A Kék meg a Sárga (2. oszt.)

A Kék meg a Sárga

piros

fehér

kék

barna

sárga

vi-lá-gos-kék

vörös

bordó

lila

szürke

ró-zsa-szín

na-rancs-sár-ga

fekete

zöld

Olvasd a felvillanó szavakat!

piros

fehér

kék

barna

sárga

vi-lá-gos-kék

vörös

bordó

lila

szürke

ró-zsa-szín

na-rancs-sár-ga

fekete

zöld

Most a színt mondd, amivel írtam a szót!

Színezd az egereket!

Színezd zöldre az egeret!

Nagyszerű!

Itt narancssárgára színezd!

Ez igen!

Ez az egér rózsaszín legyen!

Ügyes!

Ezt az egeret szürkére színezd!

Sikerült!

Most lila legyen az egér!

Szép!!

Itt világoskék legyen az egér!

Ez szép volt!

Ez az egér bordó legyen!

Ez is sikerült!

tenger

felhő

farmernadrág

ég

szilva

rendőrautó

villamos

búzavirág

kanári

szalmaszál

kukorica

citrom

banán

Nap

napraforgó

aranygyűrű

Mi lehet kék, mi lehet sárga?

búzavirág

kanári

napraforgó

- Nem menne kicsit távolabb?

- Méghogy én köszönjek?

- Kacagnom kell!

- De Ön egyhangú és unalmas!

- Látott már maga napraforgót?

- Különben is, talán köszönne?

Melyik festékpötty mondta?

unalmas

egyhangú

színezem

kacagnom

festem

nevetnem

válaszolta

felelte

ingerülten

bosszúsan

távolabb

messzebb

Keresd a hasonló jelentésű szavakat!

Lázár Ervin: A kék meg a sárga Egyszer két festékpötty – egy kék meg egy sárga – egymás mellé esett a papírra. Egészen közel, a szélük összeért. – Nem menne kicsit távolabb? – mondta ingerülten a Kék. – Menjen maga – válaszolta a Sárga –, s különben is, talán köszönne! -Ezzel hátat is fordított volna, mert a Kéket parasztos színnek tartotta – csak hát ez a festékpöttyöknél nehéz ügy, mert sem odébb menni, sem hátat fordítani nemigen tudnak. – Még hogy én köszönjek?! Egy Sárgának! – morgott fitymállóan a Kék, és bizonyára lebiggyesztette volna a szája szélét, ha lett volna neki. – Talán csak nem azt akarja mondani, hogy nekem kellene előre köszönnöm? – De azt. Ha nem látná, én a Kék vagyok! – Engedje meg, hogy fölkacagjak – mondta gúnyosan a Sárga –, hiszen maga a legközönsége-sebb szín a világon, nem is lehet egy napon említeni velem… és legyen szíves, ne könyököljön az oldalamba. – Először is maga könyököl az én oldalamba, másodszor pedig én színezem az eget, a tengert, a vizeket, a legszebb virágok kékek, és az emberi szemek közül is a kékek a legszebbek. Képzeljen el egy sárga szemű embert… brr… vagy sárga vizet! Egyáltalán, hogy mer megszólalni mellettem! – Mindig tudtam, hogy nagyon közönséges, de hogy ennyire! Mégiscsak túlzás! Még hogy a kék virágok a legszebbek! Látott már maga kankalint? Meg őszi erdőt? Maga túl mohó. Beszínezi az egész eget meg a tengert, csupa kék mindenütt. Unalmas. Én mértéktartó vagyok, sohasem válok unalmassá… Kérem, ez mégiscsak disznóság, most már egészen belém mászik… Árnyalatokban rejtőzöm, kis foltokban jelenek meg. S egyébként is, ha nem tudná, én az Okker családból származom. – Okker?! Erre vág fel! Az is egy család? Az én őseim sokkal előkelőbbek, például sohasem lenne közülük senki olyan tolakodó, mint maga! Tudja meg, hogy én Ultramarin vagyok. – Hah! – kezdte a replikát egy színészi felkiáltással a Sárga, de nem volt ideje befejezni a mondatot, mert a kisfiú, akinek az ecsetjéről lehullottak, meglátta őket, és így szólt: – Nicsak, milyen szép zöld pötty!

Akarsz játszani?