Mikulás ajándéka

Kedves gyerekek!

Összegyűjtöttem nektek néhány ajándékot.Remélem, örültök majd nekik!

Szeretettel: Mikulás

Móka

Vers

Dal

Film

Mese

Legenda

A Mikulás bűvös köpenye Sok évvel ezelőtt a Mikulás gyönyörű, zöld gyapjúkabátban és nadrágban indult útnak karácsonyeste, amit a manószabók készítettek neki. A zöld a manók kedvenc színe, mert zöld leveles, erdei otthonunkra emlékezteti őket. A gyapjúkabátot vastagra szőtték, nehéz volt, és meleg, de miután sok évig védte a Mikulást a zord téli időjárás ellen, elrongyolódott. A manószabók tudták, hogy a Mikulásnak új bundára van szüksége, és elhatározták, hogy a valaha létezett legcsodálatosabb ruhát készítik el neki. Megkérték a tündéreket, hogy segítsenek nekik megtalálni a legjobb kelmét. A tündérek beutazták az egész világot, és összegyűjtötték a legfinomabb pókselymet. Aztán tündérrokkával fonalat sodortak a selyemszálból, és fa szövőszéken anyagot szőttek belőle. Végül, amikor megmutatták a kelmét a Mikulásnak, annak szeme-szája tátva maradt a csodálkozástól.- Ez a legbámulatosabb kelme, amelyet valaha is láttam - áradozott. - Olyan könnyű, mint a levegő, és úgy csillámlik, mint a pára. Csak egy hibát tudok rajta felfedezni. Ha ebből az anyagból készült köpenyt fogok hordani, én is csillogni fogok, mint egy áttetsző kísértet. Pedig nem akarom megijeszteni a gyerekeket, amikor meglátnak!A tündérek kuncogtak. Ők már erre is gondoltak. Az utolsó ténykedésük az volt, hogy olyan kényelmessé varázsolták a kelmét, amilyenné csak lehetett. Bűbáj segítségével elfogták a nyári naplemente lágy, száraz melegét, és kimosták a kelmét a rózsás, bíborvörös ragyogásban. Mire a manószabók befejezték a Mikulás köpenyét, az igéző anyag gazdag, piros színben pompázott.

Devecsery László: Jön a Mikulás A Mikulás gyorsan eljő feje felett nagy hófelhő.Rénszarvasok húzzák szánját, hó csipkézi a bundáját. Kövér puttony van a vállán, hópihe ül a szakállán. Mikor hozzád megérkezik, cipőd sok-sok jóval telik. Hull a hó, nézd, odakint, a Mikulás néked int.

Élt egyszer régen Myra városában sok száz esztendővel ezelőtt egy öreg pap. Szálfatermete volt, kicsit kopaszodott, fehér szakálla göndörödött, a szeme mindig mosolygott. Talpig érő piros ruhában járt, mert ő volt a város püspöke, de a szép piros ruháját mindig belepte a por, mert nagyon szeretett sétálni a városban. Mindenki ismerte és nagyon tisztelte, csudás történeteket meséltek róla mindenfelé. Egyszer Miklós püspök éppen esti sétájára indult. Így tette ezt már régóta, nap, mint nap. Az egyik szűk utcácskában állt egy szegényes házikó, ismerte is az öreg pap a ház gazdáit. Három szép lányka lakott ott az édesapjával. Hát, ahogy a püspök odaért ehhez a házhoz, nagy sírás-rívás, hangos vita zaja hallatszott ki az ablakon. Meghökkenve állt meg, még sosem hallott innen ilyet.– Istenem, bocsásd meg bűnömet, csúf dolog a hallgatózás, de csak meg kell tudjam, mi a baj! – gondolta magában, azzal megállt az ablak alatt, és erősen figyelt.– Jaj, apám, adj el engem rabszolgának, ismernek az emberek, tudják, hogy jó, dolgos, szorgalmas lány vagyok! Megvesznek majd jó pénzért, nem kell éhezned a testvéreimmel – sírt a legöregebb leány.– Apám, ne hallgass rá! Vőlegénye van. Menjen férjhez a nővérem. Engem adj el, bírom a munkát, tudja mindenki! – zokogta a középső.– Csitt, apám, ne hallgass rájuk! Én vagyok a legfiatalabb. Értem adják a legtöbb pénzt, engem adj el! Jó rabszolga leszek. Talán sok év múlva majd ki is válthatom magam. Utánam nem sír senki – hallotta Miklós püspök a legfiatalabb leánykát.Azt már nem hallotta az öreg püspök, mit mondott a lányok apja, mert hosszú piros ruhájában szaladt visszafelé a kolostorba, ahogy csak a lába bírta. Gyorsan előkotort a padlódeszka alól egy ládikát, és kinyitotta. A szegényeknek félrerakott pénzt gyűjtötte abban a ládikóban, azokat az aranyakat, melyeket jólelkű adakozóktól kapott. Remélte, elég lesz ahhoz, hogy megmentse a három lányt a rabszolgaságtól. Miklós püspök hosszan bámulta a pénzkupacot, majd tologatni, rakosgatni kezdte az érméket. Három lány. Három kupac arany. De hogy adja oda? Aztán eszébe jutott a megoldás. Mindhárom kupacot belerakta egy-egy bőrzacskóba. Megvárta, míg beesteledett, és olyan késő nem lett, hogy már senki sem járt az utcán, és akkor a három pénzeszacskóval a piros ruhája alatt visszament a városba.Egész úton örvendezett magában, és hamarosan megérkezett a házhoz. Egyik ablakban sem világított gyertya, mindenki aludt odabent. Miklós püspök hozzálátott, hogy véghezvigye a tervét. Kihúzta a zacskókat a ruhája alól, majd az egyik nyitott ablakon át bedobta a házba az elsőt, aztán a másodikat, végül a harmadikat is, és gyorsan visszasietett a kolostorba.Másnap reggel a család három zacskót talált a földön. Vajon hogy kerülhettek ezek ide? Ki hozhatta őket? És mi lehet bennük? Az első két kérdésre egyikük sem tudta meg a választ, a harmadikra azonban mindjárt feleletet kaptak, amikor kinyitották a zacskókat.– Dicsőség Istennek! – kiáltotta az apa. – Imáink meghallgatásra találtak! Együtt maradhat a családunk! Csoda, valódi csoda! Senki nem tudja, hogyan derült ki az igazság. Talán a szomszéd árulta el, aki mindig az ablakból leskelődött, hogy piros ruhában járt valaki a sötét utcán, vagy valaki más látta, amint az öreg püspök ajándékokat dobált be a házba.A lányok mindenesetre szépen sorban férjhez mentek, éltek boldogan, lett sok gyerekük. Sose éheztek többé, és még az unokáik is áldották Miklós püspököt. Ők mesélték nekem is, hogy a jó püspök lelkét angyalok vitték a mennyországba. De Miklós püspök azóta sem feledkezik meg senkiről. Gondoljátok csak el, hány ablakon röpíti be az ajándékait esztendőről esztendőre!