Want to make creations as awesome as this one?

No description

Transcript

Emlék - tárgy - alkotáspályázat

2020 tavasz

A közönségszavazáseredménye

Virtuális kiállítás

Összeállította: Borókay Zsófia

... fotókon keresztül

... irodalmi művekben

Így láttuk a karantént...

Kattints a képre!

Dittrich Panka:Karantén haikuk

Simogat engem Karja nélkül is érzemMagához ölel

Képtöredékek Igéző csoda az isAmi látatlan

Hímzett terítőnAz öltésekben elvarrtSzelíd sóhajok

Dittrich Panka:Karantén haikuk

Levelet írok A virtuális térben Billentyűt ütök

Könnye felszáradAz örök hála cseppje Kehelyben nyugszik

Távoli útról Másvilági emlékkel Fújdogál a szél

Dittrich Panka:Karantén haikuk

Dicső tehetség Ha felfedezni vélnek Jut egy pálmaág?

Koronavírus Átírta a világunkBorús karantén

Anyám nem nevelt Neki hogyan köszönjem Gondviselésem?

Dittrich Panka:Karantén haikuk

SzomszédasszonyomÜl a gangon képet varr Keresztöltéssel

Keresztbe-kasba Fókuszált tereinkenKaszál az időnk

Dittrich Panka:Karantén haikuk

Szemünk fényei Másképpencsillannak megA monitoron

Minden festett szín Bármilyen papírlaponKüld egy illatot

Dittrich Panka:Karantén haikuk

Krisztus nem torzó-karját is nekünk adja:ti az én testem.

Krcsméri János:A feltámadott Krisztus legendája

Krcsméri János: A Feltámadott Krisztus legendájaTörténetünk a régmúltba nyúlik vissza, mikor a magyar is csak szolga volt a maga hazájában, és nem volt elég, hogy az Ausztria országbeli urak mondták meg minékünk, hogy mi a helyes a magyar földön, csak a chatolikusoknak volt szava az országban! Itt kezdődik mesénk, az Úr 1700. évében, annak is a Szent György havában, mikor Isten kegyelméből, I. Lipót, a Habsburg – házbeli, volt Magyarországnak koronás fője. A császár néhány esztendővel ezelőtt adatta ki, az Úr 1691. évében, a maga Explanatio Leopoldina-ját. Felséges urunk rendelkezése szerint, ágostai hitűek csakis a Felséges uralkodó által meghatározott helyen tarthaták maguk Istentiszteletét, melyet még a Felséges Mindenható 1681. évében kiadott törvényében felsorolá az nagyurunk. Ezen becikkelyezett, az artikulusokban felsorolt falvakban, s városokban engedélyezett az ágostai hitűeknek szabad vallásgyakorlatuk.Rábaközben, annak is a maga artikuláris helyén, Vadosfán, az ágostai hitűeknek volt egy temploma. Ne úgy tessenek elképzelni e templomot, mint manapság, nem volt annak se tornya, se harangja, még nagy se volt. Egy egyszerű, döngölt padlós vályogház, benne a maga Istennek szentelt oltárával, s a Feltámadott Krisztus Urunk szobrával.Mikor a hét első napján, tudvalevőleg vasárnap vége valá az Úrnak szentelt tiszteletnek, az emberek elhagyák a templomot, s a lutheránus pap bezárá az templom nagy kapuját. Az üres házban nem maradá más, csak az Feltámadott Krisztus szobra, no meg a Szentlélek. Mikor Feltámadott Krisztus Urunk érzékelé, hogy egyedül ő vala a templomban, az oltárról körültekinté az üres teremben. Látá, hogy valóban kiürült az Isten háza, viszont őt otthagyák. Hát lehet ilyet tenni a Feltámadott Krisztussal? Emberi kéz alkotta építménybe zárni, hogy csak a kiváltságosok láthaták? Feltámadott Krisztus Urunk, ki természetesen jól tudta mi szörnyűség, s vész pusztít Európa országiban, köztük Lipót király Magyar országában, mégsem tetszett neki, hogy őt, az emberek szeme elől elzárva tartják. Körülnézé, s látá, hogy egy ablak nyitva marada. Lemászá, az Feltámadott Krisztus Urunk az oltárról, s a templom döngölt padlóján végigmené, egészen az ablakig. Ott a templom drapériáján felmászá az ablakba, ki a párkányra. Onnan aztán tovább a templom tetejére, gondolá, onnan majd mindenki látja, s, aki csak arra jár, a Feltámadott Krisztus erejével, újult erővel végzi majd az maga dolgát, merthogy Krisztusunknak is volt ereje a kereszten elviselni a bűneinket…A hét első napján, de már a következő vasárnap, mikor az emberek menének megszentelni az Úrnak napját, nagy kétség fogá el őket, mikor látják, az oltáron nincs ott a szobor.- A Mindenható… – két kezét összetéve kiáltá fel Boris asszony - a Feltámadott Krisztus eltűnt! Ellopták!Mindenik ember megbotránkozott ezen eseményen, mert nem értik, ki tehet ilyet - mikor a templomudvarról egy gyereket hallanák:- Nini, a Krisztus-szobor a templom tetején van!Nagy öröm támad, s alleluja, s az emberek békében megtarthaták ünnepüket. Innentől kezdve pedig mindig mikor elmenének, a Feltámadott Krisztus szobrát kihelyezék a templom tetejére, hogy Ő adjon erőt, mert ha a Krisztusnak volt ereje elviselni bűneinket és feltámadni a halálból, akkor nekünk is van erőnk viselni a napjaink nehézségeit. Hogy ne bezárkózva, hanem a világnak kitárulkozva hirdessük, a Mi Urunk, s Szabadítónk erejét és nagyságát.

Feltámadt Krisztus szobraVadosfáról, 17. század

Kertész Eszter:Valóban

Bándy Krisztina:esszé

Bándy KrisztinaFeltámadt Krisztus szobra Vadosfáról c. alkotás nyománFeltámadtál Krisztusom! Odakint jársz-kelsz várod, hogy mikor jövünk feléd, nekibúsulva az útnak, mondogatva, hogy ez elviselhetetlen, hogy ez nem lehet igaz. Várod, hogy csatlakozhass hozzánk. Sokáig álldogálsz a templom előtt is, de még a plébános sem halad el a kapu előtt. Csak a fák a virágok és az állatok virulnak. Csodálatos díszlet. Egész napos dicsőítés. Örömóda. Így várakozol, kezeidet kitárva. Félig. Az egyik megtörten néz szembe veled a pocsolyából. Kicsit torz ez a jelen, még Isten sem sérthetetlen. Csonka Krisztusi test, csonka egyházak csonka szándékok.Tovább vársz. Mégsem jött senki veled szembe az úton. Most már igazán furcsállod a dolgot. Harangszóra sem érkezik senki?Hiába hívogatott a természet, hiába a templom, hiába volt minden?Feltámadtál Krisztusom! Idebent jársz-kelsz, várod, hogy mikor jelentkezünk be hozzád szívünk skype-kapuján. Minden nap vársz és mi minden nap elhaladunk melletted. Új díszletünk magunk körül ez a tudat. Nem hagytál minket magunkra. És ahogy várakozol, meglátod, hogy közeledünk. Kezünkben félénken, szem lesütve nyújtuk át a történelem oly’ sok hibája és fájdalma után: megtört, békítő jobbodat. Neked készítettük, mert feltámadtál. Krisztusunk!Semmi nem volt hiába-valóság…

"Hívjunk be most templomunkba minden elesettet "

Kota Johanna: KehelyHörögve hömpölygő hatalmasok csapnak át létünk keresztjénMily beláthatatlan jeges tömeg haladja meg a védelem erejétFuldokló bábu-halmok vergődnek egy pusztulás bordái köztMinket a lét egy kopár vas fának csonkjához kötözöttÁrvízként hegedülnek körbe minket megperdülő halálainkSoha nem voltak még ily szeplőtlenek a legmélyebb magányainkSoha nem volt fenséges emberi lét, te egyetlen förtelmes szépség!Kiábrándító koldusként mily megjövendölt megváltásra érsz még?És újabb hada jön seregének, fuvallatába öntött orkánját érzemLüktet a szememben, és belemarkol ólom-keze a mindenségbeS mily egyedüli vagy, mint e kehely, te páratlan forrongásMily értékek után áhítozol, kincseid tán partod moshatnákTe mégis üres vagy, tán kopárabb az elhalt szikár tájnálMostoha emberiség, megrendíttettél gyenge lábaidnálTükörbe nézek, és látom magam egyedül a százak közöttBánattól erezett arcomba a világ panorámája újabb kínt köhögöttMily mérhetetlen értékeket tölthetne belénk tán e világMint e kehely állunk mi oly sóvárogva s olyan ostobánMert ha nincsen erény tátongó tüdőnk vak elegyénMegtölti azt az örök bűn, és a halál szele fúj csak belénkTán elzárva ma egymástól távolabb vagyok-e, mondd tőletekVagy az a kitárt távolság egyforma magányt öklendezMikor be van zárva a test, mondd rab lehet a lélek is?És fogoly az, még mélyebb annál, mint a testünk tehetiHomály alakunk templomában kopár ima zendül felMelyre senki, tán csak a sátán vicsorgó kacaja felelBeengedni az elesettet luxus lenne a szent erénySutba dobtuk a mindeneket, egy sosem volt ereklyét„Erőssége a szegénynek nyomorúságában, oltalom a zivatarban”Szólj itt vagy e még? Látod, hogy a teremtés magát falja az asztal alatt?Karanténban ül az ember, karanténban hevernek a tárgyakTán előbb jutunk el egyesével a kitárulkozó pusztulásbaSemmint hogy pompás gőgjeink levetkeznénk e naponLerombolnánk az ős karantént, melyet ránk a kezdet hagyottCsordultig megtölthetnénk igéjével kelyhünk a másokMosolyának aranyával, de rajtunk ős-betegség rágottFelemészthetetlen lyukakat, ezt nem gyógyítja már semmi tánÉs mi fertőzöttek maradunk, amíg talpon áll e világHívjunk be most templomunkba minden elesettetBár vagyunk a kitagadottság magvának eredeteDe ha akarjuk tán semmivé idézhetjük az eredendőtEzüstté válthatjuk a felettünk gomolygó szürke felhőtVáljunk együtt új világokká törjük porrá az ős-karanténtVagy dobjuk oda foszlott lelkünk néhány darab vak aranyért…

"Badarság, mondták, ide víz soha el nem ér"

Pataki Anett: Az árvízi remete– Hallod, hogy a kertek alatt zajlik már a jég?Badarság, mondták, ide víz soha el nem ér;épülnek gátak, nincs feltartóztathatatlan.Pedig a veszély már a kapualjakban van:szelíden csordogál, tán meg sem rémülsz tőle,de mire észbe kapsz, menekvés sincs előle.Mi ropog, mi recseg itt lenn? Még mindig a jég?Tulajdon házad ez, miről hiszed, hogy óv s véd.Menekülnöm kell hát, feljebb és magasabbraa többivel, úgy nehezebb lőni a vadra.Csak arra vigyázz, ne bújjatok túl szorosan,mert még egymást fullasztjátok meg az akolban.Ott társaim taposnak, itt vízbe merülök…Legjobb az lesz hát, ha egyedül menekülök –így tanakodott, ekként zajlott a menete:elmagányosodott az árvízi remete.

"szembe mertek nézni a veszéllyel "

Kujbus Anna, esszéSokat gondolkoztam, hogy melyik tárgy fejezi ki legjobban a jelenlegi állapotot számomra és végül arra jutottam, hogy az Árvízi kehely szimbolizálja talán legjobban a helyzetünket. 1838-ban elöntötte a Duna Pestet, és ez rengeteg emberéletet követelt. De a hatalmas pánik és rengeteg tragédia közepette mégis voltak olyan emberek, akik szembe mertek nézni a veszéllyel és akár az életük kockáztatásával is képesek voltak csónakba szállni és visszaevezni a jéghideg folyóvízbe csak hogy megmentsenek annyi embert, amennyit csak bírnak. És szerintem most a jelenben megélt helyzetünk is nagyon hasonló a 182 évvel ezelőtti szükségállapothoz. Hiszen a vírus úgy tört be országunk határain, mint akkor régen a jeges víz fővárosunk élettől nyüzsgő utcáira. Az embereket ez akkor is ugyan olyan hirtelen és felkészületlenül érte, mint a mai helyzet, az egész országunkat. Az árvízi hajósok pedig egy az egyben jelképezik azokat az orvosokat, ápolókat, rendőröket, és minden egyes embert, akik a mi egészségünkért és biztonságunkért dolgoznak, sokszor akár rendes felszerelés nélkül, az életüket kockáztatva a nap 24 órájában is. Át kell vészelnünk ezt a nehéz időszakot, hiszen az élet ezután is folytatódni fog, és törekednünk kell, hogy minél hamarabb visszatérhessünk a normális kerékvágásba.

Árvízi kehely, 1838

Kertész Eszter: Csütörtök

Ha tudnám, hogy holnap meghalok,és árva lennék, elhagyott – mit tennék, mit tehetnék? Az asztalt megteríteném,ha nem is lenne épp remény,hogy mellém ülhet bárki.Ha nem ehetnék veletek,csak sorolnám a nevetek,mint osztálynévsort egykor,

minden testvér, tanítvány,ott lenne mind a listán mester, barát és szomszéd, és mondanám egyre a sort,míg világít a telihold. Ezt tenném, hogyha tudnám. De mivel sosem tudhatomcsütörtökön, se szombaton –csak terítek, csak sorolom.

Oltárkép töredék Varsádról, 18. sz.

Pataki Anett:Ma csak egy kattintás

Pataki Anett: Ma csak egy kattintás(esszé)Az internet és a telefon előtti világban a távolság leküzdésére egyedül a levelezés szolgált, ha utazni nem tudott az ember. A mai világban szinte elképzelhetetlen, hogy több oldalon keresztül vessük papírra az érzéseinket, gondolatainkat, hogy aztán borítékba tegyük, amit cellux vagy ragasztó helyett viasszal és pecséttel zárunk el a kíváncsi tekintetektől. Az pedig még ennél is szürreálisabb, hogy az üzenet heteken, vagy akár hónapokon keresztül utazzon a címzetthez, majd a válasz is ugyanilyen hosszú idő után érjen hozzánk, már ha nem történik valamilyen előreláthatatlan baleset a kézbesítés során. Ma emailek tucatjait írhatjuk meg egy nap, sokszorosíthatjuk a tartalmat, másolás és beillesztés. Csak a címzett nevét törlöm ki, majd a villogó kurzorral újat írok a helyére. Egy kattintás elküldeni, vagy megnyitni ezeket a virtuális leveleket.Azonban, amikor az 19. század végi ezüstözött levélfelbontóra nézünk, szinte érezzük azt az izgatott várakozást, amivel a tulajdonosa a kezébe vette, valahányszor levele érkezett. Egy olyan hölggyé lehetett, aki a kulturális élet vagy az oktatás színvonalának emeléséért tevékenykedett. Talán fontos leveleket bontott ezzel a késsel. Lapkiadók, írók, költők, oktatók, esetleg még miniszterek is írhattak neki, felkéréseket, válaszokat, engedélyeket, elutasításokat. A zárt borítékból nem lehetett arra következtetni, mi állt benne. A felszínén nem szerepelt egy „jó hír” vagy egy „rossz hír” feliratú pecsét. Vagyis, amíg a hölgy a kést a kezében tartotta, addig tele volt reménnyel. Hogy a felbontást követően, amikor a kést gondosan félretette, reményei beteljesedtek, vagy csalódottan vetette a levelet az asztalára, arról már nem árulkodik a levélfelbontó.A világ nagy dolgai mellett pedig szerelmesleveleket is bonthatott az ezüst kés, vagy baráti leveleket, Messzire sodródott kebelbarátnék kizárólag levélben tudathatták egymással életük történéseit. Nem volt se telefon, se közösségi média oldalak, minden lassabban történt, így alaposan meg lehetett gondolni minden választ. Ezekben az időkben, amikor kényszeredetten elszakadunk egymástól, van idő átgondolni az érzéseinket, meggondolni a szavainkat. Mégis, az összezártak között az indulat, az elválasztottak között pedig az ösztönszerű panasz hajlamos felütni a fejét.Ez a gondosan megmunkált ezüst levélbontó azt a figyelmet és tiszteletet szimbolizálja, amivel mások szavait és gondolatait kezelték az emberek egy technika előtti világban. Talán, ha az üzeneteink megtekintése előtt magunk elé képzelünk egy nekünk tetsző, a saját ízlésünk szerint kialakított levélfelbontót, az a pillanat lecsillapítja annyira a gondolatainkat, hogy tisztán fogadhassuk be a másik szavait.

Damm Diána:Leveleink tegnap és ma

Damm DiánaLeveleink tegnap és maA fiókban kallódott. Néha okiratok vagy más fontos papírok fedték el, máskor hátra csúszott a fiók végébe. Ide-oda lökdösték fontos ügyek. Nem volt már rá szükség. Már minden elektronikusan intézhető, mégis ezüst valójában pompázott. Akárhányszor félrecsúszott róla egy bankszámlakivonat vagy egy felszólítás, megcsillant jelenlétét erősítve, a felejtés ellen tiltakozva.Most mikor mindenki el van zárva jóformán mindentől: kikapcsolódástól, emberektől, a világtól, most újra szem előtt, az orrom elé tolva a tényt, hogy korábban, az „ő idejében” a kommunikáció sokkal nehézkesebb volt. Mikor papírra és pennára volt szükség, s persze türelemre. Kivárni, míg feladótól címzettig jut az üzenet. Ma pedig egy 'enter' a pár lepötyögött sor után. Ez a levélbontó kecsesen nyitotta a leveleket, mikor megérkeztek. Gazdája kezében csillogott a büszkeségtől. Nemes feladat volt az övé.A poros fiókban megfeledkeztek róla. Pedig volt ő asztaldísz is. A levélnyitó büszke volt levélbontójára. Íróasztala éke volt ez a tárgy. Sokat levelezett, eszmét cserélt abban az időben. Sok vitát folytatott, pályamunkákat juttatott el neves lapoknak és írótársainak. Megannyi válasz és meghívó érkezett számára, s mindig ezt az ezüst levélbontót használta.De ez a rég hasznavehetetlen tárgy már csak dekoráció tudna lenni. S ebbe a szobába nem is illik. A dédnagymama lakásában szebb volt. S mégis, kézben tartva elgondolkodtató, hogy milyen volt az ő korában az érintkezés, az eszmecsere, hozzászólás egymás munkáihoz, ügyintézés és még oly sok minden, ami ma könnyebben és gyorsabban működik és még csak fel se fogjuk. Meg se érezzük, pedig minden lerövidült, minden a mi kényünkre kedvünkre történik. Ami pár századdal ezelőtt hetekbe, hónapokba telt, az most pár pillanat. S most ebben a bezárt valóságban mégis olyan mintha megállt volna az idő. Pedig csak kényelmetlenebb. Ennek a levélbontónak talán most új nap virrad. Persze, internet még mindig létezik, és még mindig megkönnyíti az életünk, de a személyes találkozást nem helyettesíti. A néhány soros email, sőt a videó üzenet sem érhet fel a valódi érintkezéshez.Mikor egy levél egyfajta jelenlét is volt - a küldő gondolatait, eszméit, szépen formált sorait olvashatta, aki kézbe vette. Egy darabka valóság a másik életéből. Most pedig kapunk egy kis kék borítékot a virtuálitásban, ami elveszhet, törlődhet, olykor meg se érkezik. Nem érezhető, nem őrizhető virtuális ’kép’. Nincs benne személyesség, se történelem. A tárgyak, melyek a múltból származnak, mint ez a levélbontó is, üzenetet, értéket képviselnek. Emlékeztetnek. Mint most is. Arra, hogy milyen volt sok évvel ezelőtt egymáshoz szólni. Milyen volt várni egy válaszra. Sokszor késve érkezett egy hír. S most mégis kézbe fogható egy múzeumban, egy levéltárban, vagy a nagymama fiókjában. Az elektronikus világban pedig vagy ott marad a lenyomat vagy nem. Ez az ezüstszín örökség kapcsol össze múltat jelennel, emlékeztet jobb időkre.

Levélfelbontó, 19. század vége

Kertész Eszter:A bibliafordítás margójára

Ahogyaz ásótaz anya-földbe nyomja,fordít,ás. Vetiaz igétmélyenaz anya-nyelvbe.A mag csírázik,kikel,terem.

Maghéjona szó üt rést. Zárttermekena szó nyitablakot.A szó adteret, termést.A szó kötössze.

Fordítottólom-betűkásó-nyomapapíron. Bőrkötés, gerinc:az Igetestté. Anyanyelv:anyatej a szavaknélkülinyelvig.

Gustav König: Luther németre fordítja az Újszövetséget, 1850.

Buka Boglárka:Esernyő

Buka BoglárkaEsernyőEmlékszem,A kezed közt tartottálNem is olyan régen.Vittél és hoztál,Magad mellé vettél,Ott csüngtem nyakadnál,S ott, a fejednél.Cudar idő volt,Fagyos, és saras.S örült szívem mégis,-Az őrült, bogaras-Hogy veled lehetek.Hogy megóvlak a bajtól,Hogy lehetek nekedEgyből, ott, akkor.Nevettél felém.Szebb volt az a hang,Mint az eső összes cseppje.Mint konduló harangA síron túlmerengve.Hajj a szép idők,A nyári délutánok,A fülledt csend az égen,Vihar, szél, villámok…Én ott voltam neked.Mindenik bajoknál.Fogtam a kezed,Te pedig tartottál.De elült a vihar, elült az eső.Kitisztult az ég,Szép, kék és rebbenő,És rám már nincs szükség.Hát eldobtál.S tovasétálsz az alkonyonEngem hátrahagyva.A lábad lépte nyom agyon,Szívembe taposva,S itt állok a csöndben.Hallgatom az eget.Várom az új, tiszta,Esőcseppeket.

Polgár Rózsa: Esernyő, 1984.

Szalontai Erika:Tépett szárnyú madár

Szalontai ErikaTépett szárnyú madárMegrögzött gyűjtögető vagyok. A polcomon, a könyvek színes gerince előtt keskeny szalagként sorakoznak az emlékeim. Porosodnak évek, évtizedek óta. Ha kidobnám őket, a múltamból tépnék ki apró darabkákat, megjelennének a hiány repedései. Van köztük csorba edénydarab, most kék virág nyílik benne. Van szépen faragott kereszt, kagylók a tengerpartról, terrakotta cserépből készült mécses. Az előszobában pedig egy öreg esernyő támaszkodik a falhoz a nyolcvanas évekből…Azon a régi tavaszon sokat esett, hetekig csak szürke felhők vonultak az égen. Összecsukott szárnyú, nagy, fekete madárként állt a család egyetlen esernyője az előszoba sarkában, az árnyékban. Aki vásárolni ment, az vihette magával, az iskolába indulva esőkabátot kellett fölvennem. Büdös volt, műanyag szagú, nem védett a víztől, csöpögött, beázott.Kamaszlány voltam. Háborúztam önmagammal és a családdal. A szomorúan esős hetekben unatkoztam, úgy éreztem, bezártak. Nem mehettem sehová, bőrig áztam volna. Mindenki behúzódott a négy fal közé, a lakótelep ablakaiban állva integettünk egymásnak a barátaimmal. Csak fél órára, nyaggattam anyámat, csak tíz percre, csak köszönünk egymásnak, csak megkérdezni, mi van velük, beszélni pár szót, hogy tűnjön el ez a sötét felhő belőlem. Nem volt még mobiltelefon, internet, facebook és messenger. Helyettük kézjelek az ablakban állva, suta integetés, vastag filctollal papírra írt üzenetek, hogy messziről is jól olvasható legyen. Apró szeretetjelek.Éjjel volt, szombat, jól emlékszem arra a napra. Titkos kódok villantak a papírokon, megvilágítva zseblámpával, barátok az ablakokban. És fényjelek, saját morze, meg tudtunk beszélni sok mindent. A felnőttek aludtak már, mikor az esernyőt felkapva, csöndesen becsuktam az ajtót magam után. A téren senki, üres volt, mint máskor sohasem, a hintákat a szél lengette csak, fülsértően megnyikordult néha a lánc.Lassan nyíltak a lépcsőházi ajtók, árnyékok jelentek meg, az utcai lámpák fényköre aranyszín sávokat rajzolt a ruhánkra. Mindegyik kézben esernyő, én is reszketve tartottam, zuhogott még mindig. Ölelések, suttogások, csöndes szavak, fontos, mennyire fontos érintések.Kezünk, cipőnk vizes volt, a póló rátapadt a bőrünkre, a szél oldalról csapta testünknek a vízcseppeket. Vacogva nevetgéltünk együtt, mi négyen, barátok, három lány, egy fiú. Táncoltunk is, dúdoltuk az Ének az esőben dallamát, mindegy volt már akkor, vállaltuk a leszidást, a megfázást.Hajnalig tartott a szabadság, úgy éltük át, mint egy nagy kalandot. Mámorított a lopakodás, a titok, a „csak mi tudunk róla” élménye.Anyám az ágyon ülve várt. Nem szólt semmit, apró, törékeny asszony. Megtörölgette a hajam, száraz ruhát nyomott a kezembe. – Aludj most már! – súgta.Az esernyő ma is ott áll a sarokban, összecsukott szárnyú, nagy, fekete madár. Költözésről költözésre vittem magammal, nyúzott már, a széle is szakadt, megsebezték az évek. A barátokat régen otthagytam a múltban. De az esernyő még őrzi a régi emlék apró vízcseppjeit.

Bándy Krisztina:Nézve

Bándy KrisztinaNézveValaki végtelen történetetformál az anyagból,mit nem lehet létrehozniszavakbólcsak fonni-szőniszínből fémbe,elszállni a földrőla „felhőntúlig”és abból vissza.Nézve.*Éppen kinéztem, mikor eleredt az eső. Az ablak előtt, emlékek függönye húzódott össze, kitakarva a befelé áramló jelent.Épp így esett akkor is. Április volt, bolondozott az idő, hol beborult a kedve, hol kiderült, hogy nincs is semmi baja csak felhők fölé rejtette a bújócskázó napot. Éppen hogy elkezdtem biztosan futni. Most is emlékszem milyen izgatottan szeltem át a függőleges és vízszintes pocsolya hadat. Aztán egyszer csak elestem. Akkor kezdődött csak az igazi zuháré! Úgy éreztem, hogy ez az eső jobban áztat. Az a másik csak a ruháimat éri.Már egészen nekihűvösödött a tekintetem is, mikor egyszer csak lehajolt hozzám. Száraz volt a keze és átmelegített a tekintete. Becsukta az esernyőjét. Lassan elindultunk. Milyen jó, hogy apa keze felfogta a szomorúságot! Méltóságteljesen, átázva a boldogságtól, hogy együtt vagyunk ballagtunk hazafelé. Felnéztem rá és megpillantottam egy halvány sugarat. Épp arrafelé táncolt. Már nem esett. Mosoly bújkált az arcunkon.Éppen kinéztem, mikor abbamaradt az eső. Az ablak előtt álltam, szorongattam apám fekete esernyőjét. Összehúzódott ez a világ kicsi szobákba és elfüggönyözte egymástól a jelent és a kintrekedt világot.

Mukli Ágnes: Mesterséges látásjavítás

Úgy gondolj a világra,hogy retinádra égjen a globális világ képe, gondja. Perspektívákra fókuszálj, algoritmusokban a korrekció. Érzed, tudod, mi rossz, mi jó, s azt is, hogy mi lenne jó.Távolabb állj talán, úgy messzebbre látsz

Értelmezd a részleteket, mi történhet velem, veled, kockázatokkal vagy, kockázatok nélkül. Ami nekem szép, az neked nem biztos, hogy tetszik, csúf a csúnyával szépül, s a még jobbal vetekszik. Néha, a jó is csak látszat, vagy tünemény mi tűnik. Rajtad áll, hogy kire nézel, merre lépsz, kit fogsz kézen mit látsz meg a nagyvilágból, kivel vagy, s kire vágyol. Úgy gondolj a világra, hogy benne egy vagy, s érted minden.

Szemüveged legyen felületkezelt, karcolásmentesített, fontos, hogy jól láss vele kit kerülsz el, kire nézel, közelre, távolra.

Horváth Csilla: Látásmód, 2013

"világosan lásd világod ajándékát"

Földes SándorGONDOLATMENET. I.…a mi világunk a mienk?……nem!a világ, egyetem, az élet ura!bármily fura, a doktorátusta világegyetem osztja;űrmérnökfénymérnök,a sötétnökökultrahangja a csillagokat kapáljaa dudvát, a feketelyuk felzabáljauralja az istenek feletti hatalmat skitakarítjaaz életutat,állandóanutat mutat a határtalan dimenzióbabeképzeltutópia,dőre kópiaistenhez hasonlítania magát, bár?csak Isten lehetne a döntnök, hátvigyázz ember, még a víz is kiver;mikormiért,kihezmennyiért könyörögsz, a menny dörögfélelmedélelmed,kényelmedvilágosan lásd világod ajándékát,rád bízta öntudatlan sorsod, tortátszolgál fel a lélekvándorlás soránésTe,ezzela lehetőséggel hogy bánsz?GONDOLATMENET. II.…ez, a mi világunk, a mienk?……nem!a világ, egyetem! az élet ura!bármily fura, a doktorátusta justust, a világegyetem osztja;űrmérnök, fénymérnök, asztronautaqvantum mérnök, a sötétnökökultrahangja a csillagokat kapáljaa dudvát, a feketelyuk felzabáljauralja az istenek feletti hatalmat skitakarítja, az életutat, állandóanutat mutat a határtalan dimenzióbabeképzelt utópia, dőre kópia uraistenhez hasonlítania magát, bár?csak Isten lehetne a döntnök, hátvigyázz ember, még a víz is kiver;mikor, miért, évmilliók óta kihezmennyiért könyörögsz, a menny dörögfélelmed élelmed, kényelmed, rögödvilágosan lásd; világod ajándékát,rád bízta öntudatlan sorsod, tortátszolgál fel a lélekvándorlás soránTe, ezzel a lehetőséggel hogy bánsz?Jártál már odaát? Kíváncsi vagy rá!Magyarázatod van rá, mi dolgod itt?tele szájjal, nagy pofával, epétől égőgyomorral, homokba dugott orroddaltúrod a wellnes alját, úsztatják eléda kaját; a feszüléstől, csillagot látsztévedés! ez még nem az, ahova tartaszettől, csak a buborék a felszínre rohanfelidézi benned jó dolgodat;Isten, csak egy intézmény, ergo;- mulandó;a hitel viszont, állandó!Mottó:Mások versei, néha, unalmasak.Bocsánat, azokat nem én írtam.S nincs a lényegről egy szó sem,Feszegetné e, a múltat; mi végre,Honnan a galaxisban, ki tette ezt,Ezt a magányt, ki rakta a Földbe,Sok – sok életért, gyönyörködve,És, tehetetlenségére s végzetére?Nyíregyháza.2020-05-17 ~ vírus karantén vasárnap

"a pontok szabálytalan halmazaóvatos vonallá vegyül"

Taizs Gergőkiválni a sűrűjébőla pontok szabálytalan halmazaóvatos vonallá vegyül, szükségszerűoldásokhoz rendelt kontrasztja menténletisztulnak a képlékeny képzetek:a megtapasztalt teremtés motívumaiaz idő egymásból nyíló stigmái,mint útjelző táblák, a tér-törésekközt eligazítanak, hogy bármerreíveljen a táj, végül visszataláljmagadba spirális pályádat követvea felfüggesztett folyamatok,mint a kontrollvesztés fotóalbuma:képtelen döntések és döntésképtelenségekpillanatfelvételei – tükörből nézni,ahogy hozzáalakulsz a dolgokhozlekerekített élek, fáradhatatlanroskadás, megráncosodott lélegzet,letisztult reszketés, jelöletlenarcok: az elmúlás begyakoroltmozdulatsora átcsorog az íriszen,miközben az emlékezet fraktáljaiúgy tömbösülnek, akár mondatvégiírásjelek: a glóbuszon még utoljára,konok kiáltással felegyenesedni,mintha csak felraknád a pontra az „i”-t

"Gondolatainkban ismétlődések, sorsviteleinkben az Isten. "

Mukli Ágnes: StruktúráinkA sötétség láthatatlan.Sűrűn fekete, mint a lehetőségekközött a valószínűtlen.Gondolatainkban ismétlődések,sorsviteleinkben az Isten.Háromdimenziós holnapunkmesterséges kórkép, honlapunk,diagnózis rólunk, algoritmusokban.Kevésben is sok van,világosban is van sötét.Kobaltkékben hullámzik a tenger,struktúrák feszülnek időkeretben,s benne egyetlen: az ember.Mindennapjaiból épít jövőt,értelme adattömeget elemez,adoptál, kutat, kiutat keres,győzni fog a láthatatlan felett.

Konok Tamás:A gondolatmenet struktúrája, 1991

Taizs Gergőkiválni a sűrűjébőla pontok szabálytalan halmazaóvatos vonallá vegyül, szükségszerűoldásokhoz rendelt kontrasztja menténletisztulnak a képlékeny képzetek:a megtapasztalt teremtés motívumaiaz idő egymásból nyíló stigmái,mint útjelző táblák, a tér-törésekközt eligazítanak, hogy bármerreíveljen a táj, végül visszataláljmagadba spirális pályádat követvea felfüggesztett folyamatok,mint a kontrollvesztés fotóalbuma:képtelen döntések és döntésképtelenségekpillanatfelvételei – tükörből nézni,ahogy hozzáalakulsz a dolgokhozlekerekített élek, fáradhatatlanroskadás, megráncosodott lélegzet,letisztult reszketés, jelöletlenarcok: az elmúlás begyakoroltmozdulatsora átcsorog az íriszen,miközben az emlékezet fraktáljaiúgy tömbösülnek, akár mondatvégiírásjelek: a glóbuszon még utoljára,konok kiáltással felegyenesedni,mintha csak felraknád a pontra az „i”-t

Digitális oktatás

Szabadidő

Múló idő

Egyedül közösségben

Vágyakozás

Új szokások

"Eddig lehetőség szerint kézzel, lábbal, ésszel, szeretettel tanítottam. Nem ebben a sorrendben. :-) Most virtuális módon állhatok, ülhetek a gyerekek elé, akik vagy meg tudják nézni és oldani a feladataimat, vagy nem."

Kakuk Andrea: Karant-én, avagy önvizsgálat a házam táján - részlet

DIGITÁLIS OKTATÁS

Csoknyai Mátyás:A digitális és tradicionális együttéléseBacsúrné Nagy Ildikó: Érettségi 2020

Hilzinger Leonard:Reggeli kávé

Lénárt Réka:#homeschooling#bettertogether

Nagy Boglárka Tünde: Cím nélkül

Rácz-Fazakas-Blanka: Balettóra otthon

Új szokások

"Itt az ideje a maszk-varrásnak. ...És elkészült, egészen merész formában, boltokban és web-shopban soha nem látott mintával, régi zsebkendőből. Mint a magyar narancs. Olyan, amilyen, de az enyém. Legalább megismerem, hogy én csináltam.Meg mások is…"

Kakuk Andrea: Karant-én,avagy önvizsgálat házam táján - részlet

Héjja Árpád:Így védekezik az amatőr fotós

Roppantó Krisztián: Változás

Küzmös Alexandra: Óvatosság

Vecsei Emma:Kulcs a külvilághoz

Horváth Renáta: Napjaink extrafelszereltsége

Tóth Gellért: Maszkkészítés házilag

Hamperger Johanna: Lázmérő

Tavasszal azt hittem, hogy a kertemben a rózsafának vége. Kiszáradtnak tűnt a szára.Időnként kimentem a házból levegőzni és egyszercsak azt láttam, hogy a barnás száron üde zöld hajtások jelentek meg, aztán bimbók is. Figyeltem, ahogy egyre nagyobbra nőtt a kis rózsafa. Magasodott zölden, egészségesen. A bimbók pedig nyiladozni kezdtek, széthajtották a szirmokat óvó apró leveleket és mintha szívdobbanások lennének, egy-kettő-három, napról napra üzenték, hogy van remény, újraindul majd az élet. A természet győzedelmeskedett és vérpiros rózsák borították be a vékony, gyönge rózsafácskát, éppen addigra, mire eljött az idő, hogy lassacskán véget ért az otthonmaradásos karantén. A maszkokra viszont még sokáig szükség lesz, mert az is az életet jelenti, az életbenmaradást. A koronavírus járvány végének kezdetét hozta el a Pünkösd 2020-ban. Pünkösd, rózsák, maszkok és az Élet áradása.

T. Takács Zsuzsa: Pünkösdi rózsafa

Kakuk Andrea: Karant-én,avagy önvizsgálat a házam táján - részlet

Megfestettem a rég eltervezett pipacsos tájképet. Kertészkedtem és olvastam. Függőágyat készítettem a régi, leszakadt helyébe. Felvarrtam a leszakadt gombokat, neki láttam egy félretett hímzés befejezésének."

SZABADIDŐ

Katona Petra:Cím nélkül

Vasziljev Anton:Hang és kép

Lénárt Réka:#bettertogether

Kenyérné Lendvay Katalin:Tündérkert

Koháry Levente:Unatkozom

Szalai Bori:Tesómmal a karanténban

Rideg Márk:Biciklim

"Amikor már a digitális oktatás minden technikai -és rajzfeladatán túl voltunk, a 10 és 8 éves kisfiam unatkozott...a nem régiben levágott, árnyékoló diófa ágat gallyaztuk. Alig éles, apró bicskáikkal elkezdték pucolgatni az egyik gallyat.Elvonultam ebédet főzni gyorsan, Marci és Dani pedig sompolyogva a gyerekszobába indult. Kisvártatva megjelentek, hatalmas, átszellemült mosollyal képükön: "Boldog anyák napját!!" - maszatos kis kezükkel átadták a kidíszített kis karót. Virágkarót. Ajándékba.

Kiskartali Judit

Mikor azt hinnénk, hogy a terelgetés, útmutatás végeztével kifogyunk az ötletekből vagy elfogy az út a lábunk alól, mindig van egy ösvény, amit egykori hitünk már felépített... csak rá kell lépni. Büszke vagyok, hogy bár idézni sokszor nem tudnánk, de szívünkbe vésve van: „Ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1János 3:18) Így kapunk hitet a következő naphoz is."

Kakuk Andrea: Karant-én,avagy önvizsgálat a házam táján - részlet

Most már hiányzik az anyukám, akit sok-sok hete nem láttam. Hiányoznak a barátaim, akikkel ugyan beszélgetünk, de rég nem ültünk be egy teázóba. Szeretnék játszótérre menni, fűbe üldögélni, pokrócot lerakni, felhőt bámulni. Hiányoznak a növendékeim, akiket minden nap meg szoktam ölelgetni.

VÁGYAKOZÁS

Kovács Dorottya: Kiállítás

Németh Hanna:airplane pt. 2

Arday Murphy Laura:A karanténi égbolt

Koháry Levente: Ablakon kívül

Kiss Amelita Míra:Külvilág iránti vágyakozás

Fehér Krisztián Botond: Andrássy úti csúcsforgalom

j

Fülöp Sára: Strigulázás

Lakatos Bettina: Dupla karantén

Keresztfalvi Zsombor: Játszótér

Kovács Lászlóné:Cím nélkül

Kovács-Hargitai Dóra:Gyerekekre várva

"Hatvan-valahány nap…Kicsit több, mint 40. Valahol azt olvastam ugyanis, hogy a karantén szó az olasz quaranta, vagyis „negyven” számból eredeztethető. Ennyi napig kellett kényszerből vesztegelnie a középkorban egy hajónak, ha idegenből visszatért a kikötőbe."

Kakuk Andrea: Karant-én,avagy önvizsgálat a házam táján -részlet

Múló idő

Nagy M. Hedvig:Dédnagyanyám lelke

Nagy Georgina Viktória: Lisztszita

"Egy régi kartonpapírba dobált nekem is egy pár cuccot, kérlelt hogy vigyem el őket, nekem szánta ajándékba. Volt benne két nagy Pizzatányér, különböző dekorációk, és a tetején egy régi fém Lisztszita. ...A konyhaszekrényen még mindig ott állt Lisztszűrő. Amióta Karantén van szerettem volna sütő tudásomon csiszolni, így használni kezdtem. Nagyon nagy szolgálatot teljesít, sokkal könnyebb a süteményeim tésztája így."

Héjja Árpád: A remény virága

Sinka Hanna: Gyors elmúlás

Egyedül közösségben

Endreffy Réka: Naplemente

Fehér Krisztián Botond: Nagyszombat

Ördög Adrienn: Mennybemenetel

Vasárnapi iskola2020 húsvétján, otthon

Veres Péter: Utolsó vacsora

Jakovác Csaba:Összefogás emléke

Krizsán Róbert: Húsvét nyomai