekapcsolódtak a virágzó marhatenyésztésbe és marhakereskedelembe. (A földrajzi felfedezések következtében a kereskedelem Nyugat-Európa és Közép-Európa között is fellendült. Hagyományos európai munkamegosztás, melyben Közép-Európa mezőgazdasági termékeket, többek között lábon kihajtott szarvasmarhákat, szállított nyugatra, ahonnan cserébe iparcikkek érkeztek.) A Palánk és a vár idegen lakossága a tiszai határőr területhez, Alsó- és Fölsőváros magyar lakossága a kamarához tartozott. A korabeli Szeged magyar lakossága továbbra is Alsó- és Fölsővároson élt. 1697-ben engedélyt kapott a város, hogy a Palánkban a városi tanácsnak új székházat építsen. Az 1718-ban Pozsarevácon kötött béke értelmében a Temesköz visszakerült a török uralom alól Magyarországhoz, így megszűnt Szeged határszéli léte, az erős katonai jelenlét feleslegessé vált. 1719. május 21-én III. Károly király kiadta Szeged szabad királyi városi kiváltságlevelét. 1723-tól szervezték újjá Csongrád megyét. Szeged 1741-ig marad a Határőrvidék része. Szeged lakossága: adófizető polgárok, akik házzal, földdel vagy iparos műhellyel rendelkeztek vagy kereskedtek; betelepült idegenek; valamint a szolgák és zsellérek mint lakosok. Szegeden a vasútépítésig fontos városszervező tényező maradt, hogy a város a Tisza-Maros torkolatában jött létre. A só- és fakereskedelem fontos útvonala a folyókon volt, hiszen a Tisza a Dunával és Szávával kötötte össze Kelet- és Dél-Magyarországot. Szegedre az általában sáros utak a városkapukon át futottak be. Az ide érkezőket az 1720-as években ugyanolyan balkáni kép fogadta, mint a török időkben. 1699 után a várban katonai építkezések indultak, téglából, és a templomok voltak még téglából. Alsó-, Fölsőváros és a Palánk továbbra is elkülönült a vizes, mocsaras területek miatt. 2022-ben hihetetlen, de az 1720-as évek Szegedjéből (épületeiből) ma már csak az Alsóvárosi templom látható (hiszen az 1879-es árvíz elvitte a külvárosok házait, az egyetemi építkezések az 1920-as években a Palánk öreg épületeit). 1719 után, békeidőben, Szegeden is jelentős építkezések kezdődtek, de azok eredményeit Bél Mátyás munkatársai még nem láthatták. Gergelyné Bodó Mária

A belváros kettős, az egyik beljebb, a másik kívülebb esik. Az előbbit várnak, vagyis castrumnak nevezik, mivel téglafalak övezik. Egyrészt árkok veszik körül az egész várat, másrészt rendkívüli mértékben erősíti a délen árokrendszerrel összekötött Tisza. Ahogy a belső városkát várnak és castrumnak nevezik a lakosok, az erődítmény anyagáról Palánkának mondják a külsőt, mivel egymás mellett, sűrűn földbevert, összefüggő faoszlopok kerítik, és mesterségesen készített sánc erősíti, melyet vízzel telt kettős árok jár körül.

Bél Mátyás Szegedről

Két külváros van, az egyik a felső, a másik az alsó. Felsővároson helyezkedik el a magyar, közönségesen nemzeti, illetve a rác hadsereg házainak zöme. Egy temploma van csak, melyet régen parókiának, vagy Mátyás által plébániának jeleztek és Szent Györgynek szentelték.

Bél Mátyás Szegedről

Beszélik, hogy Corvin Mátyás király országgyűlést tartott benne, ennek emlékére királyi palástját, melyet később, ahogy mondják, gyöngyökkel ellátott miseruhává alakítottak, az oltárok javára szentelte. A város tanácsa egybehangzóan állítja, hogy Szent Demeter oltárának adta, jóllehet a maradványát ma is kétségtelenül ennél az egyháznál őrzik a szerzetesek. Bél Mátyás Szegedről

Alsóvárost a Havas Boldogasszony kiválóan megépített temploma ékesíti gazdag, hosszú hajójával; keskeny szentélyével és a lehető legnemesebb szerkezetével. Egyébként ez nemcsak egyéb díszítményei miatt méltó említésre, hanem azért is, mert az a hosszú építmény belülről semmi tartóoszlopra nem támaszkodik, egyedül a falak tartják a rendkívül széles boltozatot. Északi felén a szentélynél a polgárok adományainak és a ferences atyák gondoskodásának köszönhetően most épül a torony, mely az egész városban a legszebb. Ezután az ama rendű szerzetesek templomához kolostor épült, és összefügg vele, mely napról napra jobban megtisztul a török piszok szennyétől. Bél Mátyás Szegedről

Az egész várost a felső parttól az alsóig a többi környező sík fekvésű szántóval együtt sík és nyílt föld veszi körbe. Ezek a szántók a Duna-Tisza közén lévő igen nagy kiterjedésű és baromtartásra kedvező síkságon vannak. Mivel azonban közvetlen körülötte falvak és birtokok vannak, a polgárok számára csak szűkös határt hagynak, és így részint saját birtokaikat művelik, melyeket a királyok adományaként szomszédos területeken kaptak, részint idegen birtokot vesznek bérbe, közönségesen árendába. A legtöbb Szegedet körülvevő pusztát ugyanis ennek lakói vagy szántásra, vagy baromtartásra használják. A szőlővesszőt a nyugati és az északi irányban elterülő kertekben mindenütt nyílt, sík, mezei helyen, fellazított, fekete földön, sóderrel kevert, mégis nagyobb kavicsok és kövek nélküli, ezért fúró számára — amivel a vesszőket ide helyezik — alkalmas talajon ültetik. Minden évben igen bő termést hoz. Jó, többnyire vörös színű, de azért kevésbé elálló bort terem. Bél Mátyás Szegedről

A katolikus szertartásokat a piarista iskolák atyái végzik, őket 1720-ban közpénzen hozatta ide és erősítette meg a város, átadva nekik ellátásra a Demeter-templom plébániáját és évi nyolcszáz forint fizetést. Ők tehát a nagy létszámú fiatalságot is tanítják, és nemcsak az említett Demeter-templomban végeznek nyilvános szertartásokat, hanem a Felsővároson lévő, Szent Györgynek szentelt épületben is. Segítenek nekik a ferences atyák is, amikor a városon kívül és belül végzik munkáikat és a szertartásokat. Nekik már a török iga alatt is megengedték, hogy itt tartózkodjanak, ma nagy létszámmal látják el vallási teendőiket. Itt vannak még a nemrég befogadott minorita atyák is. Bél Mátyás Szegedről

A város kettős igazgatás alatt áll, a kettő közül az egyik katonai, mely az őrség és a nemzeti sereg élén áll, és azt irányítja. A másik a polgári hatóság, ennek bíró parancsol, ő szokta elkülöníteni és eldönteni mindazon ügyeket, melyek akár gazdasági, akár törvényszéki formában adódnak. Így tehát minden feladat és hivatali teher, ami egy helyesen vezetett városban előfordul, a bíró vállára nehezedik. Bél Mátyás Szegedről

A polgárok részint földműveléssel és állattartással, részint marhakereskedelemmel és ruhaeladással, részint pedig kézművességgel és halászattal foglalkoznak. A szegedi polgárok zöme szerfölött ősi szokás szerint halászattal keres kenyeret. Könnyen ezrekre tehető azok száma, akik így tartják fenn magukat. Ha ugyanis lehetősége van valakinek ladikot és hálót vásárolni, megszerezheti a halászati engedélyt. Így aztán az egyébként napszámos munkával foglalkozó emberek is ladikba szállnak éjjel, és halászattal több nyereségre tesznek szert, mint amennyit napi bérükkel kerestek. Erre az életmódra csábítja őket a Tisza is, mely itt a leggazdagabb halban, a Marossal és más folyókkal egyesülve itt nevel leginkább halat. Míg mi ott voltunk, több mint száz olyan halászbárkát, vagy halászhajót tudtunk naponta összeszámolni a szegedi parton, melyek tele voltak pontyokkal, csukákkal, sügérekkel, süllőkkel, keszegekkel és egy másfajta hallal. Bél Mátyás Szegedről

A földet mindenki elegyesen műveli, és ámbár a gabona elszállításának nincs sem értéke sem lehetősége, mégis összegyűjtenek annyit, amennyi a házi használatra szükséges. Néha-néha azonban tűrhető áron el is adnak. A kaszálás száraz nyáron jövedelmező számukra, esős nyáron ugyanis tönkremennek a levágott füvek az árvizek miatt, sőt ezek elsodorják a már boglyába rakottat is. Bél Mátyás Szegedről

Mások, köztük elsősorban a bosnyákok, a kereskedésben iparkodnak. Közülük bizony többen meggazdagodtak mostanáig a nem kevés lehetőség alapján. Szent György, Szent Domokos, Szent Mihály, Szent András Apostol napján tartanak évente vásárokat, ilyenkor olyan nagy tömegek gyűlnek össze, hogy az egész várost ellepik. Különösen Szent Mihály és Szent György napon gyűlik össze rengeteg sok ember és állat. Az első napokon a gulyák és ménesek kerülnek eladásra. Mindkét fajta baromból összehasonlíthatatlanul sok van, különbözőek és nagy a választék. Ezek legeltetésére a mezők és elsősorban a város körül szélesen elterülő síkság szolgál. Ezt követően három napon át igen sok sátorral állnak a vásárok a piacon. Ezekre főleg a bosnyákok, a görögök és törökök jönnek a legtávolabbi vidékekről, de vannak magyar, szlovák és német kereskedők is. Ezenkívül egyes napokon, így különösen szombatonként nyílnak egyes vásárok, mivel naponta szállítanak oda a mezei lakosok élelmiszereket eladás céljából. Bél Mátyás Szegedről

Mondottuk, hogy katonák is laknak itt, akik részint magyarokból, részint rácokból állnak. A lovasok mindig készen állnak nyeregbe ugrani, amikor az ügy és idő követeli. Egyébként saját házaikban laknak, de katonai szabályok szerint élnek. Tisztek alá tartoznak, de nem teljesítenek közszolgálatot, hacsak nincs rá szükség. Közben családjukkal törődnek, egyéni belátás szerint házasodnak, gyermekeikkel, földjükkel, szőlőikkel, barmaikkal vesződnek. Polgári adóktól mentesek ugyan, de kötelesek lefizetni a katonai cenzust.

Bél Mátyás Szegedről

Rossz válasz!

Próbáld újra

Rossz válasz!

Próbáld újra

Rossz válasz!

Próbáld újra

Rossz válasz!

Próbáld újra

Rossz válasz!

Próbáld újra

Rossz válasz!

Próbáld újra

Miért nem könnyű 2022-ben (gondolatban) tájékozódnunk az 1732-es Szegeden?

Mert már nagyon régen volt.

Szeged 1732-es épületei közül ma már csak az Alsóvárosi templom áll.

Miért különült el az 1732-es Szegeden a mai értelemben vett Belváros, Felsőváros és Alsóváros?

Cseperkék, csöpörkék választották el.

A belvárosiak rátartiak voltak, a felsővárosiak lenézték a többieket.

Más volt a vallásuk.

Szeged részét képezik-e 1732-ben: Kistelek, Röszke, Zákány, Balag, Csorva, Öttömös?

Igen, Szeged külterületébe tartoznak.

Nem.

A középkort meghatározó vallások közül melyik vallást gyakorolták a legtöbben Szegeden?

Katolikus

Ortodox

Miért alakult ki kettős igazgatás Szegeden 1732-re?

Nem alakult ki.

Azért, mert az 1699-es karlócai béke után kialakított Határőrvidék egyik alközpontja Szegeden volt, a várban, a város többi része meg polgári igazgatás alatt állt.

Mivel foglalkoztak az 1732-ben élő szegediek?

Katonáskodtak.

Az egyházak szolgálatában álltak.

Földműveléssel, állattartással, marhakereskedelemmel, kézművességgel, halászattal, katonáskodással.

Gratulálok, jó válasz!

Gratulálok, jó válasz!

Gratulálok, jó válasz!

Gratulálok, jó válasz!

Gratulálok, jó válasz!

Ügyesen teljesítetted a harmadik kihívást! A kód egy részlete: születésnapja

Vissza a kezdőlapra

Kód beírása

Gratulálok!

Ügyesen teljesítetted a kihívást!

Források

Vissza a kezdőlapra

Honismereti Szövetség és annak tagszervezetei, többek között a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület 2007-től március 24-én ünnepli a honismeret napját. Ennek az az oka, hogy ekkor van Bél Mátyás születésnapjának évfordulója.

Felhasznált szakirodalom:Bél Mátyás Csongrád és Csanád megye leírása A kötetet sajtó alá rendezte, a kísérő tanulmányt és a jegyzeteket írta, a képanyagot válogatta Zombori István in.: A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1980/81-2 Marjanucz László: Bél Mátyás tudós alakja „Csongrád vármegye leírása” c. munkája példáján in.: A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület évkönyve 2018 9-16. pp.Blazovich László: Szeged rövid története Szeged, 2005 Szeged története 2, Szeged 1985 Szeged Magyar várostörténeti atlasz 3.Szeged, 2014

Készítette: Gergelyné Bodó Mária & Losonczi Ádám Szegedi SzC Déri Miksa Műszaki Technikum

Köszönjük, hogy kipróbáltad a játékot!