Want to make creations as awesome as this one?

Transcript

Életképek

Közösség

Tanulmányok

Egyházi iskola

Igazgatói beszámoló
iskolabemutató

Épület és Csarnok

Ez már az ONLINE nyílt nap?


Igen, ez már az :-)

K.: Mit találok ezen az oldalon?

V.: Tessék barangolni. És mi közben bemutatjuk az életünket.

Iskolán belül - Iskolán kívül

K.: Mit találok ezen az oldalon?

V.: Tessék barangolni. És mi közben bemutatjuk az életünket.

Iskolán belül - Iskolán kívül

Szülőknek
kamaszokról

VIDEÓ



ÉLETÜNKRŐL

ÉLET AZ



ISKOLÁBAN

Iskola-Életképek

tanítás-Életképek

A diák legravaszabb fegyvere a mosoly.
Ha mosolyog, a tanár örül, és még jobban tanít. Így a diák könnyebben, és sikeresebben tanul.
Ettől még jobban örül.
Circulus angelicus - angyali kör.


Szülőknek - kamaszokról


(Solnay Márta tanárnőtől)


Az egyik nap még hozzánk bújik, másnap azt vesszük észre, hogy bújik előlünk. Az egyik nap még tanácsot kér, másnap már keresetlen szavakkal tanácsol el bennünket.

Néhány gondolat, melyek talán segítenek a kamasz korú gyermekeket nevelő szülőkön, és azokon az olvasóinkon is, akiknek azonnal kész válasza van minden alábbi mondatra…

Feszültségek márpedig lesznek. Ha minden konfliktusforrás elől elmenekülünk, a gyerek nem ismeri meg saját korlátait és a világ működését. A „mindent megtiltó” pedagógiánál már csak a „mindent megengedek” elve a károsabb.

Gyermekeink más szemüvegen keresztül látják a világot. Lehetséges cél a kompromisszum: bizonyos pontok mentén engedhetünk, hogy a fontos elvek mentén ne kelljen.

Még ha ráébresztenek is bennünket arra, hogy alapvetőn lúzerek, lejárt szavatosságúak, sőt, senkik vagyunk, akkor is a szülői példa a leghatékonyabb. Kerüljük az erőből uralt helyzeteket, a jó példa hosszútávon kifizetődőbb!

Minden látszat ellenére kamasz gyermeküknek szüksége van ránk, ezért legyünk mellette minden helyzetben. Egy jó beszélgetés, amikor az igazán fontos, sorsot menthet.

Töltsünk minőségi időt együtt: találjuk meg azokat a programokat, amelyekhez szívesen csatlakozik egy kamasz gyermek is, maradjunk részei az életének.

A századik vesztett harc után se adjuk fel. Ő sajnálná a legjobban. De úgyis neki van igaza, úgyis ő győz. Ha nem így van, akkor vagy nagyon szerelmes, vagy azonnal vigyük pszichológushoz J.

Az édesanyákkal a fiúk menetrend szerint 12-14 éves korban összevesznek. Úgy kb. 4-5 évre. Ekkor is szeretni kell őket - de ha ezt kimutatjuk, akkor még jobban megharagszik ránk – ha nem, akkor azért. Türelem! Visszatalál!

Kitartás! Kellő humorral (és nagy-nagy szeretettel) egész jól átvészelhető ez a „néhány” év – nekik is – nekünk is.

Márkiné Solnay Márta







TANULMÁNYOK
ÓRÁK

A DIGITÁLIS ISKOLA

Természettudomány -
KÍSÉRLETEK

Paradoxon: "Megtanulunk tanulni"
De mégsem az. Ez az agy láncreakciója.
Elég egy kis sejtet meglökni. Az továbbadja száznak, azok millióknak.
De idő kell hozzá?! Igen, de idő kell, míg a sok milliárdnyi elkezd nyüzsögni.

"A gimnázium segít bejutni az egyetemre.

Az emelt szint segít bennmaradni."

„A hüvelykujjunkkal már rendkívül jól „swipe”-olunk.

Érdemes elkezdeni testünk fennmaradó 99%-át is tornáztatni – ha élni akarunk.”


„Biblia? Teremtés könyve 11. fejezet?

Á... kamu az egész. Bábelt a nyelvtanárok találták ki


Emelt szintű oktatás

Magyar-Töri emelt -> Jogtudomány; Bölcsészkar stb.

Matek – Fizika emelt -> Műszaki egyetem, TTK stb.

Biosz – Kémia emelt -> Orvosi, Vegyészrnöki stb.

0 emelt -> Veszély, Bizonytalanság stb.



Sportélet - sportkör

„A sportban az ember általában leizzad.
Ha valaki nem sportol, egy idő után mindig izzadni fog…”

Kórus - Énekkarok

"A hegedűt otthon felejthetjük. A zongora nem fér be.

Az orgona mozdíthatatlan, a dobot a család kitiltotta.

De a legszebb hangszer mindig nálunk van és a miénk:

a hangunk."


NET-Kresz-Etikett

„Állj ki az osztály elé. Jó erősen csukd be a szemed.

Vágj grimaszokat, igazítsd meg a fogszabályzód,

vakargasd meg a hátsód.

Nyugodtan megteheted, hisz nem látod őket.

Csak nyugodtan – ahogy a neten szoktad.”

A diákság rémei: a legkötelezőbb kötelező olvasmányok

"Sokszor egy jó és egy gyengébb tanuló azonos képességű.

A különbség talán csak ott van, hogy a jótanuló többet olvasott,

és jobb az úgynevezett 'szövegértése'."

A trigonometrkius pók


Angol óra - 1


Angol óra - 2


Matek- egyveleg


Olasz óra - 1


Olasz óra - 2


Egy kis NÉMET


mini - TÖRI


Amiért franciát érdemes...


Tükrözés - borzasztó iramban


Rajz


Tesi


Francia hangulat


Úszás


Kosár-foci


Rómeó és Júlia


Aranyalma - paródia


Matekóra - digitális táblán


Az első nyelvet két-három évesen valószínűleg
azért tanultuk meg, mert már elegünk volt abból,
hogy nem értik, mit akarunk.
Erre a szent haragra van csak szükség most is...

SZMG - A DIGITÁLIS ISKOLA

SZMG - ONLINE IS ÉLŐ VOLT



A DIGITÁLIS ISKOLA


A távoktatásunkról - csak címszavakban: Rendezett; kiszámítható; egységes felület; sok élő online óra; nem elszálló,hanem elvégezhető tananyag; diákok visszajelzései alapján korrigált,

vezetőség által felügyelt; elégedett diákok; elégedett szülők.

Ha visszajönnek a távoktatás - módosított szabályozza az órákat, a beadandók mennyiségét, a határidőket.


Arról van szó, hogy a visszajelzések alapján országos szinten is a távoktatást hatékonyan és magas szinten oldottuk meg.

Pályázunk is egy címre – a képen látható.


Egyébként biztonság kedvéért kéthavonta van egy online napunk, épp, most hétfőn lesz egy, hogy ne zökkenjünk ki belőle.


sőt: az élő oktatásba is bevontuk a tapasztalatokat: 30 okostábla, otthonról követhető órák.






A GUMIMACI HALÁLA - KÉMIA


IZGALMAS FIZIKA


HÓPEHELY


képek kísérletkről


indukciós diákkör - bemutató


LÁNCREAKCIÓ


Kémia - durran


Kémia - ég


Kémia - világít


Képek

Lelki élet

Gitáros kórus

Mise projekt

A Megváltós Nővérek

Mikor reggel felkelünk - nem a lábunk indul magától. Mi akarjuk. Amikor megesik a szívünk valakin - a szívünk ugyanott van - a lelkünk mozdul meg. Amikor szeretünk valakit - mindenünk ugyanott van - mégis vele vagyunk. Lélek és élet.





Gondolatok az egyházi iskoláról



Tanítás előtti ima

Jöjj el Szentlélek Úristen, igazság és szeretet Lelke,
adj nekünk jó lelket, kedvet, szorgalmat és kitartást
ahhoz a munkához, amelyre meghívtál!
Világosítsd meg értelmünket,
hogy a természetben és az emberi életben
fölfedezzük a Teremtő Atya nagy szándékait!
Nevelj és alakíts bennünket,
hogy egész életünkben alkalmasak legyünk
az igazság szolgálatára,
és így kiérdemeljük az örök élet jutalmát
Krisztus, a mi Urunk által!

Ámen.

Tanítás utáni ima

Urunk, Jézus Krisztus,
te vagy az Út, amelyen járnunk kell,
az Igazság, amelyet keresve keresünk,
az Élet, amely egyetlen boldogságunk.

Hálát adunk mindenért, amit ma kaptunk tőled.
Áldd meg Egyházunkat, hazánkat,
szüleinket és tanárainkat!

Segíts továbbra is,
hogy úgy szeressük egymást és minden embert,
ahogy tanítványaidhoz illik!
Add, hogy eredményeink és kudarcaink
egyformán hozzád vezessenek,
Te pedig vezess minket Atyádhoz,
akit veled és általad dicsérünk
most és mindörökké!
Ámen.


Az önismeret útján

Isten és én

Milyen kapcsolatban vagyok vele?

Imaéletem

Isten és én v. Én és isten


Többiek és én

Mit táplálok a szívemben irántuk?

Jó társuk vagyok-e?

Szükségükben helyt állok-e?

Többiek és én v. Én és mások


Önmagam iránti felelősségem

Törődöm-e a lelkemmel?

Törődöm-e szellemi adottságaimmal?

Vigyázok-e a testemre?


Jövőbe tekintésem, jófeltételem.

Van, amit másképp kellene tennem?

Ha elbukom, próbálok-e fölállni?

Ha elesem, elfogadom-e a segítséget?




A szentmiséről

Ha a Harry Potter kötelező olvasmány lenne…

Haj, hány gyerek olvasná el?

Ha a vasárnapi szentmise nem lenne kötelező…

Örüljünk annak, hogy néha azt KELL tenni, ami jó, azt, amit ha megértünk - megszeretünk.


A Rend a megváltás szolgálatában

Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek kongrgációját. Eppinger Erzsébet, szerzetesi nevén Mária Alfonza anya alapította 1849-ben Niederbronnban.

A szerény anyagi körülmények között élő, becsületes, mélyen vallásos, gazdálkodó szülők házát imádságos légkör töltötte be. Téli estéken édesapja a szentek életéből olvasott fel. Szent Terézia élete hallatán Erzsébet elhatározta, hogy ő is szent lesz, bármibe kerül is.

Erzsébet szerette elkísérni édesanyját, amikor a földekre ment. Amint elmentek az útszéli kereszt mellett, megdöbbenve látta Jézus kezében a durva szöget. Édesanyja mondta, hogy ez a bűnök miatt történt, elhatározta, hogy sohasem akarja megbántani Jézust, és imádkozik, hogy mások se bántsák.

Erzsébet sokat betegeskedett. Háromszor volt éveken át fekvő beteg. Eközben Isten rendkívüli kegyelmekkel ajándékozta meg, amelyek elmélyítették szeretetét és bensőséges kapcsolatát az Úr Jézussal. Közben megtapasztalta, hogy a magukra maradt betegek mennyire rászorulnak mások segítségére és megértő szeretetére.

Négyéves betegség után belső sugallatra megalapította az Isteni Megváltó Nővéreinek Kongregációját szegény betegek ápolására otthonukban és más rászorulók támogatására. Ligouri Szent Alfonznak, a szegények atyjának tiszteletére a Mária Alfonza nevet vette fel. Első követői leánykori barátnői voltak, akikkel sokat imádkozott együtt, és látogatta az egyházközség betegeit.

1866-ban, tehát 17 évvel az alapítás után, már 700 nővér működött 83 házban, 15 egyházmegyében.

Nagy öröm és ajándék Kongregációnk számára, hogy Mária Alfonza Anyát 2018. szeptember 9-én boldoggá avatták. Hisszük, hogy közbenjár mindannyiunkért. Sok áldozatkész szerzetesnővérre és sok buzgó világi munkatársra van szükségünk, akik Alfonza anya szellemében segíteni akarják embertársaikat, megtalálni az utat Megváltó Jézusunkhoz és az örök élet boldogságához.

"A keretek pedig olyanok, mint a zsalu.
Addig kellenek, míg megköt a beton.
Hogy aztán szétfeszítsük,
és tágabb kereteket találjunk.
Valahogy így épül a várkastély."

Ha a Harry Potter
kötelező olvasmány lenne…
Haj, hány gyerek olvasná el?
Ha a vasárnapi szentmise
nem lenne kötelező…
Örüljünk annak, hogy néha azt KELL tenni, ami jó,
azt, amit ha megértünk -
megszeretünk.

Profi épületbejárás

Drón-video - 2021

Az épület képekben

Csarnoképítés videó

Csarnoképítés
timelapse

Tervezői animáció

Drón-video - 2022

Önmagától még nem épült föl semmi. Sem csarnok - de még egy kulipintyó sem.
Valójában tudjuk is. Csak néha olyan nehéz leülni, tanulni, visszamondani.
Inkább már terveznénk azt a házat.
Pedig előtte meg kell tanulni téglából falat húzni.



Az iskola kívülről




Kupola



Új tornacsarnok







Uszoda


Ebédlő





Közösségi termek, tanári, csoportterem



Vissza


Díszterem



Folyosók - lépcsőházak - zsibongók - több kép





Kápolna





Osztálytermek, előadók, csoporttermek








A Magányos Daru monológja (Részlet a Csarnok-blog -ból)


Vasárnap reggel van,

és én, a Daru, a magasból figyellek.

Mindent látok amit, szívemmel látni lehet.


Én látom meg nap pírját ahogy felkel a csendből,

s én nyugtázom ahogy, vörösen lebukik magasából.


S látom a tócsát is, mibe vétlenül majd belelépsz.

Látom a munkád előtted, röpke papíron a neveddel,

az járt eszedben az éjjel, és az bizonyítja tudásod.


És látom a nyurga diákot aki

még igazítja zakóját,

hogy leugorva a villamos lépcsőn,

csinosabb legyen mint ki elindult.


És látom a rózsát kezében,

szorítva a tüskét -

és látom amottan a lányt is,

ki pirultan várja a párját.


Belátok ablakokon és kéményeken keresztül.

Látom a bút, a magányos öreget a függöny mögött kandikálva,

de látom a felette született új életet, s a gyermekét fürdető édesanyát is.


Innen fentről élesebben látok mindent, mint ti, bármily közelről is.


És látom a jövőt is.


Ahogy karommal ide-oda integetve,

vezénylem a sok sok kis szorgos, apró, ide-oda jövő kétkezi munkást,

látom, ahogy a hosszú egykarom, mint valami mesteri pálca,

megszólaltat markolókat, betont keverőket, és mindenféle sisakos népeket;

és fürge kezem játszik a vasrudak és kőtömbök tömegével;

míg majdan hosszú, vasakkal tömött gerendák fedik be a tervet,

rásimulnak az alattam tátongó üregre,

majd föld kerül arra és éltető víz,

és látom ahogy már zöldell, és újra virágzik az élet,


Látom, ahogy a vasbordáimtól, sodronyereimtől oly különböző,

oly felfoghatatlanul törékeny hús-vér lények

töltenek újra be mindent.


Majd lebontanak, és fölépülök egy új helyen,

hogy ott újra új életeket figyeljek, új terveket

hozzak létre magasból.


Milyen jó, hogy innen fentről most csodát látok:

gyerekeket, iskolát,

jövőt, reményt, valódit.


És látom a kápolnát is előttem a mélyben,

ahonnan engemet is,

őket is óvva ügyelnek.



Egy kicsit a szépről (Részlet a Csarnok-blog -ból)


Kedves Olvasó!

A szépet, ha hiányzik belőle a jóság ecsetvonása, csak a kísértő festi.

Még mielőtt végre egy kis szépet látunk, olyat, amit a tervező megálmodott, érdemes elelmélkednünk arról, mire is való a tiszta, a szép és a jó.

Bizonyára jártál a Louvre-ban, vagy egy nyugodt vidéki múzeumban. És valahogy mindig akad ott egy-két megmondhatatlan korú és foglalkozású ember, aki ott ül némán egy festmény, egy szobor előtt. És amikor a kipipálandó múzeumi körutunkról visszatérünk, ő még mindig ugyanott ül és néz nyitott, vagy épp tovagondol csukott szemmel.

És nem azért ül ott, mert hogy az a kedvenc képe, szobra. Hisz a következő hétvége már egy másik kép előtt találja. Nem azért van ott, mert menekül a zajos világból. Hisz örömmel tér majd oda vissza.


Azért ül ott, hogy a csönddel átmossa a fülét, hogy a szépben megfürdesse a szemét. Hogy legyen ereje és öröme visszatérni abba a világba, amelyben bábeli por ül a dobhártyára, eszi át magát járatokon, kalapácson, üllőn, kengyelen keresztül egészen az agyig hatoló idegekig; amelyben felbukkanó reklámfények és villózó monitorok hullámai hatolnak át pupillán, szemlencsén keresztül át az üvegtesten egészen a retináig, és azon túl, a gondolatainkig.


Azért ül ott, hogy a csönd és szép ki- és átmossa érzékszerveit, hogy két vasárnapi múzeum között a mindennapok ricsajában és káprázatában fölfedezhesse élesen és tisztán mindenben és mindenkiben a jót, a tiszta hangot, a szépet, az értéket.


Azért ül ott, hogy a széptől széppé válhasson maga is, a tisztától tisztává, a végtelenbe mutatótól a végtelent kutatóvá. Sőt, megtanulja azt is, hogy szép az, ki az ördög szemében rút talán, mert jóvá akar válni, és a jóság hiányában nem csak mulandó a szépség, de talán nincs is.







Osztályok

CSAPATOK

PROGRAMOK
KIRÁNDULÁSOK

+

Együttérzés, empátia, megbecsülés, tisztelet.
Mindezt csakis közösségben
lehet megtanulni.
És meg is kell tanulni.

Tanárok

12A

7b

8b

10C

10d

9A

9nyd

11e

9c

11C

12E

10A

10b

12B

11A

11b

8a

7a

9D

9b

11d

12C

12D
























DÖK

Énekkar

IRODALMI KÁVÉHÁZ

Színdarab

Színdarab

M-faktor

KeCsap

DÖK - Diáknönkormányzat



A panaszkodóknak ott vannak a szünetek, meg az öltözők.

A hőbörgőknek a „közösségi” oldalak.


Azoknak, akik javítani is szeretnének:

a DÖK.



Mit ad a diákönkormányzat?

  • - lehetőséget az önkifejezésre, kulturált véleménynyilvánításra,
  • - gyakorlóterepet a demokrácia játékszabályainak elsajátításához,
  • - részvételi lehetőséget az iskola közéletében,
  • - erősíti a „Margitos” életérzést,
  • - kihívásokat,
  • - a csapatmunka élményét,
  • - közösségi életet az osztályközösségen kívül is.

Általában a DÖK-ről

Iskolánk Diákönkormányzatában osztályonként két diák (egy lány, egy fiú) vehet részt, ők képviselik az osztályukat és a diákság érdekeit az iskolán belül. Célunk ezentúl az is, hogy az itt tanuló diákokat gimnáziumunk keresztény szellemiségét tiszteletben tartva, összetartó, az iskoláját szerető közösséggé formáljuk.

Ha érdekel, mi zajlik a háttérben, hogyan születnek meg a döntések, miként tud egy diák „beleszólni” az iskola ügyeibe, szeretnél tenni azért, hogy iskolánk fejlődjön, és szívesen dolgozol csapatban, akkor indulj el az osztályod őszi képviselőválasztásán, s ha megválasztanak, várunk a DÖK-ben!







10 éve - KeCsap

Keresztény Csapat

Jól esett a karantén után újra kinyújtózni és
elérni a „világot” :)

A betanult énekekkel és pantomimekkel karácsony környékén színt és életet vittünk egy
budapesti aluljáróba,

tavasszal kiálltunk az életért a „Móriczon”,

nyár elején pedig a Hősök terén.

Csomagoltunk könyveket, határon túlra és
pakolásztunk egy hatalmas raktárban háborús
menekültek javára.

A rajzteremben vendégünk volt egy ex drogos,
akire rátalált az Isten,

egy kedves életvédő elképesztő és felemelő
történetekkel és egy csapat misszionárius
hazatérőben a Közel-Keletről.

Jó volt együtt, különösen az elfogyasztott pizza és
a lejárt csokik a raktárból!

Hála Istennek!


KALAND, KÖZÖSSÉG, HIT

Minden szerdán a rajzteremben

KeCsap





Június 1-én reggel 12 diákkal Kelenföldön felszálltunk a soproni vonatra.

A cél: Magyarország egyik leghírhedtebb börtöne Sopronkőhidán.

Miért megyünk? Nem csak kalandvágyból, hanem mert várnak bennünket. Visszavárnak, mert egy éve reményt vittünk, mosolyt és szeretetet egy olyan zárt világba ahol a fogvatartottak jelentős részének már nincsenek családi kapcsolatai sem. A múlt barátainak, feleségeinek és gyermekeinek emlékképei egyre halványabbak a sivár falak és rácsok között. A köztörvényes utálat tárgya, skatulyába rekesztett szám.

Mint ahogy a monitorok fényétől vibráló szobában nehéz észrevenni egy gyertya fényét, úgy Isten irgalmának világossága sem látszik a jó polgárok bokros teendői között. De a börtönben sötét van. A bentiek pedig vágynak a világosságra. Ezért fogadják olyan nagy szeretettel azt a néhány fiatal lányt és fiút akik Isten szeretetéről beszélnek és örömhírt énekelnek nekik.

Aztán együtt daloltunk, és a dicséretet zengő harsány fegyenchangok szétfeszítették a falakat.

Ez igazán mennyei KÖSZI volt.



Talán nélkülünk is működne.

De velünk azért hatékonyabb :-)

Csoportképek

Életkép tanárokról

Szösszenetek

Megújuló energia

És akkor fáztatok?

Kütyük támadása

Ravaszok és szelídek

Gondolatok
tanároktól

Szülőknek
kamaszokról

Körkédés
tanároknak

Kedves diákom...

A gyerek

És akkor fáztatok?


Most, hogy gyanakodva szemlélem a közeljövőt, vacsora után faggatom Pista bátyám,

milyen volt a háborúban.

Hátha ad valami útmutatást, hogy kell átvészelni egy hideget,

hogy kell megtanulni együtt élni az élhetetlennel.


Most érkezett haza valami ülésről, - akadémikusok, Corvin díjasok.

Hogy hogy jutott oda és vissza, nem tudom, merthogy.

Nem is mondom. Lassabban emeli fel a kanalat, minthogy elér a szobájába.

Pedig már ez utóbbi is mérhetetlen idő.


"Feljöttünk Pestre, és szüleim a testvéremmel elmentek

szállást keresni ismerősöknél. Engem otthagytak a lovaskocsi

tetején az összes értékünkkel - őrnek. Sokan dézsámálták

az ilyeséféle vándorok semmitérő vagyonkáját,

mint amilyen a miénk volt. Tízegykettő voltam."

(kiszámoltam, tizenkettő - mint egy hetedikes.)

"Én vigyáztam a nevetséges kis vagyonra."

És aztán hogy volt? Tél volt.

Gondoltam, azt mondja majd, hideg volt.

Kérdeztem is.

"Nem értünk rá fázni. A pincében oroszok is voltak, a házból lőtték a várat.

Aztán azt mondták, hogyha el kell menniük, agyonlőnek minket.

Édesapánk valahol a háborúban, a pincében pedig mi, gyerekek és nők.

Úgyhogy vártuk, hogy agyonlőjenek.

De szerencsére nem kellett elmenniük, így nem lőttek agyon."

És mit ettetek?

"Elloptuk az oroszok ételét, míg ők lőtték a várat."

Nem féltetek?

"Nem, legfeljebb agyonlőnek."

Végülis - mondom magamban - éhhalál vagy golyó általi -- szabad a választás.

Azt már meg sem kérdeztem, fáztatok-e.


"Aztán"- én tudom, irgalmatlan tél volt akkor - "aztán édesanyám beteg lett.

Elküldtek gyógyszerért.

Apró is voltam és alkonyatkor is indultam, hogy ne lássanak,

de azért lapulnom kellett, agyon ne lőjenek.

A doktor azt mondta, hogy értékes a gyógyszer, vigyázzak magamara

- de én tudtam, hogy édesanyám még értékesebb."

Hogy 'fáztatok-e', már meg sem kérdeztem.


"Aztán megneszeltük, hogy az a híd, az Erzsébet melletti" -

igen, segítem ki, a Szabadság,

"no igen, az, megnyílt.

Nagynehezen elmentünk addig, hátunkon az összes vagyonunkkal."

Mert hideg volt - mondom.

"Ugyan már" - mondja, és tudom, amikor így beszél,

nem érti az értetlenséget, a buta kérdéseket, hogy ostobákat kérdezek.

"Addigra már az éhségtől alig bírtunk menni."

"De a katonák épp aznapra elfoglalták a hidat.

Továbbmentünk, vagy húsz kilométert, valami gyárhoz.

Ott voltak csónakosok, akik átvittek minket a Dunán."

Aztán folytatja:

"Ott derült ki, hogy az a néhány pengőnk már semmit sem ér.

Volt egy darab szalonnánk. Azért vittek át.

No, azt jó lett volna megenni.

De aztán elérkeztünk Szigetszentmiklósra, édesanyám ott született.

És ott jártunk iskolába."

Szünetet tart.

"De nem az iskolába, hanem a templomba,

mert az iskolában a németek állomásoztak.

A templom nagy volt"

- már meg sem kérdezem, hogy hideg-e -

"nagy volt, és egymástól távol ültek az osztályok -

és a tanító néha elkiáltotta magát,

és akkor a többi osztály elcsendesült."

Hogy hideg volt-e - már meg sem kérdeztem.


Még mesélt valamit erről-arról, nem hallom jól.

Ő motyog, én alig hallok.

De egy biztos - az élet, a gyógyszer, a szalonna

többet ért és többet jelentett, mint az az értelmezhetetlen,

körülírhatatlan fogalom, lényegtelen kérdés, hogy "fáztatok-e Pista bátyám".

Tán annyira bagatell a dolog, hogy nem is emlékszik rá.


Azért egyet megtanulhatunk.

Az édesanyát gyógyító szer,

a Dunán révészkedő szalonna,

a görög és matematika oktatás a templomban

mérhetetlenül többet ér bármilyen hideg elleni szernél.


És nemcsak túlélhetünk.

De tudással bármeddig juthatunk.

Lovaskocsi tetejéről akadémiáig.


Hát, ilyesféle dolgokra tanít meg bennünk

mások élete, tapasztalata.


Vízhányó Zsolt


Az igazi megújuló energia


Bármennyire is gondoljuk, csakis egyféle megújuló erő, energia létezik.

Mert a gigantikus szélkerekek ellopják a földtől a szelet.

Pedig a szél azért van, hogy a fák és füvek,

a pipaszáron egyensúlyozó nagyfejű kalászok ringhassanak,

tornászhassanak, nyújtózkodhassanak abban, és így erősödjenek;

hogy a tornyosuló és öntöző, vagy épp játékos és felüdülést adó felhőket

egyenlőképp elossza mindük között.


A napcsapda elemek elcsalják az éltető fényt az apró lényektől, gombáktól, növényektől.

Pedig a fény azért van, hogy azok lubickoljanak, fürdőzzenek abban,

melyre évezrede és milliók óta nap mint nap várnak, hogy élvezhessék azt,

és egyszer majd vesztükkel tápláló talajt adjanak.


És a többiről ne is beszéljünk.

Tán még az atom, mit az Isten féltőn bíz kezünkre,

melyből felépülünk ugyan, de vészt is hozhat ránk.

Az atom, melyből nemcsak a kőzet, de maga az élő és lüktető világ is épül,

mi több, maga lelket hordozó szentély.

És hordozza nemcsak a lelket, de a szellemet is.


És barátaim, ez az igazi megújuló, mást ki nem használó energia:

a csoda, az IGAZI élet.

Lélek és szellem.

Igaza van a költőnek: „senkiföldje egy csecsemő szeme”.

De ebből a semmiből apák, anyák, dédelgető társadalom tudást,

szellemet, életet újítanak meg.

Sőt.

Érlelnek, növelnek tovább, tovább, mint ameddig ők valaha is elértek.

Élet: hit és szellem. Nemcsak megújul a semmiből, de továbbfejlődik úgy,

hogy közben mástól nem veszi el az éltető erőt;

élni, növekedni hagy másokat.

Ez hát az iskola, melyre szeptembertől vágyunk.

Az igazi megújuló energia.


Vízhányó Zsolt


Szülőknek - kamaszokról


(Solnay Márta tanárnőtől)


Az egyik nap még hozzánk bújik, másnap azt vesszük észre, hogy bújik előlünk. Az egyik nap még tanácsot kér, másnap már keresetlen szavakkal tanácsol el bennünket.

Néhány gondolat, melyek talán segítenek a kamasz korú gyermekeket nevelő szülőkön, és azokon az olvasóinkon is, akiknek azonnal kész válasza van minden alábbi mondatra…

Feszültségek márpedig lesznek. Ha minden konfliktusforrás elől elmenekülünk, a gyerek nem ismeri meg saját korlátait és a világ működését. A „mindent megtiltó” pedagógiánál már csak a „mindent megengedek” elve a károsabb.

Gyermekeink más szemüvegen keresztül látják a világot. Lehetséges cél a kompromisszum: bizonyos pontok mentén engedhetünk, hogy a fontos elvek mentén ne kelljen.

Még ha ráébresztenek is bennünket arra, hogy alapvetőn lúzerek, lejárt szavatosságúak, sőt, senkik vagyunk, akkor is a szülői példa a leghatékonyabb. Kerüljük az erőből uralt helyzeteket, a jó példa hosszútávon kifizetődőbb!

Minden látszat ellenére kamasz gyermeküknek szüksége van ránk, ezért legyünk mellette minden helyzetben. Egy jó beszélgetés, amikor az igazán fontos, sorsot menthet.

Töltsünk minőségi időt együtt: találjuk meg azokat a programokat, amelyekhez szívesen csatlakozik egy kamasz gyermek is, maradjunk részei az életének.

A századik vesztett harc után se adjuk fel. Ő sajnálná a legjobban. De úgyis neki van igaza, úgyis ő győz. Ha nem így van, akkor vagy nagyon szerelmes, vagy azonnal vigyük pszichológushoz J.

Az édesanyákkal a fiúk menetrend szerint 12-14 éves korban összevesznek. Úgy kb. 4-5 évre. Ekkor is szeretni kell őket - de ha ezt kimutatjuk, akkor még jobban megharagszik ránk – ha nem, akkor azért. Türelem! Visszatalál!

Kitartás! Kellő humorral (és nagy-nagy szeretettel) egész jól átvészelhető ez a „néhány” év – nekik is – nekünk is.

Márkiné Solnay Márta





Mitől jó diák a jódiák?

(Dr. Szentgáli Zsolt tanár úrtól)

Fodor Ákos: Patt


ha elmondhatnám,
miért becsüllek nagyra:
vérig sérthetne.




Vannak ilyen diákjaim. Belőlük gyúrtam össze egyet. Hívjuk őt „Ferinek.“

Szóval: „Feriben” van élet. Csibészes mosolyával képes örömet okozni társainak és erre fogékony tanárainak egyaránt. Humora nevettető, de sohasem sértő. Családjából, szüleitől eredendő neveltséget kapott – akkor is tisztelettudó, ha éppen kicsit „kilóg a sorból”.

„Feri” készül, a jegyei általában jók. De nem feltétlenül tartozik az osztály élbolyába. Azért van olyan tárgy, amiért tud lelkesedni is. Vannak barátai – de azokkal szemben sem kirekesztő, akik nem tartoznak a legszűkebb értelemben vett körébe.

„Feri” élete nem csak az iskola körül forog: edzésre is jár, kirándulni is, vagy épp más közösségbe.

„Feri” néha jelentkezik, ha az osztályfőnök valamilyen elvégzendő feladatra keres önkénteseket, bár ezt kétségkívül „nem viszi túlzásba”. Viszont a kifejezetten személyének szóló felkéréseket soha nem utasítja vissza.

„Feri” egy kicsit küszködik önmagával, a világgal és Istennel is. De legbelül pontos az iránytűje.

„Feri” elsősorban nem másnak akar megfelelni, hanem önmagának – de a kritériumokat azért egyezteti mással, akár még szülővel, tanárral is.

A 25 éves érettségi találkozón pedig „Feri“ tiszta szívvel fogja elmesélni, mely kalandokon keresztül ért révbe az élete.

Dr. Szentgáli Zsolt




"Az igazi robot csak úgy tesz, mintha robot lenne" (Diáknaptár - Robotika)

"A net és kütyük világában az olvasás már csak az intelligensek, a bölcsek, a szépek, az okosok, a sikeresek huncutsága." (Diáknaptár - Kötelező olvasmányok)

Okosak mint a kígyók és szelídek, mint a galambok

A minap járok a füredi piacon.
Répa, gyökér, zeller, petrezselyem,
vöröshagyma, fokhagyma, karalábé - levesbe.
A hús majd a hentestől.
Sütni is viszek valamit ez utóbbitól,
de hozzá a köret, a jó kövér bogyiszlói paprika is kell,
csíp is, de húsos is.
Grillezve az angyalok is szeretik.

Megállok egy standnál a piaccsarnok során.
Ketten vannak előttem, de máshol is.
- Bogyiszlói van-e?
Merthogy azt ilyen helyen is ritkán kapni.
Ravaszul kérdezi
- Mihez?
Mondom grillezni.
- Ó, arra nagyon jó a hosszú, zöld, erős paprika is.

Egy kicsit tétovázom, de hát a sor,
meg már rögtön kezdi pakolni a paradicsomot is.

Jól van - mondom magamban,
máshol sem lesz bogyiszlói,
itt meg különben is, szép az áru,
és a zöldet úgysem próbáltam még.

Mérjük a paradicsomot, a parikát,
a zellert; veszek még zöldet is hozzá.
Meg gombát - kiblanzsírozva,
utána belefőzve - mennyei.
Hát igen, az angyalok.

Pakolássza, üti a számológépet,
teszi a fonott kosaramba,
majd odaér az erős, zöldpaprikához.
Kérdezi - mennyi legyen.
- Úgy négy- mondom. Majd helyesbítek. - Öt.
Odanyúl a paprikákhoz, leszámol ötöt.
Mérlegre sem kell rakni - darabra van.
Aztán egy kicsit hezitál, majd kiböki:
- Ott, kettővel odébb, a szomszédnál
talál bogyiszlóit.
Vigye azt.

Ránézek, visszanéz.
Egy kicsi pír jelenik meg az arcán,
még épp annyi, amennyi egy ilyen
kedves zsiványnak megjelenhet.

- Ügyes - mondom.
- Mindannyiunknak meg kell élnünk - jön a válasz.

Kifizetem az árut.
Se több, se kevesebb,
mint amennyivel számoltam.
Ő is jól járt, a bogyiszlóis is.
És otthon, jó volt a leves is,
a grillezett bogyiszlói is.


Hát igen.
Ánizs helyett a belevalóbb angyalok is ezt eszik.
És igaza volt Jézusnak.
Okosak - de szelídek.

Ilyeneké a mennyek piaca.

Vízhányó Zsolt


Szülői levél


Kedves Fiam/Lányom!


Sajnos vesztésre állunk a kütyükkel szemben.

Nem tudom, hol siklott félre.


Talán akkor, amikor a neten néztem meg először a jegyed,

és már nem kellett szóban magyaráznod.

Vagy talán akkor, amikor az első szmájlinak jobban örültem,

mint az ölelésednek.

Vagy amikor először láttam az appon, hogy hol vagy éppen,

és az megnyugtatott; és nem kellett ott lennem.

Vagy amikor örömmel nézegettem a félperces képeket rólad,

de a fejedet már nem simogattam meg.


Kerestelek a közösségi oldalakon, de letiltottuk egymást.

Elvesztettelek két hírportál és egy munkahelyi chat között.

Nem talállak a világban.

A wifink közös, de már más oldalon vagyunk.

Más szervereknek szolgálunk,

más felhő takar el minket egymástól


Nem tudom, hogy hol siklott így félre.

Szeretnélek újra a valóságban szeretni.

Megyek. Próbálom rendbe tenni.

Ne félj, nem haltam meg. Csak leiratkoztam.

Megtalálsz élőben.

A konyhában.

Kiszedtem a levest.

Még forró. Lájkolhatod.


Ps. Vacsora van, ezért reggelig kikapcsoltam.

Ezen addig ne keress.


Vízhányó Zsolt

Diáknaptár - A labda:

"A gömb a tökéletes test: felüle-téhez képest a legnagyobb térfogatú. Síkba nem fejthető. Égitestek és atomok alakja. De a legjobb: mi labdának hívhatjuk.

Tud gurulni, pattogni, ütközni, repülni; lehet passzolni, lecsapni, berúgni. És valójában ettől tökéletes."

Diáknaptár - A könyvekről:

"Van egy regény, melyet csak neked írtak.

Egy novella, melyben te vagy a főszereplő.

Egy vers, amelyre a te szíved rezdül leginkább.

Keresd őket, és rájössz, mindet neked írták."

A gyerek


Áll a gyerek az ajtóban. Ha a titkárnő nem néz le, talán észre sem veszi.

Majd az nagy levegőt véve előretrappol a pultig, határozottan, de azért imbolyogva kicsit a hátáracsatolt teknőspáncélszrű hátizsák alatt.

- Mit akarsz, Szívem?

- Szeretnék holnap iskolába jönni!

- Miért? Ki nem engedi?

- Az igazgató úr.

A tanárnő hátrább lép.

- Csak nem kovidos vagy?!

- Neem. - botránkozik meg a gyerek.

Majd dől belőle a panasz.

- Aztmondtahogyholnapmatematikaversenylesz, éscsakháromnegy...

Egy pillanatra átsuhan benne, hogy osztálytársainak komoly gondot okoz az átváltás, hát átváltja inkább ő:

- Tizenhárom óra negyvenöt percre jöhetek.

- És ennek nem örülsz, Aranyom? Ennyire szeretsz tanulni?

- Hát - bújik ki a gyerekből a gyerek, - igen is meg nem is.

A tanárnő is rafinált magyar szakos: a gyerek matek versenyre jön, ő pedig magyaros, úgyhogy oszt és szoroz és nem firtatja tovább a kérdést.

- Akkor tudod mit? Gyere iskolába. Majd én megbeszélem az igazgató úrral.

A gyerek ránéz a tanárnőre, méregeti, kétségek futnak át csöpp agyán, de aztán az anyáskodó tekintet megnyugtatja.

- Jó.

Majd kifordul, és köszönés nélkül, elindul haza, hogy aztán holnap újra jöhessen. Már nem is hallja a tanárnő "szervusz, aztán jó legyél"-jét, megy, hogy holnap újra jöhessen.

Iskolába.

Tanulni.


Tanulni.

Iskolába.

Vízhányó Zsolt

Körkérdés tanároknak: Számomra a legfontosabb diáktulajdonságok


Alfonza nővér

Kitartó. Vannak elképzelései a jövőjéről. Udvarias. Nem beszél csúnyán.

Ávár Barbara

Tisztelem a kíváncsiságot, az elköteleződést és a kitartást. No és kell a jó humor, de az szinte mindenhez.

Bajcsi Gizella

Az őszinteség, szorgalom, tisztelettudat, alázat és nem utolsó sorban humor. Fontos a fegyelmezettség, pontosság, a logikus és kritikai gondolkodás, a céltudatosság, valamint az együttműködő- és segítő készség.

Carlo Fumagalli

Nagyon szeretek órát tartani egy olyan osztálynak, ahol a diákok őszintén, tisztelettel és félelem nélkül feltesznek kérdéseket a napi anyagról.

Az óra nem úgy zajlik, hogy megtanulunk fejből egy-két távoli és rideg információt, hanem együtt felfedezünk és elsajátítunk olyan tartalmakat, amik személyesen érintenek minket.

Csikai Klára

A számomra igazán inspiráló diák egyik szeme sarkából a kíváncsiság, a másik szeme sarkából egyfajta huncut csibészség mosolyog. Igen, csibészség. Ez számomra azt jelenti, hogy a diák bátor, vagány, talpraesett; életrevaló. Nem fél kísérletezni, a megszokottól eltérő, új, saját, egyéni utakat felfedezni, kitaposni… persze ehhez szorosan hozzátartozik, hogy mindezt egyenes gerinccel, másokat nem bántva, sőt a gyengébbet felkarolva teszi. Képes felismerni, megérteni mind a saját, mind mások szükségleteit és kellő empátiával, asszertív módon reflektálni azokra.

Csontos Attila

Mindenekelőtt a becsületesség, az egyenes gerinc. Ha őszintén vállalja, hogy nem tanult, hogy lusta volt, az sokkal kevésbé visel meg, mint amikor valaki hosszan mentegeti magát, mellébeszél, horribile dictu: hazudik. További erények: érdeklődés, fogékonyság a jóra, udvariasság, jókedv.

Csutka Éva

Tisztelje a tudást, és dolgozzon meg érte. Becsüljön meg másokat és azokat a dolgokat, amelyekbe belekezd. Ha belekezdett, fejezze is be. Legyen elfogadó, ugyanakkor álljon ki magáért. Nem árt, ha van humora, és időnként ironikusan látja önmagát.

Dr. Dósa Márta

Azt hiszitek, hogy a szorgalom? A megfelelni akarás? A lojalitás? A tárgyaim szeretete? Az érdeklődés és nyitottság? Igazatok van. Az ilyen diákokat nagyon kedvelem. Azonban amit leginkább értékelek, az valami más. Az, amit úgy hívnak: érzelmi intelligencia, empátia. A mosolyra való képesség.

Harsányi Éva

Talán egyik legfontosabb az egyenesség, becsületesség, tisztalelkűség. Az, hogy bátran szembe tudjon az ember nézni a hibáival, gyengeségeivel, és aztán bátran tudjon újrakezdeni, törekedjen mindig a jóra, a többre.

Hegedűs Szabolcs

Azt hiszem a nyitottság és a bizalom. Ezek jutnak eszembe elsőként. Úgy érzem, ha képes bízni magában, akkor bennem is fog… így határ a csillagos Ég…

Holczmann-né dr. Fehér Ildikó

Az első a közvetlenség. Kedvelem azokat az embereket, akik nyitottak egy könnyebb beszélgetésre. Egy-egy kedves szó mindig mindenkinek jól jöhet. Szeretem, ha valaki nagylelkű, mert nem egészséges dolog apró sérelmek miatt duzzogni és másokra neheztelni. Fontos a megbízhatóság és a pontosság, mert udvariatlan dolog másokat megváratni vagy egy-egy meggondolatlan ígérettel másoknak csalódás okozni. Kedvelem, ha valaki a közvetlen környezetében lévőkről apró szívességekkel gondoskodik. Végül a legfontosabbnak a derűt és a humort tartom, mert ez gyógyszer és megoldás lehet igen sok nehéz helyzetben.

Horváth István

Szorgalmas, megbízható, érdeklődő, humoros, kreatív, udvarias… Még lehetne sorolni az értékes diáktulajdonságokat, de mint tudjuk, tökéletes diák nem létezik! (Tanár sem!) Szerencsére a margitos diákok „nyomokban tartalmaznak” a fentiek közül, és így máris öröm tanárnak lenni iskolánkban!

Jávor Gellért

Ha szorgalmas, ha látom rajta, hogy érdekli az adott tantárgy és törekszik a tőle telhető legjobb teljesítményre, azt a tanulót akkor is nagyra becsülöm, amennyiben nem ötösöket szerez. A másik a tehetség: ha valaki, valamiben tehetséges, ne hagyja veszni, hanem szorgalmasan tegyen érte!

Keményné Orbán Krisztina

A fogékonyság, az új és izgalmas iránti nyitottság és a hagyományok továbbörökítése. Ha mindez hiányzik, nemcsak a diák, hanem a felnőtt élet is unalmassá lesz!

Kornyilovné Dr. Máté Anita

Elsősorban kíváncsi, érdeklődő, lelkes, tudni vágyó. Azután jó humorú, megbízható, olyan, aki a házi feladatát elkészíti, s nem utolsó sorban jelen van a tanórákon.

Kővári Annamária

Legyen érdeklődő, hisz annyi minden van a világban, ami számára új és felfedezésre vár. Ne mérlegeljen, legyen nyitott mindenre, hisz ki tudja, mit hoz számára a jövő. Legyen őszinte, vállalja, ha valamit nem végzett el. Legyen udvarias, tisztelettudó, kitartó, céltudatos, tudjon örülni a legapróbb dolgoknak is – ezektől lesz boldog.

Lobmayer András

Szeretem, ha a diákok éretten állnak vallásunk gyakorlásához. Kiránduláson az esti imánál meg tudják fogalmazni, mit köszönnek meg Istennek és mit kérnek tőle. Szeretem, ha a diák kibontakoztatja talentumait: énekel, szaval, zenél, osztályt dekorál, fotózik, filmez, versenyre nevez.

Murányi Ilona

Kedvesség; őszinteség; igyekezet a tanulásban; jó humorérzék; tolerancia, empátia a tanárok irányában is.

Nagyné Margitán Gabriella

Az iskolai munkában kiemelem a megbízhatóságot, becsületességet, lelkiismeretességet, szorgalmat. Nélkülözhetetlen az előrehaladáshoz a nyitottság. A kapcsolatok szintjén nagyon fontos a bizalom, tolerancia, alkalmazkodás.

Oberrecht Ádám

A megbízhatóság és a szavahihetőség: amit ígér, azt betartja, amit kérek tőle, azt a legjobb tudása szerint teljesíti. A nyitottság: a világ dolgaira, az új ismeretekre, még ha azok a tanártól is származnak. A tisztelet: a tanár, a diáktársak és a közvetített értékek tisztelete, megbecsülése.

Pákh György

A diák tekintse a gimnáziumot munkahelynek, ahol a feladat a tudás megszerzése Fogadja el a diák, hogy ezt a folyamatot a tanár irányítja, ehhez pedig önfegyelem kell. Rendelkezzék megfelelő alkalmazkodóképességgel, szorgalommal, rendszeretettel. A feladatokat nem megkérdőjelezi, hanem teljesíti!

Paréj-Farkas Katalin

Legkedvesebb számomra, ha egy diák az órán figyel az órán, követi a magyarázatot, nagyra nyitja a szemeit, és látom érdeklődő, nyílt, őszinte tekintetét. Ettől mindig erőre kapok, egyre jobban beleélem magam az adott témába, lendületesebben magyarázok, és úgy érzem, hogy van értelme a munkámnak.

Pujcsek Adél

Az őszinteség, segítőkészség, megbízhatóság, pontosság. Fontos, hogy a diákok tiszteljék egymást és tanáraikat. Örülök, ha a jó az önkritikájuk, érdeklődőek, ha nemcsak az ötösért vagy kettesért tanulnak, hanem értik, hogy a tudás megszerzése az elsődleges cél. Szeretem, ha közvetlenek és van humorérzékük.

Rébay Lajos

Pontos érkezés az órákra beköszönés kíséretében. Bátorság a közvetlenség megéléséhez a társak és a tanár irányába. Nyitottság a diáktársak irányába pár illetve csoportmunka során.

Reichardtné Szabó Marietta

Minden kapcsolat, ismeretség esetében fontosnak tartom az őszinteséget és a bizalmat. Ezek nélkül nem alakulhat ki jó munkakapcsolat sem. Nagyra értékelem még egy diák esetében a kellő önkritikát és a jó humorérzéket.

Seidler Gizella

Az őszinteség, becsületesség, pontosság. A távoktatás során erre igen nagy szüksége volt minden diáknak, hiszen a „kiskapuk” megkeresése mindig egyszerűbb, mint a feladatok pontos, önálló elvégzése. Szerencsére a csoportjaimban túlnyomó többségben ilyen diákok voltak.

Simonfai Teodóra

A megbízhatóság. Hogy lehet számítani az illető ígéretére, munkájára, adott szavára. És ha valakinek van humora. Sok nehézségen átsegít és átsegíttet.

Sipossné Szabó Ildikó

A tanítás szerintem egy interaktív tevékenység, így nagyon szeretem, ha a diák „beszélget” velem az órán, elmondja a gondolatait. Egy jó hangulatú órán mindent könnyebb megérteni vagy megkérdezni. Ezek mellett a precizitás és a kötelességtudat is fontosak számomra.

Solnay Márta

Őszinteség és felelősségtudat: őszinteség, amivel magához és másokhoz fordul, és az a felelősségtudat, amivel a kimondott szavakhoz és elkövetett tettekhez, hibákhoz viszonyul.

Somogyi Mihály

Legyen érdeklődő, talán ez a legfontosabb. Nincs annál kiábrándítóbb, mint egy teljesen passzív, érdektelen osztálynak órát tartani. A becsületesség is fontos, így az esetleg felmerülő problémákat, konfliktusokat is sokkal könnyebb rendezni.

Szabóné Fenyvesi Katalin

Az egyik legfontosabb tulajdonság szerintem a kedvesség, kicsit tágabb értelemben. Azért, mert nekem rossz a kedvem, nem kell, hogy mások napját is elrontsam morgós, kedvetlen beszólásokkal.

A mosoly segíti a kommunikációt. Ha mosolyognak rám, én is jobb kedvű leszek. Légy te is mosolygós!

Szegedi Katalin

Tudja: a döntés felelősség. Ha valami mellett leteszi a garast, akkor kitartó, megtesz mindent, hogy a képességeinek megfelelően teljesítsen. Bármibe kezd, azt szerényen, alázatosan, az adott dolgot tisztelve teszi. Használja a józan paraszti eszét, bátran gondolkodik. Nyitott a világra, van humora.

Szentgáli Zsolt Dr.

Legfontosabbnak az őszinteséget, az egymás iránti feltétlen (tettekben megnyilvánuló!) jóindulatot és tiszteletet, a másik véleményének meghallgatását, az erőszak (a verbális is!) teljes elkerülését tartom. Szeretem az értő, intelligens humort.

Szücs Anikó

Viselkedést tekintve fontos a megbízhatóság, becsületesség, felelősség a közösségért, a tanórán az együttműködésre való készség. A tanuláshoz való hozzáállásnál számít a szorgalom, az érdeklődés, a nyitottság. Fontos a fegyelmezettség, hogy az órán adott legyen a tanulás lehetősége.

Tanai Róbert

Felelősség, őszinteség, humor. Szerencsére sok ilyen tanítványom van.

Urbán Diana

A diák becsületesen, időben végezze el a feladatait. Az igazán tökéletes diák pedig akkor is valakinek érzi magát, ha „valakinek” be kell csuknia az ablakot, stb.

Urbányiné Farkas Dóra

Akarjon valamit alkotni, valami értelmes tevékenységet végezni az életében, és ezért hajlandó legyen tanulni, erőfeszítést is tenni – még akkor is, ha nem az én tantárgyam a kedvence. Ne akarjon másnak látszani, mint amilyen. Legyen humora és humorérzéke. Ne skatulyázza be a tanárokat. :)

Vámosi Judit

Tudjon valamiért lelkesedni! Mélyedjen el abban, ami érdekli, legyen az tudomány, sport, művészet. Fontos az őszinteség. Ha el is követ néhány stiklit, vállalja a tettei következményeit. Legyen véleménye, de ismerje a tolerancia szó jelentését. A vidámság, humorérzék nem hátrány!

Varga-Etele Orsolya

Számomra a legfontosabb – értékes diáktulajdonságok: őszinteség, nyitottság, kíváncsiság, érdeklődés az emberi élet nagy kérdései iránt, segítőkészség és az, ha az illető jól kommunikál.

Veszelovszki Balázs

A diákok népes táborában nagyon sok szorgalmas és igyekvő van, de ezekhez kell a tiszta lélek is. Berzsenyitől tudjuk, hogy nem sokaság, hanem lélek tesz „csuda dolgokat”. Én úgy látom, hogy iskolánkban sok diákban mindhárom, számomra fontos dolog megvan: szorgalom, igyekezet, tiszta lélek.

Vízhányó Zsolt

Legyen kiegyensúlyozott. Ne felnőtteknek, elvárásoknak akarjon megfelelni, hanem a lehúzó erőktől mentes lelkiismeretének, leginkább a Teremtőnek. Ne legyen túl vallásos, se pogány – hanem kereső és nyitott. Hallgasson a felnőttekre, de alapvetőn legyen önjáró. Ja, és tudjon örülni, mosolyogni.

Szegedi Katalin

Somogyi Mihály

Heiszer Ferenc

Horváth István

Seidler Gizella

H-né. Fehér Ildikó, Dr.

Sz-né Fenyvesi Katalin

R-né Szabó Marietta

Lobmayer András

Oberrecht Ádám

Simonfai Teodóra

Kurucz Balázs

Szentgáli Zsolt, Dr.

Solnay Márta

Carlo Fumagalli atya

Vízhányó Zsolt

Trembeczki Mária

R-Horváth Katalin

Máté Anita, Dr.

Murányi Ilona

K. Orbán Krisztina

Jávor Gellért

Érsok Gábor

Urbán Diana

Alfonza nővér

Balla Lajos

Pákh György

Sipossné Szabó Ildikó

U. Farkas Dóra

HEISZER FERENC - Matematika - Kémia

SEIDLER GIZELLA - Informatika


HORVÁTH ISTVÁN - Angol - Történelem

HOLCZMANN-NÉ FEHÉR ILDIKÓ- Angol - Történelem

SZABÓNÉ FENYVESI KATALIN Igh. - Informatika

VÍZHÁNYÓ ZSOLT Sch.P. Ig. - Matematika

REICHARDTNÉ SZABÓ MARIETTA - Matematika - Fizika

LOBMAYER ANDRÁS Igh. - Biológia

CARLO atya - Hittan

OBERRECHT ÁDÁM - ének

SIMONFAI TEODÓRA - történelem - titkárság

SOLNAY MÁRTA - magyar - történelem - titkárság

DR. SZENTGÁLI ZSOLT - történelem - hittan

KURUCZ BALÁZS - matematika - fizika

SOMOGYI MIHÁLY - Kémia

SZEGEDI KATALIN - Biológia - Kémia

KEMÉNYNÉ ORBÁN KRISZTINA - Magyar - Angol

PÁKH GYÖRGY - Matematika

BALLA LAJOS - Rajz

ALFONZA NŐVÉR - Hittan

JÁVOR GELLÉRT - Történelem - Földrajz

URBÁN DIANA - Matematika - Fizika

ÉRSOK GÁBOR - Történelem - Földrajz

TREMBECZKI MÁRIA - Biológia - Kémia

Dr. Sipossné Szabó Ildikó - Matematika

MURÁNYI ILONA - Magyar - Hittan

KORNYILOVNÉ DR. MÁTÉ ANITA - Történelem - Angol

RICHLIK-HORVÁTH KATALIN - Matematika - Fizika

DR. URBÁNYINÉ FARKAS DÓRA - Matematika

MADÁRVÉDELEM

Kirándulás-képek

Külföldi utak

Két keréken, sátorban, vízen,

síkon, völgyben...

Programok

Sokat kirándulunk, túrázunk.
Ezáltal egyre jobb közösség vagyunk.
Így jobban is tanulunk.
És mivel jobban tanulunk,
van időnk kirándulni menni is.
És ez így megy tovább és tovább...



Kedves Fiam!


Sajnos vesztésre állunk a kütyükkel szemben.

Nem tudom, hol siklott félre.


Talán akkor, amikor a neten néztem meg először a jegyed,

és már nem kellett szóban magyaráznod.

Vagy talán akkor, amikor az első szmájlinak jobban örültem,

mint az ölelésednek.

Vagy amikor először láttam az appon, hogy hol vagy éppen,

és az megnyugtatott; és nem kellett ott lennem.

Vagy amikor örömmel nézegettem a félperces képeket rólad,

de a fejedet már nem simogattam meg.


Kerestelek a közösségi oldalakon, de letiltottuk egymást.

Elvesztettelek két hírportál és egy munkahelyi chat között.

Nem talállak a világban.

A wifink közös, de már más oldalon vagyunk.

Más szervereknek szolgálunk,

más felhő takar el minket egymástól


Nem tudom, hogy hol siklott így félre.

Szeretnélek újra a valóságban szeretni.

Megyek. Próbálom rendbe tenni.

Ne félj, nem haltam meg. Csak leiratkoztam.

Megtalálsz élőben.

A konyhában.

Kiszedtem a levest.

Még forró. Lájkolhatod.




Ps. Vacsora van, ezért reggelig kikapcsoltam.

Ezen addig ne keress.


Igazgatói beszámoló

Feltett kérdések az igazgatónak

AMI A LEGFONTOSABB

Kvíz - Mindent tudsz?

Kérdések az igazgatónak, melyek
2022-ben is aktuálisak


K.: Hánykor kezdődik az igazgatói tájékoztató?
V.: Ez már az igazgatói tájékoztató :-)

K.: Mindenkit felvesznek, vagy csak a legjobbakat?
V.: Minden legjobbat.

K.: Nyelvi előkészítős milyen nyelvből indul?
V.: Egy angol nyelvi előkészítős osztály indul - két csoporttal - egy közepesen kezdő, és egy haladóbbal.

K.: Hány diákot vesznek fel?
V.: A 6 évfolyamosra 2×34-et, a 4 és 5 évfolyamosra 36-ot, 36-ot.

K.: Ha a választandó 2. nyelvet már tanultam, akkor azt tudom azon a szinten kezdeni a Margitban is?

V.: A 2. nyelv nálunk legtöbbször kezdő szintről indul, hiszen a legtöbben épp azért választják, mert még nem tanulták. Ha valaki a 2. nyelvet már olyan jól tudja - akkor azt érdemes külön tanulni, és inkább az iskolában egy nem tanultat választani másodiknak.

K.: Mekkora a túljelentkezés?
V.: Tavaly a ponthatárokat elérőkből a 6 évfolyamosra több, mint kétszeres, a 4 és 5 évfolyamosra több, mint háromszoros volt a túljelentkezés.

K.: Lehet a négyévfolyamosra és a nyelvi előkészítőbe is jelentkezni egyszerre?
V.: Igen, nagyobb is lesz az esély. A jelentkezési lapot ennek megfelelőn kell kitölteni, mindkét képzést be kell írni, természetesen sorrendet adva.

K.: Amennyiben gyermekem eddig német nyelvet tanult, ne írjuk be az 5 osztályos Nyek képzést?
V.: Nyelvi előkészítő csak angolból indul.

K.: Milyen szinten indul az Angol nyelvi előkészítő?
V.: Mivel kezdő csoport nem indul, alapvetőn olyanok jelentkezését várjuk, akik már korábban tanultak valamennyit angolul (vagy iskolában vagy magán úton). Pre-Intermediate szintű könyvvel kezd a csoport (egyszerű jelen idő, folyamatos jelen idő, egyszerű múlt idő, jövő időt kifejező alakok (will, going to)). Azonban nyáron egy egyhónapos komoly kurzussal fel lehet készülni a csatlakozáshoz; vannak is ilyenek a jelenlegi nyelvi osztályban.

K.: Hogy birkóztak meg a digitális-távoktatással?
V.: Országos szinten is kiemelkedők voltunk. Rendezett, kiszámítható, egységes felület, sok élő online óra, nem elszálló, hanem elvégezhető tananyag; diákok visszajelzései alapján korrigált, vezetőség által felügyelt, elégedett diákok, elégedett szülők. Arról van szó, hogy a visszajelzések alapján országos szinten is a távoktatást hatékonyan és magas szinten oldottuk meg. Pályázunk is egy címre – "Az év digitális tanári kara". Egyébként biztonság kedvéért kéthavonta van egy online napunk, épp, most hétfőn (nyílt nap utáni) lesz egy, hogy ne zökkenjünk ki belőle.

K.: A kisfilmeket nézve és a tájékoztatókat olvasva, úgy tűnik, hogy a fizika – kémia - biológia oktatás meglehetősen hangsúlyos és erős. Az a tanuló, aki 4 vagy 5 osztályos gimnáziumba jár Önökhöz és inkább humán beállítottságú, tehát a magyar és történelem tárgyak iránt érdeklődik inkább is megtalálhatja a számításait?l?
V.: Köszönjük, hogy belenézett a filmekbe. Való igaz, a reál tárgyakból könnyebb színes bemutatót készíteni. Ezek a tárgyak hangsúlyosak ugyan nálunk, de nagyon sokfélék a diákjaink. Érdemes tudni, hogy alapvetőn a továbbtanuló érettségizők – országos szinten – nyolcvan százalékban valamilyen reál tárgyból tanulnak tovább. Így az igazán jó iskolákban erős a reál-oktatás (matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz), és természetesen a humán (magyar, történelem, művészetek) tárgyakból is hasonló színvonalon oktatnak, ráadásul a nyelvoktatásnak is komolynak kell lenni – egy jó iskolától mindez elvárt. Mi ezt követjük.

K.: Azt szeretném tudni, hogy a hittan írásbeli, szóbeli felvételihez található-e esetleg segédanyag vagy a tavalyi kérdéssor?
V.: Hitüket rendszeresen nem gyakorlókat is veszünk fel, sőt, akad olyan diákunk, aki meg sincs keresztelve. A legfontosabb számunkra, hogy nyitottak legyenek, elfogadják az iskola értékrendjét. Így a világnézeti teszt inkább csak információ. Van hét tesztkérdés az evangéliumból, majd a rövid írásbeli másik része három felé oszlik: katolikusok, protestánsok és vallásukat nem gyakorlók felé. Ez kérdéssor belső használatú, csak az igazgató látja. Kiadni nem szoktuk.

K.: Hetedik osztályban milyen szinten indul az angol, illetve a német?
V.: Angolból három csoport indul – három szinten, de a legkezdőbbek is már valamennyit tanultak angolul – így aki az angolt jelöli be első nyelvnek, annak nyáron érdemes egy néhány hetes kurzust vennie. Németből egy csoport indul, legtöbbször már ők sem kezdők, ezért teljesen kezdők inkább az angolt válasszák, vagy pedig már érdemes elkezdeni egy német felkészülést.

K.: A négy évfolyamos képzésben a német milyen szinten indul „első nyelvként”?
V.: Valóban fontos kérdés. Olyannak érdemes a németet bejelölni, aki már két-három évet tanult németül. Ugyanis ők a hat évfolyamos képzésen a kilencedikbe elérkezett csoportokhoz szoktak csatlakozni.

K.: Szeretném megkérdezni, hogy az első nyelv választásának feltétele-e, hogy az általános iskolában azt a nyelvet tanuljuk. Jelenleg iskolától függetlenül tanuljuk csak azt a nyelvet, amit elsőként szeretnénk megjelölni a jelentkezésnél.
V.: A korábbi kérdésekre adott válaszok segítenek ebben.

K.: Ha beteg vagyok a központi írásbelin - akkor milyen lehetőségeim vannak a pótlásra?
V.: Pótló írásbeli: január 31. kedd 14:00. - ugyanott, ahová leadta a központi írásbelire történő jelentkezési lapot. Ilyenhez igazolás kell.

K.: Kell-e regisztráció a Hit- és világnézeti felvételihez?
V.: Nem. Meg kell jelenni az adott időpontban.

K.: Hany úszás óra van egy héten?
V.: Alapvetőn heti egy van a 7-9. évfolyamokban - de jelenleg nincs, az uszoda télre bezár a nagy fenntartási költségek miatt.

K.: Érdeklődnénk, hogy hogyan kell elképzelni a munkaközösségeket. Több évfolyamot érintő szakkör jellegű csoportok, vagy csak a 11-12. évfolyam emelt szintű képzésein résztvevőket érinti? A gyermekünk történelem és földrajz-biológia érdeklődésű, hatodikos.
V.: A munkaközösségek a tanárok csoportjai. Minden évfolyamban indítunk szakkört szinte minden tárgyból. Az évfolyamoknak külön van a szakkör. A 11-12. évfolyamban is vannak még szakkörök, de ott már nagyon komoly emelt szintű oktatás is folyik sok tárgyból (magyar, történelem, matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz, informatika).

K.: Köszönöm, hogy lehetőséget biztosítanak hogy így is részt vehessünk a nyílt napon, és kérdéseket tegyünk fel. Az én kérdésem egész egyszerű: mennyi szokott lenni a felvételi ponthatár?

V.: Valójában nem egyszerű a kérdés, mert ez minden évben változik. Azonban az tudom mondani, hogy egyre magasabb ez a pontszám, most már igencsak az országos átlag felett van az, amellyel bekerülnek hozzánk a diákok. Az utóbbi éven a felvettek átlaga a szerzett pontszámnál már 70 felett volt. A hozott pontszám a felvetteknél már nem nagyon befolyásolt, gyakorlatilag 40-50 pont közötti a hozott pontjuk.


K.: A szóbelire mennyi a behívási ponthatár?

V.: Az elmúlt évek tapasztalata alapján változtatnunk kellett. Ettől az évtől az írásbelik után jelenik meg a behívási ponthatár. Bizonyos szerzett pontszám alatt helyesebb, ha nem kell szóbelizni.

K.: A Hit- és világnézeti felvételi írásbeli és szóbeli is vagy csak írásbeli? Mikor van ez a felvételi?
V.: Csak írásbeli. A szóbelin már inkább csak szövegolvasás, annak visszaadása, értelmezése, és általános kérdések vannak. Az írásbelik és szóbelik általános ideje a felvételi tájékoztatóban olvashatók.

K.: Azt szeretném megkérdezni, hogy ha matematikából közepes vagyok, de törekszem kijavítani, akkor van-e esélyem a hatosztályos oktatásba bekerülni önökhöz.
V.: Van, de valóban érdemes erősíteni ezt a tárgyat is, hogy mások ne kerüljenek eléd.

K.: Lesz-e szénszünet?
V.: Addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. Természetesen van jó intézkedési tervünk, mely betartásával jól tudunk spórolni az energiával, így a tervünk az, hogy végig jelenléti oktatás legyen iskolánkban.

K.: Köszönöm, hogy óriási erőfeszítések árán lehetőséget teremtettek az iskola bemutatására, megismerésére. Fantasztikus volt látni a nyílt órákat, a kísérleteket és a többi érdekes információt tartalmazó kisfilmet. Máshol ilyen részletes bemutatással nem találkoztam! A honlap is nagyon jól áttekinthető, én minden kérdésemre választ kaptam.
V: :-) Köszönjük!



















Küldetésünk



Tanítva nevelünk. Nevelve evangelizálunk

Mégis, egy igazi kamasz tart a nevelés szótól,

még inkább az evangelizációtól.

Tudjuk. Joggal. Mert direktben nem lehet.


Ezért a jó tanár „suttyomban” nevel.

Úgy, hogy néha még maga sem veszi észre.

Matekórától rajzóráig. Ebédlőtől röplabdáig.

Nagyritkán elejtett szóval – sokkal inkább tettel, személyiséggel, példával.


A jó tanár az, aki a tárgyát komolyan veszi, és ez átragad diákjára.

Az, aki hitét megéli és diákjait ezzel legalább keresővé teszi, mérlegelésre készteti.

Az, aki számára az istenadta tehetség érték, és diákjai kamatoztatni akarják azt.


A diák kritikus és éles szemű. Kiszúrja az ilyen tanárokat, az ilyen iskolát.

Azt a tanárt és azt az iskolát, amely úgy segít a tehetség és hit,

de legalábbis a nyitottságra készség kibontakoztatásában,

hogy azok mindennapi munkájában egy külső szemlélő

először csak az oktatás minőségét látja.


De mi tanítva nevelünk. És nevelve evangelizálunk. Tanítva evangelizálunk.

Ez a mi küldetésünk.




Az iskola számunkra

A családfogalom logikájához hozzátartozik, hogy az már akkor létezik, amikor még gyermekek meg sem születnek, és család akkor is, amíg a gyermekek fölcseperednek, és akkor is az marad, amikor a gyerekek kirepülve új, más családot alkotnak. Mert a család valójában: a két szülő, és azok egymás iránti szeretete.


Valahogy hasonlóképp csatlakoznak a gyerekek az iskolához. Ők ott növekednek, bölcsebbé válnak. De tudnunk kell, és nekik is tudniuk kell, csak négy-hat évre része az életüknek az iskola, ez az iskola; majd aztán ők továbbállnak, egy kis darabkát visznek ugyan a diákévekből, mely beépül a felnőtt életükbe, de ők itt csak átmenetileg voltak azért, hogy a felnőtt életre készüljenek.


Így az iskola maga a tanári kar.

Nem kizárva ebből a gyerekeket, hanem éppen otthont teremtve nekik.

A tanári kar fölkészültsége biztosítja a diákok tudását. A tanári kar közössége az alapja a diákok közösségének. A tanári kar hívő közössége alapja diákok hitre nevelésének. Ha a tanárok tisztelik és szeretik egymást, úgy a diákok is hasonlóképpen fordulnak egymáshoz.


És így a tanóra maga a tanár.

A tanár fölkészültsége biztosítja a diák tudását. A tanár közösségre való nyitottsága segíti a diákok közösségének kialakulását. A tanár hívő élete kell, hogy minta legyen a diákok számára. Ha a diák szeretheti a tanárt, úgy a tanár a személyisége megteremt mindent, ami kell egy órához, és azon keresztül mindent megadhat neki, amire szüksége van a fejlődéséhez.


Mindezzel a felelősséggel kell tudnia bánni a tanároknak, a belőlük alkotott közösségnek, mely az iskolát jelenti, ahová szülők és gyermekek bizalommal beléphetnek - társsá válhatnak négy-hat évre.


Az iskola az a hely,
ahol a tudásunkból jegyet,
a jegyünkből bizonyítványt csinálnak.

Utána a bizonyítványból
egyetemi jegyzetelést,
abból pedig tudást.

Akkor már csak azt nem értem,

minek ez az egész hajcihő. :-)

„Megdörzsöltem a hőmérőt,
hogy Anya lázasnak higgyen,
és babusgasson.
De ő azt kérdezte:
matekdolgozat?”

(Ágai Ágnes)

Indulhat a kvíz?

Vigyázz!

Kész!

Tűz!

13 kérdéses kvíz iskolánkról

Mikor épült az iskola?

1920

1996

1932

1.

Majdnem jó! Ekkor alapították.

Egy kissé melléfogtál. De valamiben igazad van: ekkor indulhatott újra a kommunisták után.

Mikor épült az iskola?

1932

Talált! Fábián Gáspár műépítész tervezte, akkor Európa legmodernebb iskolája volt. Most is ezen igyekszünk :-)

1.

Piaristák

Bencések

Megváltósok

Melyik a fenntartó rend?

2.

Sajna nem talált.

Ők azt vallják, „Nevelve evangelizálunk” – A mi iskolánk küldetésnyilatkozatában az oktatás is előkelő helyen áll.

Közel jársz. Ők azt vallják „Ora et labora” – „Imádkozz és dolgozz”

Melyik a fenntartó rend?

Megváltósok

Ki súgott? Igen. Ők azok. Mi „Oktatva nevelünk - nevelve evangelizálunk”

2.

2

7

10

Hányféle nyelvet lehet nálunk tanulni?

3.

Bizonyos szempontból igazad van – egy diák valóban a gimnáziumi korban már két nyelvet tanul. De nem voltál pontos...

Hát az azért sok lenne. A végén még szuahélit is kellene tanítani. No persze, előbb utóbb még szükség lehet rá... :-)

7

Te egy poliglott vagy, vagy mi :-). Igen. Angol – Német – Francia – Olasz – Spanyol – Orosz. A 7. te magad légy :-) A magyar! :-o

Hányféle nyelvet lehet nálunk tanulni?

3.

3

1

5

A menzán hányféle menüből lehet választani?

4.

Hát, ha így lenne, akkor csak a harmad diákság étkezne nálunk...

Jó lenne, de azt már úgy hívják „Gundel étterem"

3


Igen. És szeretik a diákok. Egyféle leves – háromféle második fogás.

A menzán hányféle menüből lehet választani?

4.

4

8

18

5.

Hányféle tárgyból van emelt szintű képzés?

Végül is… Ha nagyon jól tanulsz, bírod szusszal, akkor a 11-12. évfolyamban akár négy emelt szintű képzésre is járhatsz… De azért ennél több választási lehetőséged van.

Ennyi tárgy nincs is!

8

Jó! Magyar, töri, matek, info, fizika, kémia, biosz, földrajz. E nélkül nehéz bejutni jó felsőoktatási intézménybe, de bent maradni még nehezebb...

Hányféle tárgyból van emelt szintű képzés?

5.

Úgy 10 ezer

Úgy 40 ezer

Úgy 100 ezer

6.

Hány kötetes a könyvtárunk?

No, azért ennyi kötete egy könyveket nagyon szerető családnak is van.

De jó lenne!

Úgy 40 ezer

Eltaláltad! Csak nem olvastad már őket? :-) Fogsz megfelelőt találni, az biztos. Lassan már 50 ezer is megvan…

Hány kötetes a könyvtárunk?

6.

20

23

30

7.

Hány okostáblán tanítunk összesen?

Majdnem jó! Az elmúlt tanévben volt ennyi. De most már egy kicsit több van!

Majdnem jó! Ennyi osztályunk van most. De nemcsak a osztálytermekben vannak digitális táblák!

30

Igen. 30. Fontos az okostábla, de még fontosabb az okos diák, és a jó tanár.

Hány okostáblán tanítunk összesen?

7.

640 m2

510 m2

820 m2

8.

Mekkora az új tornacsarnok, a Szent Gellért Terem?

Már ekkora is nagynak számít. De a csarnok ennél még mindig tágasabb!

Hu, azért ez már akkora lenne, hogy elveszne benne két osztály - no meg gondoljunk a fűtésére, pedig hőszivattyús :-)

640 m2

Mekkora az új tornacsarnok, a Szent Gellért Terem?

8.

Igen. Egy szabványos kosárlabda-pálya méret. NBI-es meccseket is lehet benne rendezni. Röplab-dások figyelem: a belma-gassága pedig – a gerendák aljáig! – 8,5 méter…

Ilyen terem nincs is!

9.

Mi az a „Boszikonyha” az iskolában?

Rosszul viselkedő diáklányokat zárnak oda.

Sütés főzés – kézműveskedés

De! Van! Csak boszorkányok nincsenek. Legalábbis nálunk.

Nem – pedig igény van rá ;-))

Mi az a „Boszikonyha” az iskolában?

9.

Sütés főzés – kézműveskedés

Igen! Csak nem kondérban főznek, mint a valódi boszor-kányok. Sőt, még fiúk is vannak köztük – míg meg nem főzik őket…

10.

Az uszoda csak dísznek van, vagy használják is?

A kisebbeknek van heti egy úszása

Az iskola éke, dísze -
nem több.

Minden osztálynak van úszás órája

Ékünk, díszünk –

de használjuk is.

No, azért az nem. A nagyok már jól tudnak úszni. Sőt. Próbálnak megúszni :-)

Az uszoda csak dísznek van, vagy használják is?

A kisebbeknek van heti egy úszása

Igen. Sőt, vannak, akik már kisbaba koruk óta itt úsznak. Tudniillik van nálunk valami „ebihal” vagy „bohóchal” vagy milyen nevű kisgyerek-úszás egyesület is esténként

10.

11.

Hány csocsón játszhatnak a diákok?

Legfeljebb egy-kettő darab

Nincs is csocsó az iskolában.

Többé-kevésbé négy darab

Ha csak ennyi lenne, közelharcot folytatnának a diákok a csocsóért :-)

Higgy a szemednek!

Hány csocsón játszhatnak a diákok?

Többé-kevésbé négy darab

Honnan tudod? Testvéred ide jár ? :-) Igen, négy nagy csocsó van. A diákjaink nagyon szeretik.

11.

12.

A Szent Imre - Margit focirangadót ki nyerte?

Sajnos a Margit vesztett.

Természetesen a Szent Margit!

Döntetlen lett a meccs

Majdnem ;-)

A döntetlenekben nem hiszünk. Mindig van, aki jobb.

A Szent Imre - Margit focirangadót ki nyerte?

Sajnos a Margit vesztett.

Ha jól tanulsz és jól is focizol, akkor nálunk a helyed: erősítsd a tanulást és a sportot is :-)))

12.

13.

A legifjabb tanár hány évvel fiatalabb a legöregebbnél?

70

40

65

Hát félrefogtál. Ilyen egyszerű különbség bármely tanári karban van.

Akár ennyi is lehetne, de lehet, hogy kevesebb, az is lehet, hogy több.

A legifjabb tanár hány évvel fiatalabb a legöregebbnél?

70

Igen. Lajos atya, aki még tart misét, elmélkedést, visszaemlékező órát a gulágról...: idősebb, mint az épület. És mégis peckesen jár!

13.

3.

13+1=Kakukktojás: Az elmúlt 4 évben hányadszor vagyunk az első százban?

1.

2.

Ne légy ilyen kicsiny hitű!

Nem talált!

3.

13+1=Kakukktojás kérdés. Az országos rangsorban hol van az iskola?

Kb. másfélezer gimi – szak-gimi van. 2019-ig még nem voltunk soha az első száz-ban. Az utóbbi 4 évben most már harmadszor vagyunk köztük. És egyre jobbak vagyunk azzal a mércével is. Cél a csillagos ég. A Szent Margit előre megy...

13/13 Gratula!

Igazgatói beszámoló

Az iskoláról röviden

Hasonló gondolkodású lányok, fiúk, hasonló gondolkodású családok - és a tanulás, igényesség és hit értékrendjén álló, biztonságot nyújtó iskola - tanári kar. Ezek együttese iskolánk - a Megváltós nővérei immár 100 éves iskolája.
Az október végi iskolai kérdőívünk ("minőségbiztosítás") alapján a három dolog, amit leginkább szeretnek diákjaink az iskolánkban: oktatás minősége, közösség, értékrend-szemlélet. Küldetésünkről történő gondolodásunkat az alábbi linken lehet megnézni.

Küldetésünk - szemléletünk

Igazgatói beszámoló

Tanulmányi rendünk

Hat és négy osztályos, általános tantervű, illetve egy 5 osztályos 1+4 éves angol nyelvi előkészítős, katolikus gimnázium vagyunk. A hat évfolyamos osztályok 34-34 fővel indulnak, a 4 évfolyamos és a nyelvi előkészítősök 36-36 fővel. Átlagosan egy osztályban 32 diákunk van. Az épület elég tágas, a termek is, így kényelmesen elfér mindenki - sajnos még galacsindobálásra is van hely... :-)

Igazgatói beszámoló

Kiket veszünk fel?

Ha lehet, legyen jó tanuló, szorgalmas, rendes! Ha nem az, akkor legalább legyen szorgalmas, rendes! Ha az se – akkor – , legalább egy kicsit szorgalmas és nagyon rendes és majd meglátjuk :-) Ja, majd elfelejtettem. Mi olyan diákokról álmodozunk, akiknek nemcsak merészek az álmaik, de meg is valósítják.

"Azt álmodtam, hogy felnőttem. Gyorsan felébredtem. Még annyira jó gyereknek, diáknak lenni"

Hát, az a helyzet, hogy senki sem tökéletes :-).
Egyébkét meg kell kérdezni a protestáns, unitárius és egyéb felekezetű diákjainkat :-) (Nekik külön hittanuk van.).
Sőt, olyanok is vannak, aki meg sincsenek keresztelve.

De mindannyian egyetértenek abban, hogy kellenek eszmények, hogy olyan világban szeretnének élni, olyan világot szeretnének alkotni, melyben a bizalom, az elfogadás, az tettvágy, a megértés és szeretet elsőrendű. És ami a legfontosabb: egy osztályba járnak, és jóban vannak egymással.

Igazgatói beszámoló

Mi van azzal, aki nem katolikus?

Hát igen. Tanulni - azt érdemes. De hát épp ezért léptél be erre az oldalra, és lépsz majd be a sulinkba. És az is igaz, komolyan vesszük - és ezzel veszünk komolyan téged is. Heti 4-5 óra matek, sok nyelvóra, emelt szint plusz kettő, és plusz négy óra. Komoly és biztos tudást adunk a kezedbe - csak nyisd ki a markod - és az elméd.

Az utóbbi négy évben ez évben már harmadszor kerültünk az első 100 iskola közé. Köszönhetőn diákjainknak, a tanároknak, a minőségi oktatásnak. Több mint 25 éve nyitott újra a már több, mint 100 éves iskola. És egyre jobbak vagyunk - mutatják ezt az érettségi, a felvételi eredmények; de az is, hogy sokan más iskolákból kitűnő eredménnyel kérnek hozzánk átvételt nemcsak a rendes felvételi időkben...

Igazgatói beszámoló

Tanulmányok

Az első nyelv heti négy órában, a második heti háromban. Az első az angol vagy a német. A második e kettő + a francia, olasz, orosz, spanyol lehet. A nyelvi előkészítősök az első évben 18 órában tanulnak angolt..
Egyébként magas a nyelvi óraszám. Összességében egy hatévfolyamos diák évente átlagosan heti 4 órában tanul első nyelvet. Ha egy évre zsúfítanánk: 24 óra lenne hetente. 6 év alatt ez még többet jelent. Nyelvtudást. A 4 évfolyamosok átlagban még magasabb órában tanulnak. A nyelviseket ne is említsük...

Diákszáj:
"Biblia? Teremtés könyve 11. fejezet?
Á… kamu az egész. Bábelt a nyelvtanárok találták ki."

Igazgatói beszámoló

Nyelvoktatás

Igazgatói beszámoló

Az iskola felszereltsége

Minden teremben számítógép, projektor, internet (tanári használatra :-) ) Már 30 okostáblánk van - és nagyon ki vannak használva. A távoktatáshoz vannakkamerák, térmikrofonok. Van közösségi termünk teázóval, babzsákokkal, stb. szépen fölszerelve. No meg jónéhány csocsó a diákság nagy örömére.


Tessék számolni :-) Magyar, történelem, matematika, informatika, fizika, kémia, biológia, földrajz. Fontos a továbbtanuláshoz, de még fontosabb az egyetemen történő bentmaradáshoz...
A továbbtanulást tervezők - vagyis gyakorlatilag mindenki - jár valamilyen emelt-szintű képzésre. Mondhatnánk, ez a titkos kulcs a felsőoktatási intézmény ajtajához.

Igazgatói beszámoló

Emelt szintű képzés

Emelt-szintű képzések

Három jól felszerelt informatika terem, egy robotika terem, gépírás tanulás, robotprogramozás, felhasználói programok, programozás - drónok, lego-robotok, MálnaPC-k -- minden, amire a 21. században szükség lehet.
Jó tudni, hogy progarmozni is tanulnak a diákok. Nagy kihívás, mint a matematika. De aki jó benne, annak határ a csillagos ég.

Igazgatói beszámoló

Informatika-oktatás

"Az igazi robot csak úgy tesz, mintha robot lenne"

Igazgatói beszámoló

Továbbtanulás - továbbtanulási ráta

Legutóbb az érettségiző osztályok 90-95%-át felvették egyetemre - főiskolára. Műszakitól orvosiig, informatikától bölcsészig. Csak az nem tanul tovább aki nem akar...


Remélhetőleg soha nem kell többé.
Hogy milyen volt?
Rendezett, kiszámítható, egységes felület, sok élő online óra, nem elszálló, hanem elvégezhető tananyag, diákok visszajelzései alapján korrigált, vezetőség által felügyelt, elégedett diákok, elégedett szülők.
Arról van szó, hogy a visszajelzések alapján országos szinten is a távoktatást hatékonyan és magas szinten oldottuk meg. Pályázunk is egy címre – a képen látható.

Egyébként biztonság kedvéért kéthavonta van egy online napunk, épp, most hétfőn lesz egy, hogy ne zökkenjünk ki belőle - és kipihenjük a mai napot, merthogy ma olyan jók voltunk, hogy erre pihenni kell :-)

Igazgatói beszámoló

Digitális oktatás, Online oktatás

Mind a tanévben, mind a a szünetekben nagyon sok programot kínálunk.
A teljesség igénye nélkül: kerékpártúrák, néhánynapos kirándulások, evezőstúrák, egynapos kiruccanás a hegyekbe, színházlátogatás, paintball, közös mozi.
Az osztálykirándulásaink kéttő, vagy három naposak.
Természetesen az osztályprogramokon átnyúló lehetőségeket is érdemes kihasználni: Irodalmi Kávéház - ahová diáknyelven beszélő neves előadókat hívunk, vagy a Boszi-konyha, ahol diákjaink a főzéstől a koszorúkészítésen át a pogácsasütésbe is belekóstolnak. A KeCsap - a Keresztény Csapat egy különösen izgalmas kis közösség - érdemes róluk olvasni a honlapunkon.

Igazgatói beszámoló

Iskolán kívüli programok

Van, két német és egy Selmecbányai - ez utóbbi angolul. Mi megyünk egy hétre, - ők jönnek egy hétre. Mi is örülünk - ők is örülnek. Itt is van program, kirándulás, tanulás - ott is.
Nyáron és évközben pedig az angolosok Angliai kirándulást vagy épp Máltán egy hetes nyelvkurzust szerveznek sok szabad programmal.
A vírus sajnos két évre felfüggesztette ezeket.

De ez évben újra van már időpont. - Csak legyenek újra jóban a nagyhatalmak...

Igazgatói beszámoló

Külföldi kapcsolatok

Egy osztálynak évente négy-öt vasárnapi miséje, és 5-6 hétköznap reggeli miséje van. Van lelki nap előadókkal, csoportos beszélgetéssel, programmal. Tanítás előtti és utáni ima.
De ami a legfontosabb: rajtad áll, hogy az elméden és testeden túl mit kezdesz a lelkeddel. Mi a tanulmányokat kérjük számon - a lelkedet csak segítjük, de te tartod karban.

Még valami. Már második éve egy-egy napra elmegy minden osztály lelki napra - közösségi programokkal, egyéni gondolkodással, összetartozást erősítő játékokkal. Nézd meg az osztályvideókat -- nagyon szeretik!

Igazgatói beszámoló

Mit jelent, hogy egyházi iskola?

A szóbelire történő behívás ponthatárai az írásbelik után jelennek meg.

Az elmúlt évben a felvettek szerzett pont-átlaga 70 volt. Az előző évben 65. Azelőtt 62...

A szóbeli
Először olvasni kell egy rövid szöveget, arról beszélgetni, majd kötetlenebb beszélgetés a felvételiző helyzetéről, világáról, elképzeléseiről.

Igazgatói beszámoló

Ponthatárok, szóbelik

Igazgatói beszámoló

Köszönöm a figyelmet!

Tessék belépni!